Ikerláng - 33. | +16
április 30, 2018
ne csak én haljak már meg
– Mi az?
– Semmi. – A fejemet csóválom, a
szimmetrikus arcát bámulom szinte már kínosan hosszú ideig, de őt nem zavarja.
Annyira nyugodtnak tűnik, békésnek a tekintete, hogy lehiggadok belül, mert
tudom, hogy bármi történhet, ő vigyázni fog rám.
De mégis hogyan mondhatnám el neki
nyíltan, minden gátlás nélkül, hogy sokkal többet akarok?
– Nem akarok sokáig elmenni ma.
– Hogy érted?
– Csak fürdeni fogunk, rendben? – Megint elmosolyodik,
ahogy totál egyértelműen kiül az arcomra a hirtelen csalódottság, viszont
amellett, hogy nagyon jól szórakozik rajtam, látom mindenén, hogy neki sem
esett a legjobban ezt kimondani. – Ne nézz így rám.
– Nem... nem akarod velem?
– Persze, hogy akarom.
– Akkor miért nem lehet? – Egy nagyobbat
nyelek, ahogy felváltva meredek a szemeibe, annyira próbálom megfejteni, de
elég csúnyán belebukom a dologba.
– Mert tisztellek annyira, hogy ne a
szüleim fürdőjében vegyem el a szüzességed.
– Átmehetünk a szobádba.
– Bébi, ne már. – Felnyögve harapja be a
száját, és szinte még fúj is egyet, amíg én azon a becenéven rugózok, ami
piszkosul tetszett most a szájából. Jaebum mégis megáll egy pillanatra, lehunyja
a szemeit, és hiába vigyorog, tudom, hogy már így is nehezen fogja vissza
magát. – Nem akarom elsietni, oké?
– Miért, a közös fürdés nem számít annak?
– Nem, mert nem fogok hozzád érni.
– Kár. Pedig tuti megháláltam volna. – A
nyakamat piszkálva mormogok magam elé, amíg ő a szemeit forgatva mosolyog teljesen
beleveszve a helyzetbe, hiszen talán most vagyok eddig a legoldottabb a
közelében.
– Inkább foglalkozz kicsit magaddal, sok
rajtad a ruha.
– Akkor vetkőztess le. – Halkan vágok vissza
neki hezitálás nélkül, látom az arcán, hogy lassan totál kicsinálom, és
őszintén szólva fájdalmasan büszke vagyok magamra.
– Szeretnéd, ha levetkőztetnélek?
– Nagyon. – A majdnem suttogását az enyém
követi, és már majdnem nyitom a számat, hogy rákontrázzak, viszont ő még előtte
megmozdul. Mind a tíz ujja a pulóverem aljába váj, az arcomra csókol, és olyan
lassan kezdi felgyűrni rajtam a vastag anyagot, hogy vagy tízszer átfut az
agyam azon, mennyire el akarok bújni valahová. A testünket nézve nem vagyunk egy súlycsoportban.
Halk morgás hagyja el a száját, ahogy
végül átemeli a fejemen a halványrózsaszín pulóvert, és épphogy meglátom, ahogy
mindkét szeme a mellkasomra tapad, már ott az ösztönös mozdulat bennem, hogy
eltakarjam magam. Viszont ő még nálam is előbb mozdul, ahogy mindkét karomon végigsimít,
amivel teljesen ledermeszt, és csak azt figyelem kócos hajjal, lángoló arccal, ahogy
a felsőtestemet bámulja szinte pislogás nélkül.
– Aranyos vagy.
– Hú, kösz – motyogom alig találva a
hangomat, miközben egyre inkább zsong a fejem attól a heves, nyomott
izgalomtól. – Ennél már csak a cuki lett volna megalázóbb.
– Megalázó? Elment az eszed? – Ledöbbenve
mered az arcomba, mintha nem hinné el, hogy ez halál komolyan kicsúszott a
számon. – Kicseszett szexi vagy. – Olyan mérhetetlen őszinteséggel beszél, hogy
hirtelen nem tudom, hova kapjak, ugyanis többezer más jelzőt el tudtam volna
képzelni, de ezt pont nem.
Egy hatalmasat dobban a szívem, ahogy újra
és újra felfal a szemeivel, viszont mikor az ujjai a nadrágomra csúsznak, tudat
alatt kapok a csuklóihoz. Egyből megáll, az arcomra kapja a tekintetét, ami
szinte beszél helyette.
– Minden rendben? – kérdezi iszonyat
kimérten, miközben teljesen lerí a hangjából, hogy iszonyatosan vágyik arra,
amire én is, mégis ottvan benne az, hogy hamar meg kell húznia a határt. Még
úgyis, hogy tisztában van vele, engem mennyire nem zavarna, ha átlépné mindet,
amit fejben felállított. – Mi a baj?
– Semmi, bocsánat – suttogom már szorosan
lehunyt szemekkel, viszont érzem, hogy azzal a hirtelen mozdulattal most
teljesen leállítottam. – Folytasd.
– Ha elbizonytalanodtál, akkor mondd meg
nyugodtan.
– Én csak...
– Csak?
– Szeretném, ha hozzám érnél – nyögöm
magam elé a saját sötétségemmel szemezve, ugyanis nem merek ránézni. – Nagyon.
– Én is. – Hallom, ahogy levegőt vesz, hiszen
közelebb húzódik, a meztelen mellkasa szinte már az enyémhez ér, miközben a
nadrágomat gombolja ki, és szinte észre sem veszem, ahogy lecsúszik a lábamon egészen
a bokámig. – Hogy szeretnéd?
– Bárhogy. – Ez az egy szó végleg megtör valamit,
érzem, hogy Jaebumot teljesen elvesztettem, és hiába tartom csukva a szemeimet,
szinte látom magam előtt az arcát, amit hirtelen az enyémnek dönt.
Nyel egy hatalmasat, a fürdő zsong ettől a
fülsüketítő csendtől, egyedül az zavarja meg ezt a feszült némaságot, hogy
hangosan vesszük a levegőt. Megrándul az arcom, ahogy óvatosan a csípőmre teszi
a kezét, az alhasamra simít, és iszonyat lassúsággal indul lejjebb, miközben
már belül megöl a türelmetlenség.
Megáll egy fél pillanatra, mintha fokozni
akarná bennem azt a mérhetetlen vágyat, majd a legváratlanabb másodpercben az ujjai
becsúsznak a bokszerem alá. Nem hiszem el, ahogy a forró tenyere az ágyékomra
ég, hogy ott ér hozzám, amitől megremegnek a lábaim, és egyedül egy hitetlen nyögés szakad ki a torkomból az izzó
szexuálisfeszültséggel harcolva körülöttünk.
– Jaebum-ah. – Halk nyöszörgés csúszik
csak ki a torkomon, miközben a vállához kapok, remegő tüdővel próbálom
feldolgozni azt, ami épp történik. Érzem, ahogy rám fonódnak az ujjai, határozott,
mégis gyengéd, ahogy lassan masszírozni kezd, az én fejemből pedig kiszáll az
összes vér.
Nem értem, mi ez a megmagyarázhatatlan gyönyör,
amit egy fél mozdulatával előidéz bennem, csak abban vagyok teljesen biztos,
hogy bizsereg az ágyékom, tompa a fejem, és egyre szűkebb rajtam a fekete
bokszerem. Felszusszanok, ahogy előre billentem az arcom, és abban a szent
pillanatban, ahogy a szám az övéhez ér, a másik keze a fenekemre csúszik, és szinte behorpad a mellkasom, ahogy bele is markol.
Azt hiszem, még soha semmit nem akartam ennyire.
Azt hiszem, még soha semmit nem akartam ennyire.
– Nem szabadna.
– Uhm.
– Megígértem.
– Tudom. – A szájába nyögve kapaszkodok a
nyakába, a haját túrva, mégis tudom, hogy belehalnék, ha most abbahagyná. –
Kérlek, Jaebum-ah.
– Bébi. – Fájdalmasan sóhajt, ahogy az
ajkamba harap, tudom, hogy a becézése veszi el az eszét egy újabb másodpercre,
viszont ezután hirtelen megáll. Nehezen emelkedik a mellkasa az enyémen, épp
úgy dübörög a szíve, mint a sajátom, viszont ő tud parancsolni magának.
Csalódottan nyögök fel, ahogy a keze
eltűnik a kényelmetlen bokszeremből, a fenekemről a derekamra csúszik a
tenyere, és ahogy a homlokát az enyémnek dönti, tudom, hogy ennyi volt. Meghúzta
a határt.
– Miért hagytad abba?
– Jobb így.
– De annyira jó volt. – A szájába
nyöszörögve marom a tarkóját, ahogy minél inkább a testéhez simulok, és mikor a
csípőm az övéhez ér, megérzem, hogy épp annyira izgult fel, mint én. – Kívánlak.
– Youngjae.
– Miért csinálod ezt folyton?
– Mit? – Ahogy ő értetlenül kérdez, az én
szemeim kipattannak, és még csak nem is törődök azzal, mennyire fáj a hirtelen
fény a szemeimnek, szinte szigorúan meredek a szétcsúszott arcába.
– Mindig teljesen felcsigázol, és utána
otthagysz. Ez nem fair.
– Sajnálom.
– Miért nem mehetünk tovább? Csak egy kicsit.
– Azért, mert teljesen kikészít, ahogy
nyögsz. – Megrándul az arca, ahogy az utolsó szót kimondja, érzem azt a
reszketést a torkában, ami jelenleg engem sem hagy nyugodtan levegőhöz jutni. –
Nem tudok majd leállni.
– És az rossz?
– Igen.
– De mégis miért? – kérdezem már csaknem
hisztizve, a számat újra és újra az övéhez érintve, viszont ő még azelőtt
hátrébb húzódik, hogy megcsókolhatnám.
– Mert tényleg nem így akarom.
– Akkor mégis hogy?
– Nem tudom, előtte szeretnék többet veled
lenni, randizni, eljutni odáig érzelmileg, ahol testileg tartani akarsz. Akarunk.
– Egy pillanatra megáll, ahogy én is, a tudatomon végighasít valami furcsa felismerés,
ami összeszorít belül.
– Te nem tartasz ott?
– Én már azelőtt ott tartottam, minthogy
te megjegyezted a nevemet. – Egy keserű mosoly folyik szét az arcán, miközben a
derekamon simogatja a meztelen bőrömet. – Rád céloztam.
– Miért, szerinted hol tartok érzelmileg?
– Én csak azt szeretném, ha annyira
kötődnél hozzám, mint fordítva.
– De azon már rég túlvagyunk. – Felváltva
meredek a szemeibe, már majdnem belekezdek egy laza hegyi beszédbe, viszont
ekkor koppan a dolog. A nulla önbizalma telebeszélte a fejét, és szinte átvirít
a tekintetén, mennyire fél attól, hogy csak úgy elfordulok tőle. Elég csak Sojungra
és az esélytelen nyomulására gondolnom, Jaebum egyiket sem viselte jól. – Ez megnyugtatna
téged? Ha lassan haladnánk?
– Azt hiszem.
– Oké. – Egy kisebbet nyelve a száját nézem,
miközben az kattog az agyamban, hogy külsőre, belsőre, első ránézésre is ő a
domináns kettőnk közül. Ő az, aki irányít, és egyértelmű, hogy én leszek a
passzív fél, akit falnak kennek, aki alatta nyög majd teljesen odadobva magát,
és talán épp ezért nem értem.
Annak ellenére, hogy én leszek a
kiszolgáltatottabb, mégis ő retteg.
– Tudom, hogy mindig én mászom rád, de egy
ponton túl riadót fúj bennem valami. Sajnálom.
– Nem baj. – A nyakáról az arcára csúszik a
tenyerem, miközben belül kattogok, és azt hiszem, hirtelen kezdem megérteni őt.
Biztos nem lehet könnyű neki azok után, ami tavaly történt vele, hogy annyian
bántották, és valószínűleg ez az egész még mindig hatással van rá. Több
bizalomra van szüksége, és haljak meg, ha azt tőlem nem fogja megkapni. – Csak
nagyon vonzódom hozzád.
– Igen, érzem. – Egy halvány mosollyal
simul bele az ölelésembe, miközben a kezei visszacsúsznak a fenekemre, ismét a
nyakamba csókol, majd a száját beharapva megáll. – Ha ez megnyugtat, akkor a
dolog elég erőteljesen kölcsönös.
Itt ülök a konyhájukban az ebédlőből
kihozott széken a pult előtt, miközben vagy félpercenként az orromhoz emelem a
pólómat, amit Jaebumtól kaptam éjszakára. Folyton, mindenhol az ő illatát érzem
emiatt, és remélem, hogy teljesen beissza magát az orromba.
A számat beharapva figyelem, ahogy nekem
háttal a zöldségeket vágja egy szál rövidnadrágban, és próbálom nem azt
bámulni, ahogy az izmok mozognak a hátán.
– Anyukádék mikor jönnek haza?
– Reggel hat körül, de délután háromig ki
sem mozdulnak majd a hálóból, úgyhogy nem hiszem, hogy találkozni fogsz velük.
– Megrántja a vállát, majd egy laza mozdulattal söpri a sercegő serpenyőbe a zöldségeket
a vágódeszkáról, és még egy édes vigyort is elereszt, ahogy hátranéz rám a
válla felett.
– Mit is dolgoznak?
– Rendőrök. Mindig úgy kérik a beosztást,
hogy egy műszakban legyenek, mert így sokkal több időt tudnak együtt tölteni.
– Ez aranyos – motyogom magam elé a pultot
szuggerálva tovább, mert szabályosan fizikai fájdalmat okoz, ahogy ránézek. Leálltunk,
igen, maradjunk annyiban, hogy végül nem együtt fürödtünk le, mert nem biztos,
hogy még egy olyan túlfűtött helyzetet túléltem volna agykárosodás nélkül.
Mégis érzem azt a feszültséget kettőnk
közt, hogy a levegő hullámzik körülöttünk, mint a sivatagban nyolcvan foknál,
ahogy pattognak a szikrák, mikor a szemembe néz olyan messziről is. Nem értem,
mi ez a brutális vonzalom kettőnk közt, azt sem gondoltam volna, hogy ilyen
egyáltalán létezik.
– Hányra kéne hazamenned?
– Azt hiszem olyan kettő körül. Azt mondtam
Jiméknek, hogy ebédre hazaérek. – Megrántom a vállamat, miközben a saját ujjaimat
piszkálom, és csak az kattog bennem újra, hogy talán fel kéne hívnom a
szüleimet, ők bármennyire szarnak a fejemre.
Lehet, rohadtul össze kéne szednem magam
mindenféle tekintetben.
***
A ma reggel kicsit másképp telt, mivel
most kivételesen én feküdtem Jaebumon azt sem tudva, hol vagyok. Rohamtempóban
telt el az egész nap, az a pár óra, amit tegnap együtt tudtunk tölteni, és most
itt állunk Jimék háza előtt, félig a bejáratiajtónak dőlve.
Zavartan tartom a tekintetét, amíg ő pillanatokig
csak csendben méreget, és egy kész örökkévalóság eltelik, mire érzem a
levegőben, hogy megint mondani fog valamit, amivel felmelegít legbelül.
– Hiányozni fogsz.
– Te is nekem. – Válaszolni is alig tudok,
miután megöli a némaságot közvetlenül előttem állva, úgy nézve a szemeimbe,
hogy alig kapok levegőt a közelségétől. – Máskor is mehetek?
– Ha rajtam múlna, ki sem engednélek
többet a lakásból. – Gyengén vigyorog, az arcomra teszi a tenyerét és olyan
lágyan simít végig a számon a hüvelykujjával, hogy rendesen kikapcsolja az
agyamat arra a fél másodpercre. – Holnap láthatlak?
– Jó lenne. Elmehetnénk Markékkal
valamerre.
– Oké. – Egy halvány mosolyt elengedve
hajol felém, és épphogy egy hosszú puszit nyom a számra, az ajkamba harap és
ismét egy édes csókba kezd a nyakamat, az arcomat fogva.
A hátát átölelve szorítom magamhoz, halkan
szusszanva zuhanok bele minden mozdulatába, és úgy viszonzom a legkisebb
rezdülését is, mintha hozzáforrtam volna.
– Mi a fasz? – Ahogy a háta mögül felcseng
az értetlen, ismerős hang, szó szerint szétrebbenünk, és talán épp úgy árad
szét bennem a sokk és a pánik, ahogy Jim és Jinah teljesen ledöbbenve állnak
tőlünk két méterre. – Mi folyik itt? – A mély hangja átvágja a megfagyott csendet,
miközben a hatalmas szatyrokat szorongatja, és úgy mered egyenes az arcomba,
hogy még csak megfejteni sem tudom.
Egyből elkezd pörögni az agyam, hogy meg
fog ölni, mert tudom, a nagyiék milyenek voltak, hogy miattuk apu is
veszélyesen homofób lett, és elvágja a torkomat, ha ezt megtudja. Fogalmam
sincs, mégis mi fog most történni, hogy Jim mit fog velem művelni ezek után,
csak azt a rohadt rettegést és pánikot érzem, amit még otthon Szöulban, mikor
órákon át sírtam Wheein oldalán.
Szó szerint megáll a levegő, és ahogy az ő
arca eltorzul, úgy az én szívem a torkomba ugrik, a fülemben ott dübörög a vérem,
és hirtelen nem tudom, mit mondhatnék. Rohadtul lebuktam.
– Jim...
– Mi a szar? – Ennyi esik ki a száján
megint, a kővé dermedt Jaebumra, majd a sokkolt arcomra néz, amíg Jinah is épp
úgy küzd a szavakkal, ahogy én. Még csak megfejteni sem tudom, mi történik a
nagybátyámban, a szemei lángolnak, de az arcán annyi minden van hirtelen, hogy
nem tudom, mégis mennyire tört fel benne az undor. – Youngjae?
4 megjegyzés
Húha. Wow. Nincs igazság- Gonosz vagy.
VálaszTörlésLétszi~~~ Forduljon nagyot a világ és legyen rendes a morci bácsi. ㅠ.ㅠ
VálaszTörlésOmo omo omo omo omo váratlan fordulat O.o pedig milyen gyönyörű kezdés volt ㅠㅠ
VálaszTörlésEttől függetlenül én még reménykedek. Az a multkori "hívd fel a szüleidet" beszélgetés Jim részérő, mintha egy 'emberibb' oldalát is olvashattam volna. Remélem nem lesz balhé ><
Köszi a részeket, imádtam őket, mint mindig! :)
Köszönöm <3
Törlés