Ikerláng - 40.
május 14, 2018
Sojung
Hatalmas a csend az autóban még annak
ellenére is, hogy a zene halkan szól, Jaebum pedig épp annyira van belemerülve
a gondolataiba, mint én, de arról még csak fogalmam sincs, benne mi kattoghat.
Csak azt látom a szemem sarkából, ahogy a kormányon dobol, a szája néha megrezdül
a dalszövegre, miközben a tekintete az úton rugózik.
Vele ellentétben engem nem mozgat meg az
amerikai pop jelenleg, csak a mellkasomra költözött rosszérzéssel igyekszem
kezdeni valamit, ami már egy ideje itt nyom. A sajgó, bekötött kezemmel a saját
ujjaimat piszkálom, nagyokat nyelve nézem végig, ahogy a körmöm melletti, apró
bőrdarabok után kiserken a vérem, mert jelenleg még ez is nagyobb élvezet,
minthogy magammal foglalkozzak.
– Hé, mi az? Csendes vagy. – Belül
összerezzenek, ahogy a mosolygós hangja eljut hozzám, és minden akaratom ellenére
sem tudok elsiklani afelett, mikor a combomra teszi a kezét. – Elfáradtál?
– Csak gondolkodom.
– Min? – Kérdez, és én hiába nem tudok
válaszolni, ő nem adja fel. Megfeszülnek a lábamon az ujjai, halványan
simogatni kezd, mintha ezzel segítene. – Ha azon, hogyan mondd el Jimnek, hogy beverted
valaki képét, szerintem még vállon is fog veregetni, úgyhogy emiatt ne aggódj.
– Először még mosolyog, hallom a hangján, viszont ahogy a kezemre teszi a
sajátját, hogy ne tépkedjem a bőrömet, egy pillanatra felé nézek. Már az egész
arca komoly, nem is tudom olyan sokáig tartani a tekintetét, és megint csak azt
veszem észre, hogy az ölembe bámulok. – Youngjae. Most komolyan, mi van veled?
– Nem számít.
– Nekem igen. – Eltűnik rólam a meleg
tenyere, a kormányhoz nyúl, viszont még akkor sem emelem fel a fejemet, mikor
megáll alattunk az autó. Ezek szerint hazaértem, és jelenleg jobban be akarok
menni, mint valaha.
Beáll a csend, érzem magamon a tekintetét,
hogy rám vár, hogy megszólaljak, ami hirtelen nem tűnik túl jó ötletnek, mégis
kinyitom a számat.
– Nem akarsz? – suttogom magam elé, és
hiába alig érteni, tudom, hogy ő meghallott.
– Tessék?
– Nem akarsz engem? – nézek a szemeibe végre,
és látom kiülni rá azt a döbbenetet, amit nem értek. Mit gondolt, mi bajom van?
– Honnan veszed ezt?
– Mindegy.
– Hé, Youngjae. – Ahogy ő rám szól talán
túl hangosan is, én a fejemet csóválva nyúlok az övem után, és szinte
fellélegzek, ahogy eltűnik a mellkasomról, viszont nem jutok messzire. Jaebum
egyből utánam kap, a kezemre erőlteti a sajátját, miközben konkrétan azért
küzd, hogy a szemeibe nézzek. – A mai miatt gondolod ezt? Mert én nem...?
– Valami baj van velem?
– Mi? – Zavartan kapkodja az arcomon a
szemeit, mikor veszem a fáradtságot, hogy ránézzek, amivel egy pillanatra az
ülésébe ragasztom. – Ennyire megbántottalak?
– Mindegy.
– De...
– Tényleg az. Majd holnap találkozunk. –
Eleresztek egy fáradt sóhajt, és még utoljára felé nézek a számat beharapva,
majd úgy szállok ki, és csukom be magam után az ajtót, hogy hagyom a ki nem
mondott kérdéseibe fulladni.
***
A hétvége kellős közepét tapossuk, én
pedig itt állok a konyhában a nagybátyámék társaságában, mert bármennyire
hihetetlen visszatekintve a korábbi kapcsolatunkra, együtt csináljuk a
vacsorát. Épp valami munkával kapcsolatos projektről beszélnek, amíg bennem
csak az elmúlt másfél nap kattog, ugyanis mióta faképnél hagytam Jaebumot az
autójában, egy kicsit feszült a levegő köztünk.
Igaz, csak egy pénteki napot kellett így
végigszenvedni, de akkor sem volt valami kellemes. Éreztem rajta, hogy annyira
közeledni akar felém, de mégsem tette, egyszerűen csak egy helyen maradt, miközben
nekem is annyi mindent kellett volna mondanom neki.
– Mi van a kezeddel? – Jim hirtelen
kirángat a gondolataimból, ahogy mellém lép egy nagyobb paprikával a kezében,
aminek a fele a szájában. Már leszedtem magamról a fáslit, mert zavart, és elviselhető
az a gyenge kis fájdalom, viszont a két seb még mindig ottvan, eléggé csúnyák, amiket
ezek szerint könnyű észrevenni.
– Bevertem valaki arcát.
– Király – vigyorog rám Jim félig
teliszájjal, viszont Jinah vele ellentétben egy nagyobb csörömpöléssel kapja
ide a fejét, én pedig eléggé meghökkenek az aggodalmon, ami az arcára ül.
– Mi? Mégis mikor?
– Még csütörtökön.
– És miért nem mondtad? Egyáltalán miért
verekedtél? – A kést, a zöldséget letéve kikerüli a pultot, felém siet, és
egyből a kezem után nyúl, én pedig egy kicsit leblokkolok. Nem csak azért, mert
Jinah még soha nem viselkedett így velem, hanem talán azért, mert ekkora
figyelmet még anyáméktól sem kaptam egész eddigi életemben. – Megsérültél?
– Mi? Nem... nem. Csak egyszer ütöttem
meg, ő nem ért hozzám.
– De mi történt? Szekált, vagy...
– Bántotta Jaebumot – motyogom a számat
húzva, elvéve a kezemet az ujjai közül, és eléggé elcsendesedve ahhoz, hogy
komolyan vegyenek. Hirtelen nem csinálnak mást, csak összenéznek, végül Jim az,
aki hümmögve nyúl a pohara után. – Csak meg akartam védeni.
– És legalább betört az orra?
– Nem tudok róla, csak hanyatt vágódott.
– Helyes. Máskor ne állj le csonttörés
előtt.
– Jim. – Jinah sziszegve szól rá, majd
csak a fejét csóválva fordul vissza felém. – Ne figyelj rá, Youngjae. Az
erőszak nem megoldás, máskor szólj egy tanárnak, az igazgatónak, vagy...
– Szívem, ne már. Nem kisiskolások,
Youngjae tizennyolc, JB meg lassan húsz éves lesz, had ne rohangáljanak már a tanárikar után. – A nagybátyám a szemeit forgatja, majd csak egy laza mosolyt
elengedve a vállait rántja. – Sőt, inkább ez, minthogy ne tudja megvédeni
magát. Vagy a fasziját.
***
– Hogy mit csináltál? – Wheein elsápadt
arca kivirít a sötét képernyőn, ahogy közel hajolva szinte belemászik a
kamerájába. – Megütöttél valakit?
– Rászállt Jaebumra, és azt sem tudom, hogy történt, csak... feldühített.
– Azta. – Egy félvigyort húz magára, elismerően
grimaszol, mintha semmi nyoma nem lenne az arcán annak, hogy még mindig beteg.
– És JB mit reagált rá? Biztos jól meghálálta.
– Hát... – A számat húzom, mivel annak a
feltételezésnek nagyobb esélye lenne, hogy nő vagyok. – Nemigazán. Kiborult egy
kicsit.
– Miért? Mi történt?
– Kioktatott, én rámásztam, és úgy
lekapart magáról, hogy azóta is padlón vagyok. – A vállamat rántom annak
ellenére is, hogy egyáltalán nem olyan semmiség az egész, hiszen elég rendesen
bennem maradt. Főleg, hogy holnap megint hétfő, találkozni fogunk, nekem pedig
fogalmam sincs, mire számítsak még úgy is, hogy igazából egész hétvégén
beszéltünk. – Nem volt valami kellemes.
– Komolyan? Ennyire haragudott?
– Egyáltalán nem, szimplán folyton leráz
magáról, valahányszor közelebb kerülünk egymáshoz. – Egy nagyobbat nyelve fordítom
oldalra a fejemet, még mindig nem valami kellemes érzés szembesülni ezzel az
egésszel. – Olyan, mintha menekülne. Talán valamit másképp kéne csinálnom? Vagy
megváltoztatnom?
– Mégis mit kéne?
– Nem tudom. Járjak edzőterembe, vagy...
vagy az a baj, hogy sokat eszem? – A fonalat elvesztve meredek egy pillanatra a
plafonra, ki az ablakon, majd megint Wheeinre, aki olyan értetlenül mered rám,
hogy már csaknem fáj.
– Te hülye vagy? El ne kezdj koplalni, már
így is lassan eltűnsz. – Felvonja az egyik szemöldökét, szerintem most egy
kisebbet le is osztott volna, ha itt ülne mellettem. – Szerintem csak
túlkomplikálod az egészet, Sunshine. Nincs veled semmi baj.
– Jó, te mire gondolnál? Tudja, hogy én
akarom, és oké, múltkor azt mondta, hogy nem akarja elsietni, mert azt szeretné,
hogy viszonozzam az érzéseit, de ez már akkor így volt. Talán
nem érzi, hogy szeretem? Betörtem egy gyerek arcát érte, most komolyan.
– Szereted? – Ahogy Wheein visszakérdez
minden mást teljesen figyelmen kívül hagyva, egy pillanatra megáll az idő.
Némán nézünk egymás szemébe vagy egy fél percig, mire csak megrántom a
vállamat, és a számat húzva az ölembe bámulok.
Még mindig úgy képes megkérdezni, mintha nem hinné el, pedig talán soha nem volt ennél biztosabb dolog az életemben.
– Persze, hogy szeretem. Nagyon – makogom
magam elé, egy halvány somolygást kikaparva magamból, viszont nem tetszik az az
érzés, ami itt van most bennem attól, hogy ezt kimondtam. Rendesen olyan,
mintha egyedül lennék ezzel. – Mindegy.
– Hát azért annyira nem az.
– Lehet, tényleg az lenne a legjobb, ha
egy kicsit összekapnám magam. Talán nem tetszem neki annyira, mint amennyire
mondja.
– Szerintem meg hülyeséget csinálsz. – Elernyedve
bámulja az arcomat, érzem, hogy legszívesebben kioktatna ő is, de szerintem már
nincs hozzá energiája. – Értem, hogy nagyon rosszulesik, mert hát nem lehet kellemes, ha folyton fejre ejtenek, de hidd el, hogy nincs
veled baj.
– Vagy talán mégis. Biztos az nem tetszik
neki, hogy olyan a testem, mint egy tizenkétévesnek.
– Te hülye. – Végül erre halványan elmosolyodik,
mégsem enged meg magának ennél többet. – Miről beszélsz? Rengetegen összetennék
a két kezüket, hogy úgy nézzenek ki, mint te.
– Dehogyis.
– Dehogynem. – A szemeit forgatja, megint
ugyanazt csinálja, viszont én nem tudom, hogy képes ennyire félvállról venni a
dolgokat. Azt hiszem, irigylem is ezért. – Inkább fejben kéne másképp csinálnod
valamit, mintsem a testeden változtatni, mert eddig nem épp úgy tűnt, hogy JB-t
kirázza tőled a hideg. Szedd össze magad.
***
Hétfő korareggel van, kint iszonyat hideg,
és eljutottam odáig, hogy kabátot vegyek. Mondjuk az iskolán belül már egész
kellemes a levegő, viszont annyi problémám még van, hogy a szekrényembe alig
fér be a tancuccaim mellé.
Csak a számat húzva próbálom úgy betuszkolni
mindenemet arra a minimális helyre, hogy semmi ne essen ki, miközben halkan
morgok abban a hitben, hogy annyira korán van még, hogy szerintem egy-két ember
van bent rajtam kívül. Eddig talán a portást láttam, meg egy gólyát a mosdóba
menet, engem meg egészen megnyugtat ez a csend idebent.
– Youngjae-sshi! – Ahogy a folyosó végén
felcseng Sojung hangja, én pedig meglepetten fordulok oda hátrahagyva a
kabátomat, ami még így is félig kilóg. – Szia.
– Szia. – Csak egy rekedt köszönést
engedek el, ahogy ideér mellém, és ahogy elnézem, már egy ideje bent lehet, mivel
az egyenruhájában van, semmi dzseki vagy pulóver nincs rajta.
– Írtam neked tegnap, de nem válaszoltál.
– Tényleg? Ne haragudj, nem láttam.
– Semmi baj. – Még elenged egy halvány
mosolyt, ahogy a vállát rántva kicsit közelebb lép, én pedig ismét nem tudok mit
kezdeni vele. Nem hiszem el, hogy egy nálam nagyobb állatot kiütök, de Sojungot
nem tudom kezelni. – Csak kérdezni akartam valamit.
– Igen? Mit?
– Hát... tudod, nem lenne kedved segíteni
nekem?
– Oh. – Meglepetten pislogok az arcába,
ugyanis ez most épp annyira jött váratlanul, mint a kinti fagy reggel. – Miben?
– Úgy hallottam, hogy neked jól megy az
angol, én meg pocsék vagyok belőle, és tök jó lenne, ha segítenél. Gondoltam, átjöhetnél,
vagy én hozzád, és... tanulnánk. – Oldalra biccentett fejjel mosolyog, én
viszont nem tudok tovább lépni a zavaromon. Csak állok és nézem, mint valami
fogyatékos. – Na?
– Hát nem tudom...
– Na, kérlek. Meghálálnám, tényleg.
– Jó, oké – adom be a derekamat halkan,
visszafordulva a szekrényem felé, még nem fogva fel teljesen azt, ami az előbb
történt. – Majd megbeszéljük.
6 megjegyzés
Ezt a csajszit még mindig nagyon utálom -_-
VálaszTörlésNagyon jók lettek ezek a részek is és egyre izgalmasabb a történet.
Alig várom a folytatást ^w^
Köszönöm, remélem, minél hamarabb tudok jönni💚
TörlésKérleeek folytasd ���� rohadt jó a sztorid ����
VálaszTörléssietek, nagyon köszönöm^^
TörlésNajo, igertem neked egyszer egy velemenyt, es most meg is kapod, mert a facebook posztot elvesztettem es shame on me, hogy csak ilyen keson olvastam el, de azt hiszem igy szemelyesebb lesz
VálaszTörlésEloszor is: imadom, ahogy irsz. Egyszeruen nem ertem, mit csinalsz a szavakkal, csak ugy folynak, nem tudok min fennakadni, olvastatja magat a tortenet, sot a telefonom neha eletrekel es felolvassa nekem az egeszet, meg veletlenul sem kell megeroltetnem magam.
Masodjara: a tortenetrol. Mint mindig erezhetted az egyszavas kommentjeimbol, amik kb annyit jelenthettek, hogy asdf, imadom azt a jaebumot, akit megjelenitesz a szavaiddal. Annyira termeszetes, annyira boyfriend material, annyira feltekeny vagyok youngjaera😂
Masodik, b pont: youngjae. Eloszor azt hittem, hogy egy kis huvely karakter lesz, akibe mindenki bele tudja magat kepzelni, de olyan arnyalt lett a szemelyisege, egyre elkezdett kibontakozni a hattere is, es sokkal tobbet szeretnek tudni rola. Miert ilyenek a szulei? Mi tortent a multban? Csak igy egyszeruen, mi van? Ja es alig varom, hogy kideruljon mi lesz az, amitol majd jaebumot kirazza a hideg😏 (Diva youngjae? Szexi youngjae? Szexi diva youngjae?)
Masodik, c pont: a mellekszereplok. Egyertelmuen Jim a kedvencem, mar akkor is furcsa volt, mikor a gonosz szerepet toltotte be, sejtettem, hogy csak szimplan elbeszelnek youngjaevel egymas fule mellett, valojaban tenyleg egy huron pendulnek, szoval orulok~
Masodik, d (? Asszem itt jarok) pont: maga a tortenet alakulasa. En elek halok a szerelmi haromszogekert, szoval remelem lesz valami drama a csajjal (elfelejtettem a nevet, bocsi) es magamat ismerve tuti szenvedni fogok azon a szalon, ha lesz, de a mazochista lelkem elvezni fogja.
Asszem ennyi volt ez a low budget komment, remelem ertekeled💙💙
Love uuu
Úristen, Hagu kommentet írt nekem
TörlésAnnyira köszönöm 💚💚 annyi mindent kéne írnom neked, de most értem haza munkabol es jezusom. Csak köszönöm 😩💚 A szerelmi háromszögről csak annyit, hogy én gyűlölöm őket, mert sablon és kiráz tőle a hideg, de ha ez megnyugtat, lesz szerepe Sojungnak még, nem véletlenül húzom eddig😂
Annyira nagyon köszönöm, szebbé tetted az egész életemet 😭💚