Ikerláng - 17.
február 14, 2018
A kevésbé zajos konyha kellős közepén, a
pultot támasztva mély levegőket veszek, azt hiszem, tompa minden körülöttem,
hirtelen nem is emlékszem, mikor és mennyit ittam. Csak azzal vagyok tisztában,
hogy a számat beharapva sem tudom levakarni az idióta vigyort magamról, és még
csak azt sem tudom, minek örülök ennyire.
– Te meg? – Ahogy meghallom azt az ismerős
hangot, az áram végigszánt a gerincemen, és hirtelen nem érzek mást, csak a
forróságot a nyakamban, az arcomon. Érzem, ahogy Jaebum megáll mögöttem, és még
csak meg sem születik a gondolat fejemben, máris felé fordulok. – Jézusom,
vigyázz.
– Jól vagyok. – Nagyot pislogva legyintek,
ahogy ő a vállam után nyúlva próbál megtartani, ugyanis egy pillanat alatt megfordult
körülöttem a konyha.
– Mégis mennyit ittál? – Azzal a tipikus
vigyorával méri végig az arcomat, ami fellobban bennem, én pedig nem tudom, mi
történik. Hogy miért nem kapok levegőt, miért zsibbad le mindenem attól, hogy
ilyen közel van hozzám. – Nem vagy rosszul? Kérsz vizet?
– Minden oké. – Egy szétcsúszott mosollyal
csapok a mellkasára, viszont a kezem megragad rajta, egy pillanatra pedig csak
az ujjaimat figyelem, amik alatt őrült módon ver a szíve. – Milyen izmos vagy –
motyogom hitetlenül szuggerálva azt a méregzöld felsőt rajta, ami szinte vibrál
az itteni tompa fényben. – Tiszta kőszikla.
– Youngjae, ezt ne. – Egy mély levegőt
véve fog a csuklómra, és miközben már az érintésemtől szabadul meg, én a
szemeit nézem. Nem tudok róla leolvasni semmit, olyan, mintha mosolyogna, mégis
teljesen biztos, hogy merev az arca. – Nagyon sokat ittál. És mellesleg
elfelejtetted megemlíteni, hogy születésnapod van pont ma. Most egy kicsit
megsértődtem.
– Ja, én is elfelejtettem, még Wheein
szólt rám. – A fejemet oldalra biccentve beszélek, majd egy fogvillantós vigyor
után próbálom az arcomba hulló hajamat eltűntetni. – Te is sokat ittál.
– Hát azt nem mondanám. Veled ellentétben
nem vagyok annyira részeg, hogy holnap ne emlékezzek semmire. – A homlokát
ráncolja, majd a derekamra fogva szinte biztos, hogy ki akar vinni az egyetlen
zajmentes helyiségből a házban, de nem tudok megmozdulni. Csak állok félig
nekidőlve, halkan kuncogva a semmin. – Mégis mennyit ittál?
– Folyton csak vallatsz. Pedig te nem
mondasz soha semmit.
– Miről beszélsz? – Értetlenül mered az
arcomra, olyan, mintha épp olyan nehezen venne levegőt, mint én. – Megkeressük
Wheeint, és hazamentek, jó?
– A titkodról. – Már mozdulna, szinte
felemelve vinne el, de ahogy ez kicsúszik a számon, ledermed. A pánik
végigszánt a tiszta, szimmetrikus arcán, én pedig felgyulladok belül. – Te
mindent tudni akarsz rólam, de magadról titkolózol.
– Milyen titokról beszélsz?
– Ami miatt mindenki megutált. – Ahogy ez
kicsúszik a mosollyal piszkolt számon, az ujjai megfeszülnek az oldalamat
marva, mintha nem számítana semmit az, hogy totál kiráz a hideg tőle. – Én
tudni akarom. – A szavakat elnyújtva egy pillanatra ránehezedek, majd egy mély
levegőt véve a pultnak dőlve igyekszem megkapaszkodni magam mögött. – Olyan,
mintha nem bíznál bennem.
– Mégis honnan tudsz erről?
– Épp ez az, hogy nem tudok semmit. – Az
elkomorodott arcát méregetve csak nagyokat pislogok, még talán soha nem láttam
ilyennek. Csak bámulom ködös szemekkel, ahogy az érzelmek váltják egymást
rajta, én pedig újra és újra egy valamire tudok csak gondolni. – Annyira helyes
vagy.
– Youngjae. – Felsóhajt, nem tudom
eldönteni, hogy a döbbenet vagy tehetetlenség vibrál róla, mindenesetre jól
érzem magam tőle. – Most nem vagy magadnál.
– Csak mondd el! Kérlek.
– Ne nézz így rám. – Egy pillanatra
lehunyja a szemeit, a hajába túr, majd szinte felpattan egy szikra a levegőbe,
ahogy a tekintetünk ismét találkozik. Annyira elveszettnek tűnik, hirtelen
fogalmam sincs, hogy ezt csak az alkohol láttatja-e velem. – Nem lehetne
lapozni?
– Kérlek. – Felfújt arccal hajolok
közelebb hozzá, de ő nem hátrál el, nem moccan se előre, se hátra. Csak
szobrozik egy helyen, még csak fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mire ismét
levegőt veszünk. – Szülinapom van.
– El fogsz ítélni te is, és azt már nem
bírnám elviselni.
– Nem, ígérem, hogy nem. Nem tudsz olyat
mondani, amivel ezt elérhetnéd. – Könyörögve bámulom szinte pislogás nélkül,
miközben a levegő fellobban, és ismét végigsöpör rajtam egy hőhullám, ahogy
ismét a mellkasán landol a kezem.
Ő lefagy, kattog az agya, amíg az én fejem
megszédül, és úgy kell egy kis önuralmat erőltetnem magamra.
– Meleg vagyok. – A szavak megtörnek a
torkában, hirtelen olyan józannak tűnik, mintha egész éjjel nem ivott volna
semmit, bennem pedig riadót fúj valami. Hatalmas zaj lesz hirtelen, a vörös
fény villog a fejemben, ahogy azt figyelem, hogy a pánik a szemeiben lángol.
Érzem, ahogy lezsibbad az arcom, bizsereg
a nyelvem a ki nem mondott szavaktól, miközben mégsem értem, miért vagyok
ennyire ledöbbenve.
– Ez... ez rendben van. – Alig rezdül a
szám, ahogy ezt kinyögöm, Jaebum pedig egy pillanat alatt átváltozik, pont mint
bennem valami. – Ettől féltél annyira?
– Fogalmad sincs, hány embert veszítettem
el emiatt. – Hatalmasat nyel, ahogy a tekintete ismét a mellkasát tapizó
kezemre téved, de nem tesz semmit. Most nem veszi el, nem lép háttrébb, csak
áll egy helyen, mintha jó érzéssel töltené el, hogy a szíve fölött ott forr a
tenyerem. – Itt mindenki ellene van, az összes fiú olyan undorral néz rám néha
még most is, mert fogalmuk sincs, hogy hogyan tekintek rájuk. Mintha valami
fertőző betegség lenne.
– Én nem olyan vagyok, mint ők. – Az
ujjaim belevájnak a puha felsőjébe, ahogy egy hirtelen mozdulattal, felé
hajolva az arcára csókolok, és még csak fel sem fogom, mi történik, mire vége.
– Engem nem zavar. – A mosolyom szétfolyik rajtam, ahogy lassan, tompán ölelem
át a nyakát, mintha vigasztalni akarnám még én sem tudom, miért.
– Kérlek, ne csináld ezt. Már így is
annyira nehéz. – Az oldalamba markolva szinte megremeg a keze, ahogy az álla a
vállamba fúródik, az illata pedig elfeledteti velem azt a tömény alkoholszagot,
ami itt leng körülöttünk. – Csak fokozod ezt az egészet.
– Nem tudom, miről beszélsz. – Halkan
kuncogok, hiszen az agyam alig fog fel bármit attól, ahogy most hozzám ér,
amire csak rátesz egy hatalmas lapáttal az a rengeteg alkohol, ami a fejemben
kavarog.
Lassan hátrébb hajol, de csak épp annyira,
hogy veszélyesen közelről a szemembe nézhessen, ami elindít bennem valamit.
Végigsöpör rajtam az izgalom, a felismerés, hiszen ahogy mozdul, már tudom, mi
fog történni, én pedig életemben nem akartam még soha semmit annyira, mint most
ezt az egészet.
Elnyílik a szája, szinte már előlem veszi
el az utolsó levegőt, ahogy végül egy fél mozdulattal később nekem simul, és
mindössze egy csókot kapok az alsó ajkamra, mielőtt megállna. Csak vár, még
talán ő sem, tudja mire, és vagy egy évezred eltelik, ahogy a szája az enyémhez
ég, és szétárad az íze a számban.
Puha és forró, ő, én, ahogy a fejét
oldalra biccentve lassan mozdul, és egy olyan csókba kezd, amitől megremeg a
lábam, és már magamon kívül markolom a haját, amiben szinte teljesen elveszik
mindkét kézfejem. Nem tudom, mi történik, hogy mégis egyáltalán hogy történik,
csak élvezem, ahogy hozzám ér, ahogy mindkét karja a derekamra csúszik, és nem
ereszt el.
Mintha megtalálnám magamat benne, mintha
hazaérnék hirtelen, teljesen biztos vagyok benne, hogy soha életemben nem
voltam még ennél tökéletesebb helyen.
– Az ikerlángom vagy. – Halkan suttogja a
számba, ez az egy szó pedig a lelkembe ivódik, pedig még csak fogalmam sincs,
mit jelent, hogy létezik-e egyáltalán. – Tudom, hogy az vagy, és annyira
szeretném, ha te is így éreznéd. – Már a saját száját beharapva áll, lehunyt
szemekkel a levegővel küzd, amíg bennem kavarog az egész este, az elmúlt pár
hét, hónap, mióta itt vagyok.
A homloka az enyémnek dől, ismét egy
halvány csók simul végig a számon újra és újra, de én nem érzem egyáltalán. Túl
gyengéd, alig ér hozzám, én pedig többet akarok ennél.
– Csak ne hagyd abba. Kérlek. – A tenyerem
a tarkójára csúszva pihen, ő pedig ismét felém mozdul, és talán az előbbinél is
jobban magával ránt, mintha fogalmunk sem lenne arról, hogy egyáltalán léteznek
határok.
5 megjegyzés
Kérlek, csak te se hagyd abba! Fuh, nem is tudom, hol kezdjem...
VálaszTörlésAz utóbbi hetekben eléggé kivontam a forgalomból a ficiket, és a tied volt az első, amivel ismét visszatértem yaoi földe. Kellett a szünet, de ezért a ficiért, amiért "elhanyagoltam" még most is falba verem a fejem ><
Aigoooo, imádom, hogy már sejteni lehetett, Jaebum érez Youngjae iránt valamit... Nem is akármit *-*
Jim gyanús... Naggggggyon gyanús, és nem tetszik. Már a pofon óta a begyemben van, de egyre idegesítőbbek a húzásai... Remélem, nem fajul el ennél durvább dolgokig, a dolog ><
~
Imádom az írásaidat, nincs olyan, amit ne olvasnék/olvastam volna. Nem akarlak sürgetni, mivel más, fontosabb dolgaid is lehetnek, de kérlek, ne kínozz sokáig a várakozással! Tudnom kell, Youngjae emlékszik-e majd az estére! ><
De aranyos vagy, hogy írtál, annyira jó látni, hogy szereted, mert ez a páros a szívem és a lelkem 😊 Igyekszem minél hamarabb hozni, bár úgy volt, hogy kihagyok direkt egy hetet, de akkor lehet, hogy a napokban hozom😄😄
TörlésHa csak azzal elérek, egy kicsivel több löketet, hogy írok ide vagy bárhova, máshova, másból se fogok kiállni, csak írni... <3 Nem sürgetlek, Isten ments! Ha úgy érzed, ki szeretnél hagyni egy hetet, várok, ahogy eddig is. Viszont, ha új részt hozol, azzal nagyon boldoggá tennél! <3
TörlésÉs is imádom ezt a párost, hiszen annyira működik náluk a kémia, csak a vak nem látja, ami az orra előtt van. ^^
Igazából ha rajtam múlna, kétnaponta hoznám a részeket, de gondoltam, húzom az agyatokat egy kicsit. Viszont úgy nehéz, ha én se bírom folytatás nélkül😂
TörlésÉs igen, a kémia kettejük közt😍😍 sok mindent isitervezek, úgyhogy szerintem a vártnál is sokkal hosszabb lesz😶
Várom a folytatást 😏
VálaszTörlés