Ikerláng - 28.
április 13, 2018
A lányok a konyhában a zenét üvöltetve épp
az ebédet csinálják, amíg én itt ülök Hwasával kettesben, és a semmilyen
sorozatot nézem, amiről már tökre leszoktam. Anno még együtt néztük Wheeinnel,
minden délután az énekóráim után, nem is értem hirtelen, hova tűnt az a rengeteg
idő.
Nagyokat sóhajtva pakolom magam folyton
arrébb a kanapén, és már érzem, hogy Hwasát két másodperc választja el attól,
hogy rám szóljon, amikor felvisít a telefonom. Már ösztönösen nyúlok utána, hirtelen
még a nevet sem nézem meg, ki az, csak az a lényeg, hogy felkelek és végre
otthagyom azt a dögunalmat.
– Mi a helyzet?
– Neked is szia. – A szívem a torkomba
ugrik, ahogy meghallom Jaebum hangját, és már azt sem tudom, merre megyek, csak
azt veszem észre, hogy csukódik mögöttem a kamra ajtaja. – Itt a szokásos.
Valami szart nézünk, amíg várunk a kajára. – Én csak a számat húzom, amíg
halkan felnevet, nekem pedig le kell ülnöm a falnak tolt kis hokedlire, mielőtt
kimászom a testemből. Jesszusom, nem értem, miért izgulok ennyire. – És arra?
Nem haltatok még bele a hiányomba?
– Én már kezdek, a többiek meg nem
számítanak.
– Az igen, Jacksonék rohadt jól jártak
veled. – A szemeimet forgatom, mintha minimum láthatná, és épp úgy vigyorgok
magam elé, ahogy egészen biztosan ő is. – Nagyon fáradt a hangod.
– Igen, már reggel fél hét óta dolgozom.
– Dolgozol?
– Csak pár napig, amíg nem vagy itt. –
Ahogy ez kiesik a száján, a szívem furcsán dobban, és pár pillanatra le kell
hunynom a szemeimet, hogy összeszedjem magam. – Itt vagy?
– Persze. Bocsi. Milyen meló?
– Csak a szokásos szórólaposztogatás. Most
sem vagyok bejelentve, úgyhogy semmi komoly, de legalább kézbe kapom a pénzt. –
Ahogy beszél, ahogy a szavak váltják egymást a szájában, szinte látom magam
előtt, ahogy mozog az arca, ahogy engem méreget, és ismét annyira meleg van. –
Mindegy, nem is ezért hívtalak.
– Csak hallani akartál, érthető.
– Is. De leginkább az érdekelne, mikor
jössz haza. Jó, tudom, hogy holnap, de nagyjából hány órakkor?
– Hétkor érkezem Boryeongba, ha minden
igaz.
– Remek. Akkor még dolgozom. – Morog,
sokkal inkább magának, mint nekem, mégis tökéletesen értem, mit mond. – De
lehet, hogy előbb el tudok majd jönni.
– Nem kell, hagyjad csak. Menj haza
pihenni, majd vasárnap találkozunk, ha úgy van.
Hárman ülünk egymás körül abban a hatalmas
kávézóban, ahol jelenleg alig van egy-két ember. Wheeinnel mindig ide jöttünk,
mikor ellógtuk nap végén a tesiket, és nem csodálom, hogy Hwasa is ideszokott.
Épp egymás telefonjából néznek ki valamit,
miközben hozzám beszélnek, és épp azt taglalják, hogy milyen botrányok
történtek, mióta Boryeongban vagyok. Mintha beindult volna az élet nélkülem.
– Sziasztok. – Egy ismeretlen férfihang
robban mellettem, amire kissé megugrom, és még feldolgozni sincs időm a dolgot,
mire a srác leül szorosan Wheein mellé.
– Máris szüneted van?
– Fogjuk rá. – A csávó mosolyog, a szájára
csókol, én pedig egy pillanatra leblokkolok, mert hirtelen fel sem ismertem a
gyereket. Bár eddig egy képet nem láttam róla, ha belegondolok.
– Itt van Youngjae is. – A legjobb barátnőm
mély levegőt véve húzódik el a sráctól, akinek már majdnem a szájába fulladt,
majd csak egy zavart mosollyal bök felém. – Ő meg Jinyoung.
– Hello. – Egy halvány mosollyal intek,
nem értem, hogy nem volt eddig világos, miért pont ide jöttünk. Wheein már
mondta is nem egyszer, hogy itt ismerkedtek meg.
Jinyoung felém nyújtja a kezét, amit
elfogadok, majd csak egy feszültebb pillantást váltok Hwasával, aki azon
vigyorog, milyen életképtelen vagyok. Igen, még mindig nagyon nehezen
ismerkedem, szorongok, ez van. Másképp nem megy.
– Wheein már rengeteget beszélt rólad. – Az
egyik karját átveti a barátnője vállán, félig felé fordul, én pedig tisztán
látom azt a rajongást a szemeiben, ahogy ránéz. – Minden vágya volt, hogy
bemutathasson végre. – Halványan vigyorog, én pedig fogyatékos üzemmódba
kapcsolva a hajamhoz nyúlok, hogy a fülem mögé gyűrjem. Nem mintha el tudnám
terelni a figyelmet magamról ezzel. – Váó, de hosszú a hajad. Jól áll.
– Hát azért annyira nem.
– Kösz. – Nem is tudom, hogy Jinyoungnak
köszönöm-e meg, vagy a nagyszájú nőjének, aki csak fintorogva méreget a karja
alól. – Nagyon kedves.
– Növeszted?
– Nem növeszti, holnap vágom le neki.
Amúgy szerinted hogy állna Youngjae-nek a szőke?
– Azt én honnan tudjam? – Wheein hirtelen
vált, fellelkesül, amíg Jinyoung értetlenül elvigyorodik az arcomat méregetve. Nem
értem, miért ilyen fontos ez neki, eddig mindenkit megkérdezett körülöttünk,
csakhogy meggyőzzön róla. – Fogalmam nincs. Mondjuk nem olyan markáns az arca,
szerintem nem lenne rossz.
– Mondtam.
– Remek, köszi. – Egy fájdalmas pillantást
vetek a gyerek felé, majd szinte könyörögve fordulok Hwasahoz, hogy segítsen.
De ő csak a vállát rántja, hátradől, és rohadt szórakozottan azt figyeli, ahogy
csendben, magányosan elvérzem.
– Én mondtam, kár lenne kihagynod.
– Még mindig nem, köszi.
– Olyan ellenséges vagy. Mindegy, de
holnap akkor is levágom, okés? Mielőtt így mész vissza a pokol hetedik
bugyrába.
***
– Szóval?
– Mi szóval?
– Tudod, most hogy itt ülsz előttem, és
tulajdonképpen rajtam múlik, hogy fogsz kinézni, beszélgethetnénk egy kicsit.
– Oh, jesszus. – Egy nagyobb sóhajjal
hunyom le a szemeimet, amíg ő a hajamat dörzsöli azzal az extrakicsi
törölközővel, ami amúgy a fél fejemre nem lenne elég, de ő ezt is megoldja. – Mit
akarsz ezzel?
– Semmit, csak tudod, hogy egy kicsit
megnyílj meg ilyenek. Mondjuk, hogy mikor és hogy melegedtetek össze ennyire
JB-vel, meg történt-e valami más is, vagy csak...
– Ah, jézusom, Wheein. – Rosszallóan
bámulok magam elé, ugyanis egy tükör sincs előttem, hogy azon át szuggeráljam.
– Csak megtörtént.
– Szóval csak úgy a semmiből lekapott egy
pasi, aki amúgy nem mellékesen rohadt dögös, és megértem, de te hagytad neki?
– Nem, ez nem... nem ilyen egyszerű.
Mindegy. – A végét elmotyogva a kezeimet bámulom az ölemben, el is feledkezem
arról, hogy tulajdonképpen már csaknem a hajamat vágja. – Nem lényeges.
– Hát azért engem érdekelne. – Egy laza
mozdulattal emeli fel a fejem, rendesen meg is szédülök a székben, de ő úgy
váltja a törölközőt fésűre, mintha nem a nyakamat törte volna ki majdnem. –
Tudod, hogy nagyjából tisztában legyek vele, mikor melegedtél be.
– Hé, én nem vagyok meleg. – Teljes dühvel
a hangomban csattanok fel, viszont ő csak halkan felkuncog, majd elém állva az
egész fürdőt eltakarja előlem. – Ne röhögj.
– Bocsi, de szerintem nincs igazad.
– Kösz, de talán én jobban tudom, mire
gerjedek.
– Igen? És mire? – Ahogy ez kicsúszik a
száján, majd az a nehéz csend kettőnk közé telepszik, tudom, hogy rohadtul meg
van magával elégedve. Nem tudok egy szót sem kiszedni magamból, csak ülök a
saját kezemet gyűrve, azt sem tudva, egyáltalán mire gondoljak. – Oké, akkor
nézzük másik oldalról a dolgot. Hozzá tudnál érni egy lányhoz úgy?
Önszántadból, hogy akarsz is tőle valamit?
– Ez nem fair. – Vérig sértve bámulom a
felsőt rajta, majd ahogy megkerül, a padlót tovább, és már csak azt hallom,
ahogy az olló csattog a fülemnél.
– Miért?
– Mert tudod, hogy az egyetlen szexuális
élményem is katasztrófa volt.
– És azon nem gondolkodtál, miért volt az?
Talán nem épp arra volt szükséged, amit az a lány elvett tőled, hanem arra
lenne, amit, tudod... JB adhatna. Magából.
– Jézusom, Wheein, fejezd már be. – Hitetlenül
nyúlok az arcomhoz, miközben az egész fejem lángol, és az a rengeteg minden
kattog a lelki szemeim előtt.
Az, amikor még a fiúöltözőben Jaebum csak
úgy, minden előrejelzés nélkül meztelenkedett előttem, vagy amikor folyton
hozzám ért, megcsókolt, én meg tinilánynak éreztem magam miatta, mert folyton
zavarba hozott. Azt hiszem, talán már akkor vonzódtam hozzá, és nem értem,
miért nem esett le eddig.
– Én csak segítek kiigazodni saját magadon.
Figyi, inkább most gyere rá, hogy a faszikra buksz, mielőtt még túlleszel két
házasságon meg öt gyereken, aztán meg ott ülsz négy kutyával magad körül, és
nem érted, mi nem klappol az életedben. – Már észre sem veszem, ahogy a keze
mozog körülöttem, csak azzal a tömény magabiztossággal próbálok kezdeni
valamit, ami belőle árad. – Csak gondolkozz el rajta.
– De ez nem jelent semmit még. Ha például
Jackson vagy Mark akart volna lekapni bármikor is, minimum megfejelem őket.
– Youngjae. – Megáll a keze, ahogy
hangosan felnevet, nem látom az arcát, de tudom, hogy a fejét csóválja. – Attól,
hogy hetero vagyok, én sem jönnék össze minden csávóval, aki szembejön velem.
Kevés emberhez vonzódunk úgy igazán, ez normális.
– De ez más, egy kicsit sem tartom őket
vonzónak. Oké, helyesek meg mit tudom én, de nagyjából ennyi. Rendesen ráz a
hideg attól, ha arra gondolok, hogy úgy érnének hozzám. – Az arcom egy kisebb
fintorba rándul, mert még csak elképzelni sem tudom, hogy komolyabban nézzek
rájuk. – Jó, tudom, hogy hülye példa, mert a barátaim, és totál más oldalról
közeledtem feléjük, de akkor is. Nem tudok pasiként nézni rájuk. Undi.
– Undi? – Hangosan nevetve ismét elém
keveredik, ahogy az arcomba fésüli a hajamat, ami elől konkrétan már az állam
alá ér. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen durván hosszú. – Lehet, azért gondolod
így, mert most csak Jaebumra van szükséged. Mindegy, hagyjuk is, mindjárt kész
vagyok a vágással, utána jöhet a szőkítés?
– Wheein, mondtam, hogy felejtsd el.
– Na, ne már. – A száját biggyesztve hajol
le elém, teljesen elkenődik az egész arca, olyan, mint egy ötéves kisgyerek. –
De már megvettem.
– A te hibád, nemet mondtam.
– Na, kérlek. Eskü, hogy nagyon jó lesz,
még Jinyoung is megmondta. Na – guggol le elém könyörögve, hatalmas szemeket
meresztve rám, én pedig csak sóhajtozva igyekszem összeszedni a legjobb
érveimet, amivel visszautasíthatnám úgy, hogy meg is értse. – Tökre meg vagy
mostanában rekedve, nem? Mármint... tegnap hajnalban még ott sírtál nekem teljesen
kétségbeesetten, biztosan tök jót tenne egy kis változás. Esküszöm, hogy olyan
lesz, mintha újjászületnél.
– Most komolyan jössz ezzel a Cosmopolitan
szöveggel?
– Hülye. – Idióta vigyort még elenged
magának, szinte érzem, ahogy már majdnem felteszi a kérdést, hogy mióta olvasok
én divatlapokat, viszont még az utolsó pillanatban visszafogja magát. – Lehet,
hogy sablonnak tűnik, de hidd el, hogy kibaszott igaz. Én sem véletlenül váltogattam
a hajszínem minden szakításom után. Meg... holnap már mész haza, és legalább
ezt meg akarom csinálni a több száz dolog közül, amit elterveztem. Légyszi.
– Istenem. – Kelletlenül nyögök, a fejemet
csóválom, majd szinte hallom, ahogy felnyűszít, mert tudja, mi lesz a
következő, ami kiesik a számon. – Oké, legyen.
0 megjegyzés