Ikerláng - 52.
június 03, 2018
Már a vacsorát csináljuk, vagyis inkább
én, de bőven volt társaságom az elmúlt egy órában. Alig tíz perce, hogy Bomi
és Mark itt hagyott egyedül, mert Wheein felhívott, és szerintem egy perc alatt levágták, hogy valami nem klappol. Nem beszéltünk sokat és igazából
alig telt el fél perc, mióta leraktuk, most meg itt szobrozok a konyhában, az
egyik pultnak dőlve csak azon agyalva, amit mondott nekem.
Elmondta Jinyoungnak, hogy bekapta a
legyet, nekem pedig a torkomban dübörög a szívem, ha csak arra gondolok, milyen
feszült lehet körülötte a levegő folyton. Azt hiszem, mellette lenne a helyem
és nagyon zavar, hogy nem hagyhatok itt csak úgy mindent, hogy most azonnal
hazautazzak miatta.
– Te meg? Markék mondták, hogy egy másik
síkon mozogsz jelenleg. – Jaebum hangja szakít félbe, én pedig összerezzenek,
ahogy beteszi a lábát a konyhába. Egy halvány mosollyal sétál elém, a fejét
oldalra biccentve az arcomat méregeti, mikor megtorpan, és alig kell fél
pillanat, a szemei megint a szűk ruháimon rugóznak.
– Kicsit fáradt vagyok.
– Aha. – Úgy nyög vissza, hogy szerintem
fel sem fogja, mi esett ki a számon, és már magamon kívül vigyorodom el rajta.
Nem hiszem el, hogy ennyire ki tudom kapcsolni az agyát a puszta jelenlétemmel.
– Meg görcsöl a hasam, mert megjött.
– Csúcs, figyelj. – Komolyan meg sem
hallja, mit mondok, csak hirtelen megrázza a fejét, a vállát rántja, és még fúj
is egyet, ahogy közelebb lép hozzám. – Igazából lenne egy észrevételem.
– Mégpedig? – Megköszörülöm a torkomat,
ahogy ő rekedt hangon szólal meg megint, viszont mikor a szemembe néz, az a
maradék jókedvem is azzá a kezelhetetlen izgalommá csap át egy fél másodperc
alatt.
– Megint kicsípted magad.
– És?
– Kezdem azt hinni, hogy szándékosan húzod
az agyam.
– Ez sértő. – Tettetett sértettséggel
vágom rá az első dolgot, ami az eszembe jut, de látszólag nem hatom meg, mert
teljesen egyértelmű, hogy most átlát rajtam. – Eszembe se jutott.
– Persze. – A szemeit forgatja, közelebb
húzódik, én pedig mindennél jobban akarom, hogy végre hozzám érjen. Nem, hogy
egész este nem volt alkalmunk egymás mellé keveredni, hanem keményen egy hete
max távolról figyelhettem, és ez őszintén kezd az agyamra menni. – Meg se
próbáld letagadni.
– Nem hiszel nekem?
– Nem. Eddig a pontig vettem be, hogy
jófiú vagy. – Erre már csak mosolygok, viszont ahogy én, úgy ő is lenéz a
kezemben szorongatott telefonomra, és érzem, hogy egyből tele lesz kérdésekkel.
– Mi a helyzet?
– Mi lenne?
– Azt hiszem, egy kicsit be vagy feszülve
– mondja, ahogy az állával a kezem felé bök, de a tekintetemet tartja. –
Anyukád hívott?
– Nem, csak Wheein.
– Mi van vele?
– Nincs minden rendben – motyogom a számat
húzva, egy pillanatig még a szemeibe sem merek nézni. – Terhes.
– Hogy mi van? – Szinte besípolva kérdez
vissza, ledöbbenve a letagadhatatlan borzalom fut át az arcán, amitől hirtelen
nem tudom, hogyan kéne éreznem magam. – Te most csak szopatsz engem, ugye?
– Nem.
– És ez biztos?
– Igen. – Halkan válaszolok, ő meg egy
pillanatra elhátrál, mégis visszalép elém, mert azt hiszem, megint teljesen
lesokkoltam. – Most mondta el Jinyoungnak, csak hívott engem, hogy
helyzetjelentést adjon.
– És? Mi lesz vagy mit reagált? És a
szülei?
– Az apja ki van borulva, az anyja meg
akarja tartani. Jinyoung meg sokkot kapott.
– Ugye nem fog lelépni? – Valamiért
beleköltözik a hirtelen aggodalom a hangjába, mégis jól leplezi, mert hát
őszintén sokat nem tudok leolvasni róla. – Képes lenne magára hagyni Wheeint?
– Nem hinném, nagyon lelkiismeretes és
rendes srác, csak gondolom megijedt. Ő is meg akarja tartani.
– És ezt így két perc alatt döntötte el
vagy mi? – Hangnemet vált, mellettem támaszkodik meg a pulton, de nem ér
hozzám, mintha csak arra játszana, hogy megőrüljek. – Ez azért nem ilyen
egyszerű.
– Te képes lennél elvetetni egy gyereket,
ami félig te vagy?
– Ha egy random nőtől lenne, simán, de
arra mindketten tudjuk, mekkora esély van. Meg olyan mázlim úgy sincs, hogy
tőled legyen. – Egy szemét mosolyt elenged, és nem tudom, hogy ez vagy az
elviselhetetlen humora teszi, de még belőlem is kiszed egy idióta vigyort.
– Most ne hülyéskedd el.
– Sok volt?
– Egy kicsit – makogom a vállamat rántva,
megint csak arra gondolva, ami még pár perce itt kattogott bennem. – Talán haza
kéne mennem.
– Hogy mi van? – Egy szempillantás alatt
esik ki az előbbi sokkból, és ami marad, az maximum a szokásos lobbanékonysága.
– Hazamenni? Mégis minek?
– Hogy mellette legyek, mégis csak a
legjobb barátom.
– És mégis mennyi időre? Vagy hogy
gondoltad? – Talán túl hangosan kérdez vissza, azt hiszem, megijed, ami az
egész arcára kiül. Mindig teljesen pánikba esik, mikor felmerül, hogy magára
hagyom.
– Nem tudom, a téliszünetre. Azt hiszem.
– Két hétre? Elment az eszed? Ne csináld
ezt.
– Most miért? – A homlokomat ráncolom,
próbálok kiigazodni rajta, de az a helyzet, hogy olyan hirtelen váltakoznak
benne az érzelmek, hogy lehetetlen.
– Mert két hét rengeteg idő, és rohadt
messze lennél.
– És ha velem jönnél?
– Mehetnék? – Egy pillanat alatt átvált
megint, az arca lefagy, és szinte felvillannak a szemei, mikor tudatosul benne,
mit mondtam.
– Miért ne? – A vállamat rántva a
telefonomat markolom, és egy egészen észrevehetetlen mosoly csúszik szét az
arcomon, mikor megint ránézek. – Nálunk lehetnénk. Mondjuk halál üres a ház,
valószínűleg méteres por van mindenhol, de láthatnád a lányos szobámat.
– Lányos?
– Rózsaszín a falam. Anya azt mondja, az
bézs, de ne higgy neki. Az fáradtrózsaszín.
– Most azt sem tudom, milyen színekről
beszélsz – mondja a szemöldökét felvonva, szinte már fintorogva. – Biztos én
vagyok a meleg kettőnk közül?
– Hülye – vigyorodom el a karjába ütve,
amit szerintem még csak meg sem érez. – De jó lenne, ketten lehetnénk.
– Két hétig?
– Igen.
– Oké. – Maga elé vigyorogva válaszol, és
bármennyire fojtja el, mégis tudom, hogy legszívesebben hiperventillálna
jelenleg. – De azért remélem azt tudod, hogy ez az egész nem tartozik rád.
– Hogy érted?
– Ez az ő életük. Nekik kell megoldani ezt
az egészet, nem neked. Ez egy nagyon aranyos gesztus tőled, de nem szabad
magadra venned az ő terheiket, bármennyire segíteni akarsz. – Vesz egy mély
levegőt, mikor megint komolyra vált, de az a letörölhetetlen pimaszság a szája
szélére költözik, ahogy közvetlenül elém áll.
– Tudom.
– Neked magaddal kell foglalkoznod –
mondja halkan, az arcomra simítva, és szinte már érzem azt a gyenge csókot,
amibe tudom, hogy egy fél pillanattal később szó szerint bele fog rántani. –
Meg velem.
– Úristen, ne a konyhámban nyáladdzatok,
mert rosszul leszek. – Már majdnem hozzám ér, de az utolsóelőtti pillanatban
összerezzen és elhátrál, ahogy Jackson hangja konkrétan felrobbantja azt a
feszült csendet. – Köpöd ki, Youngjae. Fertőző.
– Mi a szart akarsz? – Jaebum sziszegve
kérdez, érzem, ahogy egy pillanat alatt bedühödik, de ez egészen más, mint
mikor a tudtára adtam, hogy elvertek. El sem hiszem, hogy az is már egy hete
volt. – Megzavartál.
– Azt vettem észre. – Még egy szemét
mosolyt is elenged, ahogy a hűtőhöz megy, kivesz belőle két doboz üdítőt, és
úgy indul vissza a többiekhez, hogy az egyiket Jaebum kezébe nyomja, a másikat
pedig az enyémbe. – És nincs közös zuhanyzás, ezt előre bocsájtanám. Nem
szexbiztos hely.
– Szerinted lenne gusztusom ott csinálni,
ahol te fürdesz? Nem utálom Youngjae-t, hogy ezt tegyem vele.
– A helyedben én óvatos lennék, mert
vendégségben vagy. – Jackson már lecsapni sem akarja a magas labdát, Jaebum
pedig szó nélkül követi, már tudat alatt megy utána csak azért, hogy
kötekedhessen. – Nehogy beleköpjek a kajádba, amit tőlem kapsz.
– A kaját, amit igazából az én pasim főz
helyetted? Ettől inkább neked kéne félned, ha sokat basztatsz.
– Fúj, nincs olyan lány abban az
iskolában, akire úgy tudnék nézni. – Mark fintorogva nyúl könyékig abba a
hatalmas tálba, ami egy órája még tele volt hulladék kajával, és szerintem a
felét ő ette meg egyedül. Még úgy is, hogy eléggé kiadós volt a vacsora, ami
még engem is leültetett laza két órára. – Borzalmas a felhozatal, sznob
mindenki.
– Ezt aláírom, én is falnak megyek tőlük.
– Bomi pedig rákontráz, amíg mi itt ülünk Jaebummal nem is olyan közel
egymáshoz, és hagyjuk, hogy vagy harmadjára végigmenjenek ezen a témán. Sajnos
mi nem nagyon tudunk hozzátenni semmit, mert hát Jaebum... szóval ő Jaebum, engem
meg nem érdekel a boryeongi felhozatal nem meglepő módon.
– Én sem találkoztam olyan csajjal, aki ne
lenne elszállva magától.
– Biztos? – Ahogy Jackson is beszáll a
buliba, én szinte már reflexből kérdezek vissza végig az arcába bámulva, amíg ő
értetlenül néz rám, előttem viszont csak az kattog, mennyire furcsa volt pár
napja.
– Hát igen, biztos.
– És Sojung? Ő tök kedves, de mondjuk ezt
te is észrevetted, nem?
– Mi? – Jaebum egy pillanat alatt
becsatlakozik, előre hajolva mered rám, és szinte látom rajta azt a megfogalmazhatatlan
indulatot, ami az arcára költözik. – Most mire célzol?
– Szerintem arra, hogy bejön Jacksonnak. –
Namjoo a szemöldökét felvonva, egy halvány mosolyt még elenged, viszont ahogy a
szőke döbbenet konkrétan meggyilkol a tekintetével, egy másodperc alatt beáll a
csend.
– Dehogy is. Nem is ismerem, két szót
váltottunk.
– Attól még tetszhet – rántom meg a vállaimat,
kicsit sem hatódva meg azon, ahogy rám villantja a felháborodott arcát.
– Most miért beszélünk erről?
– Csak gondoltam végre becsatlakozom a
témába.
– Hát kösz, de máskor inkább ne tedd. –
Morogva veszi el Mark öléből a chipses tálat, de valószínűleg akkora a gombóc a
torkában, hogy két darabnál többet nem tud leerőszakolni magába.
Talán ezt nem mindenki előtt kellett volna
felhoznom.
– Pedig nekem áldásom rá. – Jaebum
grimaszolva nyúlik el a kanapén, látszólag megkönnyebbülve olvad bele a témába,
ami az előbb még megállította a szívét. – Addig sem próbálja felszedni
Youngjae-t.
– Nem próbál felszedni – mondom egy
türelmetlen sóhajjal, amit már le sem reagál, tisztes távolból bámul rám, mikor
épp érdekesebbnek talál a kezeinél. – Csak barátok vagyunk.
– Igen? És ezt a kisujjadból szoptad ki
vagy ő mondta?
– Ő mondta – vágom rá egyből, és nem
tudom, hogy a hirtelen magabiztosságom teszi, vagy az, amit épp mondok, de egy
pillanatra ledöbben. Szóra nyitja a száját, és mikor már azt hiszem, infarktust
kapott, végre sikerül hangot kiszednie magából.
– Mégis mikor?
– Nem kell mindenről tudnod. – A vállamat
rántva szavazom le, amire csak felvont szemöldökkel reagál, és ahogy a többiek
felszisszennek, ő úgy próbálja elfojtani a mosolyát. Épp annyira tetszik neki,
hogy megmerem ezt vele szemben, mint amennyire szokatlan, hogy úgy beszéljek
vele, ahogy ő szokott Jacksonnal.
0 megjegyzés