Ikerláng - 18.
február 25, 2018
Wheein
– Mégis hova tűnt? – Hwasa értetlenül
bámul maga elé, amíg az én fejemben az a pár pohár kavarog, ami után muszáj
volt leállnom. Tudtam, ha én túlzásba esek, akkor nem lesz, aki összeszedje
Youngjae-ékat, mert az eddigi tapasztalataim alapján nem nagyon tudják, hol a
határ. – Már vagy két órája nem láttam.
– Lehet, a fiúkkal táncol.
– Vagy inkább JB-vel. – Ez a halvány kis
szarkasztikus megjegyzése egy sunyi mosolyt csal mindkettőnk arcára, amivel úgy
tűnik, egy ideig még cukkolni fogjuk Youngjae-t. – Hát
megnéztük itt fent a mosdóban, a többi ajtó meg kulcsra van zárva. Csak lent
lehet.
– Konyha? Azt még nem néztük. – Ahogy ez kibukik
a számon, Hwasa csak megrántja a vállát, majd a tömeg felé indulva, a zene
ritmusára mozogva szinte letrappol a lépcsőn.
Még a második emeleten is annyian vannak,
hogy kettőig nem láttunk, egy szempillantás alatt annyi kölyök lepte el a
házat, hogy a földszinten már kellemetlen volt táncolni.
A tekintetem az embereken rugózik, látom,
ahogy Jackson és Mark a fal mellett állva próbálnak beszélgetni pohárral a
kezükben, amíg én halkan morogva nyúlok Hwasa keze után, ahogy a tömeg kezd
kicsit bekebelezni. Viszont ő nem áll meg, csak húz maga után egészen addig,
amíg be nem gázol azon a lengőajtón, ami teljesen elszigeteli a konyhát a kinti
hangzavartól.
Már fellélegeznék a levegős tértől,
viszont ahogy a tudatom feldolgozza, ami épp történik, szinte fejbe ver az
egész. Egy pillanat alatt minden alkohol eltűnik belőlem, mintha egész éjjel
semmit nem ittam volna, és csak azzal az iszonyatos sokkal próbálok kezdeni
valamit.
– Azt a kurva. – Hwasa berekedve csak
ennyit tud kipasszírozni magából, amíg én földbe gyökerezett lábakkal az
ájulással küzdök.
Jaebum épp a pultba építi Youngjae-t a
szájával, én meg hirtelen nem tudom, hogy ez csak egy lehetetlen álom, vagy most
olyan durván benyomtam, hogy hallucinálok.
Kettészakad bennem valami, úgy érzem,
mintha egy iszonyat intim pillanatba gázoltam volna bele, hiszen nem elég, hogy
az a tesztoszteronbomba felfalja a legjobb barátomat, de Youngjae is olyan szinten
húzza magához, mintha nem lenne elég neki, hogy már így is szinte összeforrtak.
– Jézusom, de meleg van itt.
– Aha. – Hwasa elfúló hangon, szinte
suttogva legyezi magát, amíg azzal a vibráló légkörrel próbálunk kezdeni
valamit, hiszen szinte felrobban körülöttük a levegő attól, ahogy egymáshoz
érnek. Mintha hirtelen megérteném, hogy JB miért volt olyan közvetlen ezzel a
szerencsétlennel szemben, és szinte totál egyértelmű, hogy ő meg semmit nem
sejt az egészből.
Egymásra nézünk, nem tudjuk eldönteni, hogy
kimenjünk és hagyjuk rájuk a dolgot, vagy szedjük szét őket, viszont mikor
nyílna a lengőajtó mögöttünk, Hwasa reflexszerűen áll elé, én pedig kapkodva indulok
meg a fiúk felé egy kisebb széket feldöntve.
A hirtelen hangzavarra Jaebum összerezzen,
és elködösült szemekkel kapja felénk a fejét, amíg Youngjae az életéről nem
tudva csak lóg a nyakán megállás nélkül.
– Sunshine, haza kéne... menni. – A
fonalat elvesztve szólalok meg, és hiába Youngjae-hez beszélek, JB tekintetébe
ég az enyém, amiben annyi minden van, hogy rendesen összemegyek belül.
Olyan, mintha olvasnék benne, már csaknem
tudom, mire gondol, hogy mit érez, és teljesen egyértelmű, hogy ez nem csak egy
szimpla csók volt.
– Üm. – Annak a halál részeg bolondnak csak
ennyi a válasza, ahogy a vállára teszem a kezem, és hiába keresem a tekintetét,
hiszen az arca szó szerint JB nyakába esik. – Nem akarok. Jó itt.
– Te mégis mennyit ittál?
– Nem ittam. – Halkan mormog, viszont
amikor már Hwasa is itt áll mellettem, hogy segítsen, szinte ránk morran. –
Jaebum annyira finom.
– Tényleg haza kéne menned. – Ahogy az
utolsó mondata iszonyat döbbenetet hoz a fejünkre, JB az egyetlen, aki képes
normális szavakat kierőszakolni magából, de még így is annyira karcol a hangja,
hogy feláll a szőr a karomon. – Biztos elfáradtál.
– Nem, jól vagyok. Veled akarok maradni.
– Na jó, Youngjae, menjünk haza.
– Nem akarok. – Ahogy Hwasa már a karja
után nyúl, ő teljes testével a másiknak dől, aki úgy szorítja még mindig a derekát,
mintha az élete múlna rajta. – Csak akkor megyek, ha ő is jöhet.
– Nem jó ötlet. Pihenned kéne, elég durvára
sikerült a szülinapod.
– Kérlek, gyere velem. – Jaebum hiába
próbálja lebeszélni, Sunshine egy szétcsúszott mosollyal emeli fel a fejét, a
száját az övének nyomja, és ismét robban a levegő körülöttünk. Mégis mi ez az
elviselhetetlen energia itt?! Mi történik?
– Hallgass Wheeinékre. Már nem tudod, mit
csinálsz. – Hiába veszekednék Jaebummal, miszerint ezt az egészet elnézve Youngjae
talán soha nem volt ennyire tisztában azzal, mit akar, de nem megy. Csak állok
teljesen letaglózva, és azt figyelem, ahogy végül Sunshine füléhez hajol, és
úgy beszél, hogy nem hallunk belőle semmit.
– Ígéred?
– Igen. – Ahogy egymás közt épp próbálják lerendezni
ezt az egészet, Hwasa átveszi JB-től a derekánál fogva, én pedig teljesen
bepánikolva nyúlok utána, hiszen csaknem fejre esik.
Nem tudom, hogy mégis mikor és mennyit
ivott, egyedül az biztos, hogy ennek hála konkrétan az egész eddigi életünk
felfordul. Mióta Youngjae-t ismerem, soha semmi jelet nem adott arról, hogy
érdekelnék a fiúk, hiszen a szülei iszonyat homofóbok, ezért próbált kicsit
elzárkózni ezektől a dolgoktól. Nem azért, mert ő elítélné, mert nem, csak... a
béke érdekében soha nem beszélt róla senkivel.
Erre most mi történik? Egy csávó szájából
szedem ki a tizennyolcadik születésnapján teljesen elázva, de mégis olyan az
egész, mintha tudná, mit csinál.
– Hazamegyünk, és lefekszel aludni, jó?
Máris hívok taxit. – Hwasa már egyedül egyensúlyozza kifelé azt a szerencsétlent
maga mellett, aki válaszol, de nem értem, mit mond. Csak JB szemeit nézem,
szóra nyitom a számat, de épp annyira küzdök a szavakkal, mint ő. Nem tudom,
mit mondhatnék neki, hogy egyáltalán kéne-e, csak annyiban vagyok totál biztos,
hogy ezt az egészet rendbe kell tennem a fejemben.
– Majd... majd beszélünk, rendben?
– Oké. – Még egy halvány biccenést is
kapok, és még az a gyenge mosoly sem segít neki kicsit ellazulni, ami
végigsöpör a feszült arcomon.
Még egy utolsó pillantást vetek rá, már az
pörög a fejemben, hogy rá kell írnom holnap és megbeszélni vele mindent, hogy
egyáltalán mit mondunk Youngjae-nak, ha esetleg nem emlékezne erre az egészre.
– Hé, óvatosan. – Halkan morgok, ahogy
Youngjae mind a kettőnkön lógva majdnem felrúgja az egyik kisszekrényt a
nappaliban, miközben azon vagyunk, hogy mindenféle hangzavar nélkül felérjünk a
szobájába.
Talán hajnali fél négy van már, és semmi
kedvem felébreszteni Jiméket, mert ha meglátják, hogy ez az életképtelen milyen
részeg, talán soha többet nem engedik ki a lakásból.
– Szédülök.
– Hát amennyit ittál, nem csodálom. Hála az
égnek, hogy a taxiba nem hánytál be.
– Vissza akarok menni.
– De ezt már megbeszéltük. – Hwasa
lemondóan sóhajtozik, amíg én Youngjae lábait figyelem már a lépcsőt koptatva,
kell a vérnek, hogy elessen és széttörje az arcát. – Aludnod kell.
– Nem köszöntem el tőle.
– Hát szerintem egy életre elég
búcsúcsókot adtál neki. – Ahogy ismét JB kerül szóba, én már csak a fejemet csóválom,
majd a száját befogva veszem sietősebbre, ahogy felérünk az emeletre. Egészen
addig nem engedem beszélni, amíg be nem teszi a lábát a szobába, majd zárul
mögöttünk az ajtó.
Egy pillanat alatt a matracára zuhan,
Hwasával pedig egyből a cipőjét kezdjük lerángatni róla, ahogy mellé guggolunk.
A tekintetünk szinte félpercenként találkozik, hiszen Youngjae a párnájába
temetett arccal halkan motyog, mintha azt sem tudná, mi történik.
Itt feszül köztünk az a sok minden, amitől
szinte már fájdalmasan nyom a levegő, és azért küzdünk, hogy fel tudjuk hozni.
Ez az egész annyira felfoghatatlan, mintha lehetetlen lenne, hogy megtörténjen,
mégis ott voltunk abban a sokkban.
– Ez nem csak egy részeg csók volt. –
Halkan suttogok, viszont nem merek felnézni, hiszen végre ki tudtam mondani azt,
ami eddig itt nyomott belül. Bármennyire hihetetlennek hangzik, mégsem érzem
úgy, hogy kombinálnék. Láttam, amit láttam és kész.
– Tudom. – Halk válasz jön egy nagyobb
szünet után, amíg Youngjae már alig mozdul, de még ezer százalék, hogy fent van.
– De őt nem érdeklik a fiúk.
– Tudod, hogy ez nem jelent semmit. –
Hwasára nézek, aki már a földön ülve, értetlenül mered az arcomba ebben a komor
sötétben, hiszen csak a kintről jövő fények adnak valami világosságot.
– De soha nem mondta, hogy úgy nézne JB-re.
Csak barátok.
– Mindig felhozta. Meg olyan zavarban
volt, amikor beszélt róla, nem tudom... talán még ő sem tudja. – A vállamat
rántva próbálok valami magyarázatot találni arra, amire talán most még nincs
semmi értékelhető.
Csak a sarkamra ülve agyalok, hátha fel
tudok idézni bármit, ami talán jelet adhatott volna erre.
– Mindenki csinál olyat részegen, amit
józanul soha nem tenne. Lehet, csak ő is...
– Hwasa, láttad. – A szemöldökömet
felvonva bökök Youngjae felé, aki fájdalmasan nyögve feljebb kúszik a matracon.
Nem tudom, hol van fejben, hogy egyáltalán tudja-e, hol vagyunk, de annyira nem
érdekel most. – Egy csók az egy csók. Valaki kezdeményez, aztán vége, és olyan,
mintha meg se történt volna ilyen állapotban. De ő annyira akarta, még most is
arról beszélt, hogy JB-vel akar lenni, pedig szerintem már a saját nevét nem
tudja.
– Ah, jézusom, tudom. – A hajába túrva fújtat
egyet, a fejét csóválja, és már állna fel, hogy valószínűleg lefeküdjön aludni,
amikor Sunshine a hátára fordul. Maga mellett tapogatja a takaróját, mintha
keresne valamit, miközben szorosan összezárja a szemeit.
– Jól vagy?
– Wheein. – Ahogy meghallja a hangomat, szinte
kirobban a szájából a nevem, olyan tisztának tűnik a hangja hirtelen, mintha
nem is ő lenne az. – Lehetne egy kérdésem?
– Mondjad csak. – A homlokomat ráncolva figyelem
a nyugodt arcát, nem értem, hogy nem akad össze a nyelve folyton, mikor beszél.
Hiszen már járni nem tudott, könyörgöm.
– Mi az az ikerláng?
– Mi?
– Az ikerláng. – Halkan mormog, amíg mi
ismét összenézünk Hwasával, az én ereimben meg egy csapásra visszafelé kezd el
folyni a vérem az újabb döbbenettől.
– Hát... az ikerláng egy komoly téma. Miért
kérdezed?
– Csak hallottam. Jaebum azt mondta, az
vagyok. – Beleszédül a fejem a hangjába, a szoba egy pillanat alatt jégverem
lesz a szavai után. Csak az kavarog bennem, hogy le kéne feküdnöm nekem is,
mert ez már jóval több, mint amit be tudok fogadni pár óra alatt.
– Ezt majd elmondom máskor, jó? Amikor
majd emlékszel is rá.
0 megjegyzés