Gyógyszeretet | 3.

december 09, 2016

– N-nem... Nem akarom – Nem értem, hogyan, de megszólalok, és igaz, hogy dadogva, viszont ez is több mint a semmi.

– Mi az, hogy nem? – Jackson a szemöldökét felvonva mered rám, amíg Junior karja megfeszül rajtam. Egyből olyan, mintha víz alá kerülnék, egyszerűen nem jutok levegőhöz. – Megvárjuk Jaebumot, rendben? Ő majd eldönti. – Miközben ő beszél, én magamban azért imádkozom, hogy ne... Csak ne JB.

Éppen elég az, hogy heti szinten megaláznak, nem kell, hogy ő is folyton részt vegyen benne. Bár, hogy őszinte legyek, ez az egész nem visel meg, legalábbis magamon egyáltalán nem érzem. Csak egy kicsit... Rossz.

Mindig egész nap elvagyok a saját fejemben, csak magammal, viszont az ilyen pillanatok rádöbbentenek, miért kelek mindig ugyanúgy. Hogy miért tekintek erre az egészre lehetőség helyett úgy, hogy csak pár óra, amit túl kell élnem.

– Miért kell ez? – Halkan mormogva szólalok meg ismét, miközben a nyakamat behúzva szabadulok ki Jr karja alól. Ez is csak azért sikerül, mert ledöbbentem azzal, hogy kinyitom a számat.

– Képzelődöm, vagy tényleg tud beszélni? – Végül hitetlenül fel is morran, amíg Jackson a szemöldökét vonogatva ragadja meg a csuklómat, és tart szorosan.
Érzem rajta, mekkorát tudna ütni, és azt is, hogy szívesen meg is tenné.

– Youngjae, te vagy a szomszéd kisfiú kitalált barátja, akit senki nem lát. Hálát kéne adnod azért, hogy legalább mi foglalkozunk veled.

***

„Foglalkoznak velem”. Ez mind úgy hangzott, mintha jót tennének, pedig nem. Egyáltalán, semmi pozitívat nem tettek hozzám. Ők csak rosszat akarnak.

– Youngjae? – Apa hangja térít észhez, sikeresen befeszülnek az ujjaim a távirányítót markolva, a tüdőmből pedig kiszorul minden levegő. A frászt hozta rám. – Mi van már? Rossz rád nézni, szedd össze magad. – És tessék, vele ritkán beszélek, a bajaimról meg konkrétan soha, és amikor ezen ő változtatna, a lehető legrosszabb módon teszi.

És nem azért, mert bántani akar, szimplán ilyen a stílusa.

– Aish, drágám, ezt ne így. – Végszóra anya is megjelenik, hirtelen belém nyilall a felismerés, miszerint talán jobb lett volna, ha nem a kanapén, hanem fent a szobámba telepszem le. – Na, menj, majd én. – Apa ezekre a szavakra csak morog az orra alatt, és elvonul a konyhába csatavesztetten, amíg édesanyám mellém ül végig engem figyelve.

– Nincs semmi – mondom kicsit türelmetlenül, ugyanis semmi kedvem jelenleg beszélgetni még vele sem.

– De valami mégis csak van. Jackson? Talán... JB? Rég beszéltél már róla. – A torkát köszörüli, amíg én csak a hirtelen kiugrani készülő szívemmel küzdök.

Nincs jó hatással rám még a neve sem.

– Nincs mit mondanom róla. – A homlokomat ráncolva meredek csak és kizárólag a tévére, amiben már azt sem tudom, mi megy.

Tényleg... Semmi kedvem ehhez. A múltkori túl nagy pofon volt még Jacksontól is, és jelenleg azzal hitegetem magam, hogy Jaebum nem gondolja azt, hogy én vagyok a szomszéd kisfiú képzeletbeli barátja.

Lehet, naiv vagyok, de... Aish. Tényleg szeretném ezt hinni.

– Hát rendben...

– El kéne felejtenem, igaz? – Nagyot nyelve beszélek halkan csakis azért, hogy apa kint ne hallja. Kínosnak érzem, ha ő tud arról, mennyire is "ferde" a gyereke.

– Nem, pofán kéne vágnod. – Anya ezen kijelentése annyira ledöbbent, hogy már nem is tudom, mit mondhatnék erre. Ő egy diszkrét nő, az ilyen kijelentések teljesen szokatlanok tőle. – Az ilyen fiúkon leginkább ez segít csak. Talán észhez térne, és észrevenné, milyen szerethető vagy.

– Tudod, ez így mind szép és jó, de az anyám vagy. Nem veszlek komolyan.

– De talán jobb is így... – Folytatja, mintha meg sem szólaltam volna, ami miatt már egyből a szemeimet forgatom. – Vagy nem? Így nem ismered őt annyira, és nem zúgsz bele reménytelenül.

– Ah, anya, ne már!

– Most mi az?

– Veled kínos most erről beszélni, hagyd abba - motyogom magam elé, a fejemet csóválva.

***

MeobMeob I.

@mubmub_i

Istenem

Nem tudom, mi tévő legyek

Nem bírom

Chibi

Édes
Istenem

...Itt a hétvége, és szétunom a fejem

26/09/16, 11:42 AM

Szinte már pánikba esve olvasom, azt hiszem, valami baj van, aztán befejezi. Én pedig egyből tudom, mit akar.

ChibiJ Choi

@cucumber_chjae

Nem teszem ki innen a lábam, gyenge próbálkozás

26/09/16, 11:44 AM

MeobMeob I.

@mubmub_i

Ne már

Most komolyan

Miért nem vagy hajlandó találkozni velem?:D Nem harapok

És még csak nem is énekeltél, pedig megkértelek

Hát ember az ilyen? Kegyetlen vagy velem

26/09/16, 11:45 AM

Csak a fejemet csóválva fekszem egyik oldalamról a másikra, miközben azon agyalok, most hogyan utasítsam vissza.

Tényleg nem értem ezt a fiút, folyamatosan találkozni akar velem, mintha nem lenne amúgy is elég barátja. Ah, ez meg a másik fele... A helyett, hogy a haverjaival lógna, rám pazarolja az idejét. Nem, mintha ne esne jól.

ChibiJ Choi

@cucumber_chjae

Miért fontos ez neked annyira?

Csak fogadd el a tényt, hogy elérhetetlen vagyok

26/09/16, 11:48 AM

Hiába veszem poénra a dolgot, tisztában vagyok vele, hogy őt egy cseppet sem szórakoztatja. Mondanám, hogy sajnálom, de hát egy kicsit sem.

***

Hamarosan kerek három hete lesz, hogy szert tettem egy emberre, aki beszél velem még akkor is, ha csak interneten. Folyton jó érzés fog el, valahányszor rá gondolok, és igaz, soha nem voltam magányos, de mintha most már szimplán magának a szónak se lenne semmi értelme.

Ez az oka annak is, hogy most először nem a járdát bámulva teszem meg a szokásos egy heti sétamat, amit eddig is imádtam, de most mindennél jobban. Másnak érzem a világot, ami nevetséges, de én élvezem.

Már reflexszerűen nyúlok a nadrágom zsebéhez, csak ekkor villan be, hogy otthon hagytam tölteni a telefonomat, hiába keresem.

Egyből tudom, ha anyám hív, és én nem veszem fel, akkor mire hazaérek, házi sárkánnyá változik, ez az oka, hogy eszeveszett módon keresek a tekintetemmel egy nyilvános telefont.

A hajamat túrom, az ujjaimat tördelem, de csaknem találok semmit. Meg fogok halni.

Végül a lábam elindul, sarkon fordulok, de nem számolok azzal, hogy ez a belváros, és nem vagyok egyedül.

Egy masszív mellkasnak ütközik az enyém, a hirtelen jött meglepetéstől pedig nem találom a hangomat.

– Istenem, mi a...? Nem tudsz odafigyelni? – A hátborzongatóan ismerős hangra megdermedek, csak ekkor veszek erőt magamon, hogy fel is nézzek. – Youngjae? – JB hangja épp olyan meghökkent, mint amennyire az én szívem viselkedik életveszélyes módon.

Látom rajta, ahogy ezernyi érzelem fut át az arcán, majd csak egy kissé a fejét csóválja.

Meg fogok halni.

– B-bocsánat. – Még meg is akarok hajolni kissé, teljesen indokolatlanul, és már majdnem le is járatom magam vele, de ő megelőz.

– Nem kell dadognod, nem a mumus vagyok. – Csak a homlokát ráncolja, nem nyúl a csuklóm után, hogy ne rohanjak el. Bár még a feltételezés is felesleges, ugyanis ideragadtam.

– A Choi gyerek! – Épphogy Junior hangja végig szántja a levegőt, máris átveti JB-n a karját, amire teljesen átváltozik.

Az arcát fintorra húzza, majd Jr-rel párhuzamban a szemeibe költözik valami felismerhetetlen, ami egészen biztos, hogy nekem nem hoz szerencsét.

Jaebum egy pillanat erejéig kevésbé volt kegyetlen. Talán... talán ez az oka, hogy nem tudok úgy nézni rá, mint Jacksonra.

– Bocsánat – motyogom még egyszer, még én sem tudom, miért, és próbálnék végre menekülni, de az, hogy Junior a mellkasomnál fogva lök hátrébb, nem ad sok esélyt.

– Miért sietsz? – Még le is ugat szó szerint, amitől eléggé összezavarodom, egyszerűen nem értem, miért csinálja ezt.

– Nem akarom ezt. – Még a fejemet is csóválom, miközben suttogok, ennél több nem telik tőlem. Szánalmas az egész, más már rég lerendezte volna, de én...

– És ez kit érdekel? Jacksonék mindjárt beérnek minket, majd ő eldönti, mi lesz veled. – Jr a szemöldökét felvonva figyel, amíg én a levegővétellel küzdök, talán már ők is hallják, ahogy besípol a tüdőm.

Jaebum nem csinál semmit, nem buzdítja azt a barmot maga mellett, de nem is ellenkezik. Csak várja, mi fog kisülni az egészből, ami nem ad sok reményt a túléléshez. Ha Jackson ideér, ezer százalék, hogy nem fogja leszavazni azt az ötletet, hogy megverjenek.

– K-kössünk alkut! – Engem is meglep, milyen hangosan szólalok meg, de ez is csak az ijedtségtől van, mivel egyből az alkaromon landol öt erőszakos ujj, mikor magamtól hátrálok.

– Alkut? – Ismét Junior beszél, úgy tűnik, JB nem avatkozik közbe, csak mered rám azzal a lehetetlen tekintetével, amitől szánkózik a hátamon a hideg. – Minek nézel? – Erre a kérdésére inkább nem válaszolva meredek le a kezemre, ami fogságban van, mindeközben próbálok levegőhöz jutni.

Csak az jár a fejemben, hogy ők vajon mire gondolnak, hogy Junior mimet ütné meg előbb, hogy JB ugyanúgy reszket-e belül, mint én.

És hiába tudom, hogyha a barmon múlna, egyszerre törne be az orrom és repedne fel a szám, Jaebum pedig csak egy hasztalan bolondnak gondol, mégis jobb ezen agyalnom, minthogy a szemeikbe nézzek.

– Alkut – mondom ismét csak és kizárólag lefelé meredve, igyekszem nem figyelni azokra, akik folyton nekem jönnek, ahogy elhaladnak mellettem az amúgy nem keskeny járdán. – Ha... Ha békén hagytok...

– Nincs alku, hülyegyerek. – Nem tudom, mivel húztam fel ennyire, de Junior ujjai karom helyett a felsőmbe marnak, úgy ránt közelebb. Én meg csak hálát adok azért, hogy nem JB tette, mert a lábaim biztosan nem maradtak volna ilyen stabilak. – Nem úszol meg minket, hiába erőlködsz. Ne feledd, hogy ki vagy. – Legszívesebben megszólalnék, a fejéhez vágnám, hogy esélyem sincs elfelejteni, ugyanis folyton emlékeztet, de... Ah. A helyzet az, hogy jelenleg pislogni is félek, nem hiányzik az is, hogy egy pofonnal gazdagabb legyek a meggondolatlan szavaim miatt. Amiket amúgy kimondani sem merek, de mindegy. – Látod, hányan vállalnak le most is? – kérdezi olyan tekintettel meredve rám, amivel tisztán érezteti, ki a felsőbbrendű. – Nem lát téged senki. – Ezután elhallgat, bár nem is kell többet mondania. Már így is alaposan meg lettem alázva Jaebum előtt.
Megint.