Ikerláng - 12.

február 01, 2018




– Szia.
– Sunshine! – Épphogy fogadom a hívást Skypeon, egy vigyorgó Hwasa néz vissza rám, én pedig úszom a boldogságtól, hogy végre őt is láthatom. – Lenne egy sorsdöntő kérdésem.
– Ne kímélj – mosolyodom el azon, ahogy egy evőpálcikával hadonászik, majd a következő pillanatban teliszájjal motyog valamit. Jó látni, hogy nem csak én élek-halok az evésért, talán ez az, amit sokkal jobban megért bennem Wheeinnél.
– Mit szólnál, ha én is mennék a szülinapodra? Annyira hiányzol.
– Én tárt karokkal várlak. – Egy pillanat alatt fellelkesedem, hiszen úgy tűnik, életem legjobb születésnapja lesz. – De akkor készülj fel, hogy házibuliba megyünk.
– Iszunk a tizennyolcadikon? Helyes. – Valami megfejthetetlen huncutság söpör végig minden egyes kis rezdülésén, szinte már most látom magam előtt, mit fognak lerendezni. Lehet, Jaebumék akkor fognak utoljára szóba állni velem. – És Jimék? Nekik nem lenne gond, ha ketten mennénk?
– Nem. Ha meg mégis, akkor beletörődnek, az én születésnapom lesz.

***

– Szóval? – Ahogy egy tenyér csattan mellettem az asztalon, a szívemhez kapva dőlök hátra, és próbálok életben maradni a hirtelen stressztől. – Benne vagy?
– Olyan vagy, mint Jaebum. Igazán leszokhatnátok erről. – Mély levegőt véve nézek fel Jacksonra, aki egy hatalmas, laza vigyorral figyeli a lesokkolt arcomat, majd hezitálás nélkül ül le mellém az egyik székre. – Mibe vagyok benne?
– Hát a buliban. Mark most mondta, hogy még a múltkor rábólintottál. – Értelmetlen boldogsággal mered az arcomra, miközben én csak azon agyalok, ez miért csak most jutott el hozzá, hiszen jó pár nap eltelt azóta.
– Ja, igen. – A hajamba túrva fordulok vissza az ebédem felé, amibe még bele se kezdtem, hiába ültem le az ebédlőben már vagy öt perce. Valami egészen más járt a fejemben, de annak most végleg vége, hiszen Jackson egy pillanat alatt verte ki a belőlem. – Viszont lenne valami.
– Igen?
– A két legjobb barátom azon a hétvégén jönne hozzám. Nem lenne gond, ha ők is jönnének?
– Dehogy is, minél többen vagyunk, annál jobb.
– Oké. – Egy halvány mosollyal köszönöm meg a dolgot, és már fejben felkészülök arra, hogy lassan feláll és magamra hagy, miután választ kapott a kérdésére, de nem. Meg sem mozdul, csak bámul rám azzal a levakarhatatlan vigyorával, amit nem tudok hova tenni magamban. – Mi az?
– Semmi. – A vállát rántja, közelebb hajolva szinte az arcomba tolja a jókedvét, ami egy kicsit átragad rám is, bármilyen aggasztó lassan az egész. – JB biztos örülni fog neked, ő még nem tudja.
– Oh. – Értetlenül figyelem az arcát, nem igazán tudom megfejteni, hogy mire gondol. Jackson fura. – Igen?
– Igen, nagyon. Biztosan hamar egymásra találtok majd ott kicsit oldottabb légkörben.
– Már így is jól kijövünk. – A teljes kíváncsiságommal fordulok felé, miközben igyekszem nem a homlokomat ráncolni, amit ő tuti, hogy észrevesz, mert végigfut az arcomon a villogó tekintete. – Jó vele lenni.
– Persze, értem. – Egy pillanatra felszökik az egyik szemöldöke, majd a szemei most először tévednek el rólam még akkor is, ha csak pár másodpercre. Nem tudom, miért, talán ösztönös a dolog, ahogy én is odanézek, majd egyből vissza az ebédem felé, mikor tudatosul bennem az egész.
Épp Jaebum sétál be az ebédlőbe egy lánnyal az oldalán, aki hatalmas szemeket mereszt rá, én pedig teljesen összezavarodom. Én úgy tudtam, hogy mindenki kerüli őt tavaly óta, és ezt most nem nagyon értem.
– Öhm, te nem eszel? – fordulok Jackson felé, aki oda-oda pillant, kell pár pillanat, mire a teljes figyelme ismét az enyém. – Tíz perc múlva vége a nagyszünetnek.
– Már ettem, köszi. – A hatalmas vigyora után most már csak egy halvány mosolyt kapok, miközben a tekintete végig az arcomat égeti, én meg már majdnem megkérdezem, mégis miért néz így. Van rajtam valami?
– Hát oké – motyogom, ahogy ismét odapillantok, majd egyből vissza, mikor a csaj Jaebumba belekarolva lehúzza magához, hogy a fülébe súgjon valamit.
– Minden oké?
– Mi?
– Csak mert furán néztél.
– Ja, persze. Csak elgondolkodtam. – Egy halvány mosolyt villantok felé, miközben ő le se veszi rólam a szemeit, majd egy pillanat alatt témát vált, mikor egy legyintésnél több nem jön ki belőlem.

***

– Hello. – Jaebum hangja közvetlenül a fülem mellett cseng fel, én pedig összerezzenek ismét, mivel úgy tűnik, már egy napom sem telhet el szívroham nélkül. – Mit csinálsz?
– Jézusom, leszoknátok erről végre?! – Felháborodva fordulok felé majdnem belefejelve a kinyitott szekrényem ajtajába, amit ő egy rohadt szemét vigyorral néz végig. – Épp készülődök haza. Már ha egyáltalán életben maradok miattatok.
– Nem megyünk valahova? Mondjuk abba a kávézóba vagy enni valamit?
– Talán a tökéletes életed nem teljes nélkülem? – kérdezem a szemöldökömet felvonva, amire csak még szélesebb lesz a mosolya, ahogy lenéz maga elé egy pillanatra. Valamiért jó érzés, hogy egyből veszi a lapot, hogy megérti a szarkazmusomat. Elég sokan ki tudnak tőle borulni. – Mostanában minden második nap elhívsz valahova. Haldokolsz vagy mi?
– Csak élvezem, hogy melletted végre unatkozhatok is egy kicsit. – Erre a válaszra csak a szemeimet forgatom azzal a ragályos vigyorával magamon, majd a szekrényem felé fordulva inkább a könyveimet pakolom tovább. – Nem válaszoltál.
– Jó lenne, de kedd van.
– Tudom, és? – Mellém lép, a szekrénynek dől és értetlenül bámulja az arcomat, nekem pedig most esik le, hogy neki fogalma sincs Jim hisztijéről. Nem akarom megint végighallgatni. – Nehogy azt mondd, hogy tanulnod kell, mert falnak megyek.
– Nem erről van szó.
– Akkor?
– Milyen kifogást fogadnál el? – Egy fél pillantást vetek felé, amitől akaratlanul is belém költözik az a piszok jókedv, mikor meglátom az értetlen arcát egy másodpercre.
– Most azt akarod közölni, hogy nem akarsz velem lenni? Mert mondhatod, de úgyse hiszem el.
– Az a rohadt egod. – A fejemet csóválva csukom be végül a szekrényemet, mikor az utolsó könyvemet is elrakom, miközben a mosolyommal küzdök, ami miatta folyton elő akar jönni.
Ha most mellém tennék azt az énemet, ami akkor voltam, mikor idejöttem, köszönőviszonyban sem lennénk. Mit műveltek velem?
– Ködösítesz.
– Csak haza kell érnem időben. Ennyi.
– Ezt most nem egészen értem. – A homlokát ráncolva ered utánam, ahogy elindulok a főbejárat felé, egyszerűen annyira kitartó, hogy nem tudom lerázni. Nem, mintha... akarnám. – Jimék megmondják, mikorra kell hazaérned?
– Mondjuk úgy, hogy a szerda és a péntek az enyém, de a többiből nem nagyon engedett.
– De hát nem az apád.
– Tudom. Múltkor matekkorrepetálás miatt később értem haza valamelyik hétfőn, és totál kiakadt.
– Jim? – A vonalat elvesztve beszél, és ismét jön velem a buszmegállómig, hiába lakik a másik irányba. – De nála lazább embert nem ismerek.
– Mert nem ismered – mondom halkan a vállamat rántva, majd csak a torkomat köszörülve nézek a szemeibe, ahogy megtorpanunk a buszomat várva. – Nem erre laksz.
– Tőletek is haza tudok menni.
– Rám pocsékolod a tökéletes idődet.
– Szeretem tökéletes dolgokra pazarolni.

Jaebum beszél, azt hiszem, talán a semmiről, én pedig iszom magamban a felesleges infókat, amik valamiért teljesen kitisztítják a fejemet. Egészen elfelejtek mindent, csak a hangját figyelem, miközben azt várom, hogy végre megálljon a busz.
Egyből mozdul a lábam, ahogy végül az ajtók is kinyílnak, viszont a talpam épphogy találkozik a betonnal, megcsap az a hűvös levegő, amitől egészen összehúzom magam. Még csak egy pulóver sincs nálam, úgy tűnik, elkezdhetem hordani magammal.
– Most jut eszembe, hogy Jackson mondta, hogy jössz a bulijába. – Végül az agyam bekapcsol, ahogy ez kiszivárog a száján, én pedig csak bólintani tudok hirtelen, amíg ő egy mély levegőt véve előre bámul. – Nem gondoltam volna, hogy szereted az ilyen hangos helyeket.
– Hát nem nagyon voltam még, valahol meg el kell kezdeni, nem? – Egy halvány mosollyal nézek rá, viszont ahogy a keze lendül, és a vállamat átkarolva kicsit közelebb húz, elfelejtek egy pillanatra beszélni. – Meg jön Wheein és egy másik barátnőm is.
– Szóval megismerhetem a testvéreidet?
– Úgy tűnik. – Ahogy ő vigyorog halál nagy lazasággal, én kicsit elakadva válaszolok, ugyanis ismét valami olyat csinál, ami nekem tökre szokatlan. Világéletemben nőkkel voltam körülvéve, soha nem voltak fiú barátaim, és ez még nekem nagyon furcsa. Ezért érzem magam ennyire zavarban. Egyértelmű. – Ők is várják.
– Én még mindig nem hiszek ebben a fiú-lány barátságban – jegyzi meg nem mellékesen, nekem pedig egyből beugrik a tegnapi ebédlős történet, ami kissé lelassítja a gondolataimat. – Kíváncsi vagyok, tényleg olyan-e, mint ahogy mondod.
– Amúgy... akkor az a lány a barátnőd? – Halkan váltok kicsit talán váratlanul, amire ő egy pillanatra elhallgat, és érzem, ahogy az arcomat figyeli. Talán nem ért, és most őszintén én sem magamat.
– Ki?
– Hát... akivel az ebédlőben voltál a múltkor. – A vállamat rántom, de a keze meg sem mozdul rajtam, ugyanolyan lazán tart még mindig. – Vagyis tegnap.
– Mármint Bomi? – Ahogy a neve is elhangzik, fél pillantást elengedek felé, de nem tart sokáig, ugyanis túl közel van. Ismét. – Ő a párom. A beadandóknál. Ő is idén jött át előtted pár hónappal, és én vagyok az első fiú, akivel összebarátkozott.
– Oh. – Megvilágosodva bámulok magam elé a fejemet kissé megemelve, egészen a helyére is kerül néhány dolog a fejemben tőle. – Értem.
– De miért? – Lecsúszik rólam a keze, ahogy a kapu elé érve megállok, majd elém állva szinte kutatja a tekintetemet. – Ez olyan furcsa lenne vagy mi?
– Nem, igazából azt nem értem, miért nincs barátnőd. – A vállamat rántva hárítok, amitől ő talán még értetlenebb lesz, amit nem nagyon tudok lassan az előnyömre fordítani, ha ez így megy tovább. Mégis miért érzem kényelmetlenül magam ettől a témától? Szedd már össze magad, Choi. – Mindegy.
– Most miért? Neked sincs barátnőd.
– De te jól nézel ki. – Értetlenül nézek a szemeibe, amire szinte hátrahőköl, és szaporán pislogva próbálja ezt eltenni magában. – Vagyis régebb óta vagy itt meg minden. Ismersz gondolom egy csomó mindenkit.
– Szóval észrevetted? – Végül elterül a pimaszsága az arcán, ahogy fél kézzel az egyik rácsnak támaszkodik, szinte látom, ahogy az önelégültség a szemiben villog. – Ez kedves.
– Mármint mit?
– Hogy helyes vagyok.
– Na jó Jaebum, menj haza. – Hitetlenül fordulnék a menekülőutam felé, de a halk nevetése meggátol benne, ami szinte kirobban a torkából.
– Te is jól nézel ki, ha ez segít a helyzet kínosságán és levakarja a vörösséget az arcodról.
– Hát ha ilyeneket mondasz, azzal nem segítesz. – Kissé már idegesen mormogok, hogy végül a kulcsomat keresve a kapu felé fordulok, viszont ő nem igazán tervezi, hogy elmenjen.
– Miért vagy ilyen zavarban folyton?

– Jesszusom, Jaebum. Nem vagyok zavarban, csak nem nagyon másztak még pasik az aurámba ilyen sűrűn. – Halkan mormogok, miközben a gondolataim csak még inkább az én igazamat hajtogatják.
Csak szokatlan. Ennyi.

Share This Story

Tags: , , , , , , ,

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Papp Brigitta2018. február 3. 2:12

    A többi történetednek lesz folytatása? közülük a DaeJae sztori érdekel a legjobban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katus2018. február 3. 10:58

      A Pokol Angyala markint van két hete, a Csillag az égen holnap jön, de a DaeJae-t nem fogom folytatni. Az teljesen kifulladt már sajnos 😏

      Törlés
    2. Papp Brigitta2018. február 4. 0:49

      Ne már pedig évek óta arra vártam :(

      Törlés
    3. Papp Brigitta2018. február 4. 0:51

      Csak azt olvastam a többit nem

      Törlés
    4. Papp Brigitta2018. február 4. 0:56

      Annyira kifulladt hogy még befejezése sem lesz? egy történetet lezáró rész

      Törlés

Rendszeres olvasók

Kiemelt bejegyzés

Úgy érzem, én is meghaltam