Ikerláng - 25.
március 31, 2018
Már lassan tíz perce itt várok a könyvtár
bejáratában, a telepakolt táskámmal a vállamon, amit végre nem a tancuccaim
húznak le. Minden könyvemet a szekrényembe tömtem, helyettük egy felsőm és egy
vastagabb pulóverem van nálam, ugyanis ezek szerint ma Jacksonéknál alszunk,
mert igen, Jim egy szó nélkül elengedett.
Még beszéltem a srácokkal a héten pár
mondatot, de sajnos több nem jött össze, mivel mindegyikük teljesen el van
havazva. Mark tanul, Jacksonnak és Jaebumnak meg egy komoly kézilabda meccse
lesz jövőhéten pont akkor, mikor nekem irodalomversenyem, úgyhogy ők is folyton
arra készülnek.
Bár jobb lett volna többet beszélni velük,
de nyugtatott a tudat, hogy ez csak jövő hét keddig fog így menni. Utána több
időnk lesz egymásra.
– Youngjae-sshi. Bocsi, hogy késtem. – A
lány, akinek a nevét hirtelen csak a mellkasához szorított füzetéről olvasva
tudom, a semmiből terem előttem, nekem pedig egy pillanatra megáll a szívem.
– Semmi baj, Sojung. Ketten leszünk?
– Öh, igen... Mincho nem ért rá. –
Megrántja a vállát, ismét olyan zavarba ejtően mered az arcomba szinte pislogás
nélkül, amit muszáj leszek figyelmen kívül hagyni a következő pár órában.
– Oké. – Ennyit engedek ki magamból, miközben
a könyvtár ajtaját kinyitva előre engedem, majd ahogy utána indulok, szinte
csak azt mantrázom magamban, hogy túlélem. Nem vele van bajom, mert hát okos
lány, kedves és még szép is, de nagyjából itt ki is fújt a dolog. Engem nem
érdekel úgy, és nem tudom, hogy közölhetném vele szépen. – Mit szeretnél
átnézni?
– Igazából van nálam egy csomó hasonló
teszt, ami a versenyen is lesz, gondoltam, megcsinálhatnánk őket. – A haját
birizgálja, miután leül az egyik asztalhoz, én pedig szigorúan előtte foglalom
be az egyik üres széket, majd a táskámért nyúlnék, de ekkor esik csak le, hogy
minden cuccom a szekrényemben van. Remek.
– Tudnál adni egy tollat? – Ahogy
kérdezek, ő úgy mozdul, végig mosolyog, majd egyik pillanatról a másikra vált
komolyra, ahogy előveszi azt a rengeteg lapot a táskájából.
Eltelik egy, kettő, már majdnem három óra,
mikor mind a ketten úgy döntünk, hogy elég lesz. Nem hiszem el, hogy ez a lány
ilyen komolyan nekifekszik egy semmilyen kis verseny előkészületének péntek
délután. Mintha neki semmi baja nem lenne, ez én fejem mégis tele azzal a rengeteg
évszámmal és írónévvel, már csak az a gondolat boldogít, hogy amint kiteszem
innen a lábam, a fiúkkal leszek.
– Nagyon okos vagy, Youngjae-sshi. És
kedves. – Egy pillanatra megérinti az alkaromat, majd zavartan nyúl a hajához
újra, mielőtt még elkezdene pakolni maga után.
Én pedig csak ülök pár pillanatig
ledermedve, lejjebb húzva magamon az egyenruhám ujját, és szinte reflexszerűen
állok fel, ahogy ismét rám néz.
– Köszi.
– Nem kell megköszönnöd, ez tény. A
barátnőd nagyon szerencsés lány.
– Hát, nincs barátnőm. – A homlokomat
ráncolom egy pillanatra, majd a nyakamra simítok, ahogy egy szégyenlős mosoly
csúszik szét a száján. Ahogy feláll, én egyből kiindulok, ő pedig tartja a
tempómat, miközben a szavaival küzd.
– És nem is szeretnél? Mármint... annyi
szép lány van itt Boryeongban. Biztosan van, aki tetszik. – A vállát rántja
ismét, miközben a táskáját szorongatja a vállán épp úgy, ahogy én, de nem
nagyon tudok erre koncentrálni.
Csak a lábaimat figyelem a lépcsőn, majd
már a folyosón, hogy ne essek arccal előre, mert hát amilyen életképtelen
vagyok ilyen helyzetekben, simán össze tudnék hozni egy laza szalagszakadást
is.
– Nem, úgyis nemsokára megyek haza. – Csak
ennyit tudok kinyögni, mikor lelassítok a portánál, hogy előre engedjem,
viszont ő ehelyett csak a felkaromra simít, és olyan lassan mozdul, mint én.
– Lehet megismernél olyan lányt, aki miatt
szívesen itt maradnál. – Egyre közelebb érzem magamhoz, szinte felér egy
megváltással a friss levegő, ahogy kiérünk, de a keze még így sem tűnik el
rólam. Csak végigsimít a karomon, majd épp úgy, mint a múltkor, lábujjhegyre
áll, és miután egy laza puszit nyom az arcomra, hátrébb húzódik. – Majd
találkozunk kedden.
– Oké. – Tudom, hogy mondanom kéne valami
konkrétat, viszont erről lecsúszok, ahogy ő fogja magát és elindul, én pedig
abban a pillanatban, ahogy elveszve fordulok utána, pluszban le is fagyok.
Ott áll szó szerint mindenki a kerítés
túloldalán, Marktól kezdve Bomiig mindenki, és hol engem, hol Sojung után
bámulnak. Csak nyelek egy hatalmasat, mielőtt feléjük indulnék, próbálok
tudomást sem venni arról a tömény feszültségről, ami valószínűleg az előbbi
miatt van jelen.
Jesszusom, miért néz rám mindenki így?
– Rám vártatok?
– Ja, csak rád.
– És mit fogunk csinálni?
– Gondoltuk, beülhetnénk egy pubba inni
valamit, meg beszélgetni. – Ahogy Namjoo kérdez, Jackson úgy válaszol, miközben
én csak Jaebumra tudok figyelni. Maga elé meredve sétál a többiek után, szerintem
még csak meg sem hallja, hogy ki miről beszél, nekem pedig a torkomban dübörög
a szívem.
Egy köszönésnél többet nem kaptam tőle,
azt hiszem talán... megbántottam?
– Mi a helyzet? – Ahogy mellé lépek, egy
gyors torokköszörülés után ennyit sikerül kiszednem magamból, ami hirtelen
visszarántja a való világba, és egy laza mosolyt húz magára.
– Semmi.
– Csendes vagy. – A vállamat rántom,
miközben az ujjaim egyre jobban a táskám fülébe mélyednek. – Már vagy negyedórája
egy társaságban vagyunk, de még egy egoista poént sem sütöttél el.
– Hiányzik a nagy szám?
– Mondjuk. – Félrebiccentett fejjel csak a
számat rágom, és ahogy elvigyorodom, az ő mosolya is őszinte lesz. – Talán
haldokolsz?
– Mert kivételesen nem nyírjuk ki egymást
Jacksonnal?
– Nem. Inkább az aggaszt, hogy még nem
erőltetted rám magadat.
– Az szép. – Végül felszökik az egyik
szemöldöke, majd szinte már reflexből mozdul a keze, ahogy átkarol, és úgy húz
közelebb magához, mint ezelőtt bármikor. – Mintha máskor annyira ellenkeznél.
– Talán csak annyira nyomaszt a
közelséged, hogy nem tudok miatta kiállni magamért. – A két anyajegyet figyelem
a szeme felett, miközben az arcán váltják egymást az érzelmek, majd csak annál
a szokásos pimaszságánál marad, amivel szerintem maximum születni lehet.
– Vagy csak túl helyes vagyok, és eláll a
szavad, amikor meglátsz.
Már vagy két órája itt ülünk hatan, és
valamiért már most úgy érzem magam mellettük, mint amikor Wheeinékkel gangelek.
Le sem tudom vakarni a vigyort az arcomról, mert hát Bomi egy nagyon kellemes
társaság főleg ahhoz képest, amilyen ellenszenves volt nekem a legelején.
Namjoo már kicsit furcsább,
viszont veszi a lapot, valahányszor egymásnak esnek a fiúk, és nem szeppen meg
úgy, mint még én a legelején.
– Szerintetek lenne esélyem a pultos
csajnál?
– Hát ha fizetsz neki néhány kör töményet,
lehet, szóba áll veled. – Ahogy Jackson kérdez, Jaebum úgy csapja le a magas
labdát, ami már ennél a pontnál egyértelmű, hogy újabb szájcsatát robbant majd
ki.
Mi meg csak ülünk azért imádkozva, hogy
legalább most ne minket bámuljon a fél pub.
– Miért, te előbb fel tudnád szedni?
– Ez egyértelmű. – Jaebum még a vállát is
megrántja, én pedig magam elé vigyorogva igyekszem eltenni magamban a nagy
arcát. Tudom, hogy ez nem igazi, hogy közel nincs ekkora önbizalma, mert...
tudom és kész. Mégis annyira jól áll neki, hogy ekkora szája van, hogy már az
lenne természetellenes, ha nem tetszene. – Mindig engem választanának.
– Ezt úgy mondod, mintha én nem lennék jó
pasi.
– Hogy fértek be ekkora arccal ide. –
Ahogy ők ketten épp egymásra licitálnak, Bomi csak a fejét csóválva próbál nem
vigyorogni azon a tömény egon, ami miatt már ösztönösen mozdul a pohár a
számhoz. Lehet, ez csak egy pohár sör, de jelenleg úgy érzem, szükségem van rá.
– Miért, Bomi, te kit választanál előbb?
– Ajj, ne már.
– Ne, most komolyan. Tedd félre, hogy a
nőkre buksz. – A végén Jackson is beszáll, és mind a ketten olyan kitartással
merednek a lányra, hogy már én érzem magam nyomás alatt.
– Hát nem tudom, én szerintem Jacksonnal
mennék.
– Mi a szar? – Jaebum elképedve mered arra
a lányra, aki csak a vállát rántja, mintha semmit nem számítana, amit mondott,
mégis megáll a levegő egy pillanatra.
– Bocsi, JB, de veled túlságosan hasonlítunk.
Mintha magammal járnék. Jackson legalább valami új lenne.
– És Namjoo? – Egyszerre fordulnak a hatalmas
székbe olvadt lány felé, aki próbál a pohara mögé bújni, viszont a lehetetlen
szuggerálás hamar betöri őt is.
– Nem tudom. – Bizonytalanul makog,
végignéz rajtunk, majd a száját beharapva próbálja egy nagyobb vállrándítással
enyhíteni a dolog súlyát. – Nagy
dilemmában vagyok. Youngjae olyan kis aranyos, vele azért, JB meg... hát olyan,
mint Bomi, úgyhogy ezt nem nagyon kell túlmagyaráznom.
– Oh. – Csak ennyi csúszik ki a számon,
ahogy meghallom a nevemet, ugyanis én leragadtam Jackson és JB között, viszont
ez elindít valami teljesen újat. Mindenki egyszerre kezd beszélni, mint az
olaszok, mindenki hangosabban kezd beszélni a másiknál, aztán hirtelen beáll a
csend.
Mind a hatan egymásra meredünk, majd a végén Jackson
rám néz egy nagyobb sóhajjal, mert hát, köztudottan én soha nem maradhatok ki az ilyen kínos
helyzetekből.
– Youngjae? Bár már most fáj, hogy
feltettem ezt a kérdést.
– Nem tudom, ha meleg lennék, szerintem én
első benyomásra Markkal mennék randizni. – Csak a vállamat rántva válaszolok, de
abban a pillanatban megbánom, ahogy megfagy a légkör megint.
Mindenki a levegőt és talán vigyort
visszatartva ül egy helyen mozdulatlanul, amikor nekem leesik, miért áll meg az
élet közöttünk.
– Mi. – Jaebum arca lefagy, vérig sértetten
mered rám, mintha lehetetlent mondtam volna. – Most miért hazudsz? – A végén
még fúj is egyet, hitetlenül nyúl a pohara után, amíg először Markból, majd
szépen lassan mindenki másból kifakad a nevetés. Én pedig ebben a pillanatban
jövök rá, hogy itt tényleg senki nem tudja, hogy egy hete az egyetlen dolog,
ami érdekelt, az Jaebum szája. – Gyönyörű. Jól van.
– Az lenne a legegyszerűbb, ha Bomiék
mennének a vendégszobába, Markkal kihúzzuk az enyémben, és akkor JB meg
Youngjae elfér a kanapén. Vagy van bárkinek ellenvetése? – Ahogy Jackson beszél,
mindenki olyan hévvel ért egyet, amíg én csak állok egyik lábamról a másikra,
és szinte már könyörgök azért, hogy jöjjön a busz.
Már hajnali háromnegyed kettő, én meg
iszonyatosan elfáradtam, de ahogy elnézem, nem vagyok ezzel egyedül. Csak
halkan nyögök, ahogy meglátom végre a legelső buszt húsz perc után, és elsőként
szállok fel, majd veszem az irányt leghátulra.
Rajtunk kívül csak ketten vannak, de ők is
elől, én pedig örülök, ahogy a lehető legtávolabb, a legutolsó ülésbe vetem le
magam. Hallom, ahogy a többiek beszélnek, viszont ahogy Jaebum ül be mellém, már
nem is nagyon tudok foglalkozni azokkal az elveszett mondatokkal, amik még
épphogy elhagyják Jackson, Mark száját.
Egyre nagyobb lesz a csend, miután
elindulunk, amíg én az ablakon bámulok kifelé, és már szinte leragadnak a
szemeim a tompa fényeket bámulva, amikor Jaebum megköszörüli a torkát.
– Youngjae?
– Hm? – Az arcomat dörzsölve fordulok
felé, fél szemmel azt figyelem, ahogy Bomiék, még Markék is egymás vállára
borulva alszanak, pedig alig megyünk öt perce. – Mi az?
– Nagyon nehezen igazodom ki rajtad.
– Ez most hogy jött? – A homlokomat ráncolva
figyelem az arcát, ahogy ő saját magával küzd, egy hatalmasat nyel, majd a
száját beharapva néz a szemembe.
– Az a lány a barátod?
– Milyen lány? – Értetlenül kérdezek
vissza, őszintén fogalmam sincs hosszú pillanatokig, mire céloz, aztán hirtelen
leesik. Az én gyomrom pedig ismét egy merő görcs. – Sojung a csapattársam az
irodalomversenyen. Csak gyakoroltunk keddre.
– Értem. – A tarkójára simít, nem néz
tovább rám, csak az előtte lévő ülés hátát szuggerálja latolgatva azt, hogy
tovább feszegesse-e a témát. – Neki ez többet jelent, ugye?
– Igen, azt hiszem.
– És neked? – Mély levegőt vesz, olyan
áthatolhatatlan falakat húz maga elé, amiket eddig még soha, mégis érzem azt a
kisebb pánikot, ahogy a tekintetünk újra találkozik. Nem értem, hogy tud egyik
pillanatról a másikra így megváltozni.
– Engem nem érdekel.
– Biztos?
– Igen. – Még biccentek is egyet,
akaratlanul is a szájára téved a tekintetem, és az az izgatottság tombol
bennem, ami mindig, amikor a közelébe kerülök. – Tudnád, ha úgy lenne. – Egy
nagyobbat nyelve szinte elsuttogom ezt a pár szót, viszont ezután beáll a csend
kettőnk közé hosszú pillanatokig.
Mintha életében először fogyna ki teljesen a szavakból.
– Csak összezavart. Ahogy hozzád ért...
– Ne haragudj.
– Miért haragudnék?
– Nem akartalak megbántani. Csak lefagytam miatta, nem vagyok hozzászokva, hogy mások így taperolnak. – Egyre nehezebben szorítom a pulóverem ujját, ahogy a kezelhetetlen zavarommal küzdök, és megtesz annyit, hogy erre már nem válaszol.
Csak az arcomat nézi, és egyik pillanatról a másikra szinte robban bennem az az elviselhetetlen izgalom, ahogy közelebb
hajol, viszont hirtelen megáll. Lehunyja a szemét, amíg az én kezem spontán
remegésbe kezd, és a saját felsőm alját markolva próbálok úrrá lenni magamon.
Nem értem, hogy a testem miért reagál így,
hogy a szívem miért ver hevesebben csupán attól, ahogy megérzem az illatát, de
az összes ilyen kérdésem köddé válik, ahogy az egyik legváratlanabb pillanatban
mozdul előre. Halkan felnyögve kapok levegő után, ahogy a szája az enyémhez ég,
a sötétséget pedig váltja az a rengeteg szín a lehunyt szemeim előtt, ahogy a
fejét oldalra biccentve egy fél pillanat alatt a világ legmélyebb csókjába
ránt.
Csak azt érzem, ahogy átkarolva húz
magához, a fejem a vállára dől, és már teljesen elveszve viszonzom minden
létező mozzanatát, amivel az ülésbe ragaszt. Magától mozdul a kezem, a puha
arcára simítva húzom minél inkább magamra, és ahogy ő halkan sóhajtva reagál,
az én szívem úgy ugrik a torkomba.
Érzem az ízét a számban, ahogy a nyelve az
enyémhez ér, én pedig ebben a pillanatban gyengülök el végképp. Csak a levegő
után kapok, már félig a haját túrva igyekszem visszatalálni a való világba, de
rá kell jönnöm, hogy talán még soha nem voltam annyira önmagam, mint most.
Már meg sem fordul a fejemben, hogy talán
nem kéne ezt hagynom, csak rettegek a másodperctől, amikor ennek vége lesz, és
már most tisztában vagyok azzal, hogy csak arra tudok majd gondolni, vajon
mikor ér hozzám legközelebb.
2 megjegyzés
Ahj... Drága Youngjae. Szerelmes beléd, hát nem látod?!
VálaszTörlésTe pedig még nem tudod, de melegebb vagy, mint egy 100 fokos radiátor.
Még mindig imádom a sztorit! ;)
Majd lassan csak rájön 😂 Köszönöm és boldog nyuszit 🤗🐇
Törlés