Ikerláng - 53. | +16
június 05, 2018
Beletelt egy kész örökkévalóságba, mire
mindenki elfáradt annyira, hogy elvonuljanak. Bomiék megint a vendégszobában
alszanak, Jackson Markkal „nyomorog” az ágyában, mi meg megnyertük a kanapét
magunknak.
Azt hittem, beleőrülök, mire kihúztuk és megágyaztunk,
most meg itt ülök a kikapcsolt tévé előtt, és csak a telefonom ad egy kis
halvány fényt a nappalinak, meg az a minimális holdfény, ami beszökik az
ablakon.
Tudom, hogy Wheein már vagy másfél órája
elment aludni, mégis a beszélgetésünket olvasgatom, és tiszta sor, hogy holnap
reggelig már nem ír vissza. Már esküszöm elgondolkodom azon, hogy talán
felhívom, hogy megtudjam, tényleg jól van-e, viszont szinte a hajamnál fogva
rángat ki a gondolataimból az, mikor Jaebum mellkasa a hátamnak simul, a tenyere
a derekamra, és úgy csókol a nyakamba, hogy szerintem egy pillanatra kilépek a
testemből.
Egész este... szart, egész héten erre
vártam, és most rendesen áramütésként ér.
– Tedd le a telefonod – morogja halkan, az
arcélemre csókolva, felbátorodva azon, hogy sötét van, bár belegondolva soha
nem zavartatja magát. – Mostanában alig tudtunk együtt lenni. Folyton megzavart
a sok rohadék.
– Vagyis a legjobb barátaid? – Bántja a
torkomat a rekedt hangom, de úgy tűnik, őt annyira nem zavarja, csak hümmög
halkan, jelentéktelenül. – Meg vannak áldva veled.
– Ők is épp ennyire kedvelnek engem,
úgyhogy nincs lelkiismeretem. – Érzem, ahogy elmosolyodik, a vállát rántja,
majd csak egy elégedett morgás telik tőle, mikor félredobom a telefonomat és szinte
teljes lesz a feketeség. – Hiányzol – motyogja halkan, egyre közelebb húzva
magához, úgy mozdítva meg, mintha semmi súlyom nem lenne.
– Ühm.
– Bújj hozzám. – Szinte már dorombolva
nyomja nekem az arcát, a száját a bőrömnek, én meg egy pillanat alatt megadom
magam, mert azt hiszem, ennyivel képes levenni a lábamról.
Már csak azt veszem észre, ahogy lassan
eltűnik a közelemből, és már csak azt érzem, ahogy a vállamba markolva dönt
hanyatt, majd fekszik el mellettem úgy, hogy mégis félig felém hajol. Apró
csókot nyom a halántékomra, az arcomra, de annyira lassan csinálja, hogy már
kezdek nagyon türelmetlen lenni.
– Csókolj már meg – nyögöm halkan, a
levegőbe suttogva, és alig tudom befejezni, már a szám után kap, az arcomra
simítva sóhajt fel, mikor a kezem eltéved a hajában.
A nyelve a számba csúszik, megint abba az
elviselhetetlenül mély játékba kezd, amitől zsong a csend körülöttünk, és nem
tudom megmozdítani semmimet, annyira a puha kanapéba ragaszt. A keze elindul
rajtam, szinte észre sem veszem, ahogy mozog, csak egy halk sóhaj csúszik ki a
torkomon, miközben a hasamat simogatva szinte a számba olvad.
Már nyögném halkan, hogy ne hagyja abba,
mert annyira jólesik, hogy végre hozzám ér, viszont ahogy ismét egyik pillanatról
a másikra vált át, és a tenyere az ágyékomra csúszik, egy másodperc alatt
sikerül bepánikolnom.
– Hé, mit csinálsz? – Levegő után kapva
tolom el, és sikerül annyira kibillentem, hogy a keze eltűnik rólam, egyedül
csak az az értetlen tekintet jön ki belőle, amivel felém hajolva méreget, de
alig látom a sötéttől.
– Mire gondolsz?
– Letaperoltál.
– A pasid vagyok, ez olyan meglepő?
– Hé. – Ijedten teszem a mellkasára a
kezem, van annyi erő bennem, hogy távol tartsam, ahogy megint a szám után
menne. Látszólag kicsit sem érti, miért akadékoskodom. – Nem lenne meglepő, ha
már lenne aktív szexuális életünk, de eddig nullán állunk.
– Hát most kezdjük.
– Itt? Hülye vagy? Egy köpésre van tőlünk mindenki. – Elhűlve csapok a karjára, és ahogy felkönyökölök, ő úgy
húzódik még hátrébb valószínűleg reflexből. – Biztos, hogy nem.
– Miért?
– Még kérdezed? – Csak egy szemét vigyor
telik tőle, ahogy én a szemöldökömet vonogatom, és határozottan úgy érzem, hogy
hiába nagy a szám most is, egyáltalán nem én irányítok. – Meghallanának.
– Akkor muszáj lesz csendben maradnod. – A
szám sarkára csókol, a tenyere megint a hasamra téved, mintha nem lenne
semmilyen hátsószándéka, de most komolyan. Erre nagyjából nulla az esély. –
Annyira édes vagy.
– Nemrég még elképesztően szexi voltam.
– Ma mondtam ilyet?
– Nem, de gondoltad. – Gondolkodás nélkül
vágom rá, és látom szétterülni az arcán azt az önelégült mosolyt, amit a nem is
olyan valós önbizalmammal szedek ki belőle.
– A fejembe látsz?
– Nincs rá szükség, az arcodra van írva. –
A mellkasáról a vállára téved a kezem, hirtelen bánni kezdem, hogy Jacksonéknál
vagyunk, mert most van rajta ruha a többiek miatt. – És őszintén jólesik, de ez
most nem az az időpont, mikor a tudtomra kéne adnod, mennyire lehengerlő vagyok.
– Miért, akkor mikor?
– Mondjuk, amikor ketten vagyunk? Tudod, hogy rengeteg alkalmad lett volna, de hát mindig lekapartál magadról, úgyhogy ezt
most magadnak köszönheted.
– Az gyönyörű. – Az eddigi, szórakozott mosolyát
egy pillanat alatt hagyja el, és csak elképedve mered vissza rám azzal a
tettetett sértettséggel, amit pár órája még én használtam ellene. – Ez most
konkrétan fájt.
– Csak mert igaz.
– Ne hergelj fel. – Elmélyült hangon
szólal meg újra, amitől kiráz a hideg, és hirtelen csak egy nagyobbat nyelve
tudom eltenni azt a rekedtséget magamban. Jesszusom, ez most belőle
jött ki? – És mi lenne, ha csak egy kicsit mennénk tovább?
– Kicsit? Le tudnál állni?
– Nem valószínű. – Megrántja a vállát, a
számra csókol, megharap, és ahogy megint folytatná ott, ahol az előbb abbahagyta,
egy pillanat alatt állítom le megint. – Hé, ne már.
– Ne csináld. A lehető legrosszabb időt
választod ki arra, hogy leteperj.
– Akkor menjünk haza, fel sem tűnne nekik.
– És hova? Anyádékhoz, akik most
kivételesen otthon vannak vagy a nagybátyám nyakára? – Ahogy jövök a rohadt
készérveimmel, ő türelmetlenül nyög, szinte megint olyan hisztibe kezd, mint a
múltkor.
– Kérlek. – Halkan nyögve hajolna a
nyakamba, viszont hirtelen meggondolja magát, és már tudom, hogy feléget a
következő lépésével, mikor visszanyom a kanapéra és a száját beharapva hajol felém.
– Fogalmad nincs, mennyi mindent tudnék csinálni veled. Benned.
– Fejezd be – vágom rá egyből, talán túl
bizonytalanul, mert megremeg a hangom, ami csak adja alá a lovat.
– Csak hagyd magad.
– Most komolyan könyörögnöm kell?
– Ha engednél nekem, már rég könyörögnél, hidd
el. – Egy sunyi mosollyal adja meg a kegyelemdöfést, és ahogy újra egy mély
csókért hajol utánam, már tudom, hogy elvesztettem a csatát. Annyira jó érzés,
hogy végre itt van velem, hogy hozzám ér, hogy már semmi erőm nincsen ahhoz,
hogy eltaszítsam magamtól.
A nyakát simogatva viszonzom a legkisebb
mozdulatait, és hosszú percek múlva már azt hiszem, ő áll le, mégsem teszi. Egy
pillanatra megtorpan, viszont mikor épp ott folytatja, ahol majdnem abbahagyta,
a keze megint a mellkasomra olvad.
Óvatosan simogat, mintha hozzám se érne,
mégis érzem magamban azt a forróságot, amit már akaratán kívül szít bennem. Beleremeg
a kezem, mikor az övé újra lejjebb csúszik rajtam, és összerezzenek, ahogy az
alhasamhoz ér. Érzem, ahogy lassan elmosolyodik, és már magamon kívül
szusszanok fel, mikor teljesen az oldalamnak simul.
– Csak hagyd nekem, oké? – motyogja halkan,
és már egy pillanatra teljesen elhalok, mikor végignyal a számon, viszont észhez
térít az, ahogy a forró tenyere az ágyékomra simul. Összerezzenek, hatalmasat
nyelek, egy halk nyögésnél mégsem jön ki több belőlem, egyszerűen nem tudok
nemet mondani.
Csak azt a szokásos harcot vívom magammal,
miközben ő lassan, halkan sóhajtozva simít a combjaim közé a bokszeremhez olvadva,
amivel valamit teljesen megváltoztat. A levegő felszikrázik, az arcom
lezsibbad, ahogy fojtott hangon nyögök fel, mert nem tudom felfogni, hogy végre
ott ér hozzám.
– Jaebum-ah. – Nyöszörögve markolok bele a
vállába, amíg a keze megállás nélkül mozog, simogat és ingerel, viszont ahogy minden
előrejelzés nélkül a bokszerembe nyúl, egyszerűen semmi motivációm nincs ahhoz,
hogy ellökjem.
– Kívánsz engem. – Halkan beszél, mégis
felismerhetetlen a hangja, amivel csak rátesz egy lapáttal arra a forróságra,
miközben az ujjai hosszú simogatás után a merevedésemre fonódnak.
– Igen. – Teljesen elveszve, összezárt
szemekkel hagyom, hogy zsibbadjak belül, hogy remegjen mindenem, ahogy óvatosan
masszírozni kezd, a keze mozog rajtam, és mindenem összerándul.
Halkan sóhajtozom, és már alig tudom
visszatartani a hangomat, mikor felgyorsít, érzem az arcomon, ahogy
levegőt vesz, de nem tudok foglalkozni vele. Magába ránt az az áramszerű
gyönyör, ami egyre inkább gyűlik a tarkómnál és már annyi erő sincs bennem,
hogy a fejemet felemeljem egy csókért.
– Gyerünk, kicsim.
– Jesszus. – Nyöszörögve kapaszkodom a
nyakába, fél kézzel a takarót marom magam mellett, mikor teljesen szokatlan
módon szólít meg, mégis annyira tetszik, hogy csak fokozza az elviselhetetlen
lüktetést bennem, amitől már magától feszül ívbe a hátam.
– Még maradt a vacsorából? Durván éhes
lettem. – Épphogy hallom, ahogy nyílik valamelyik ajtó, Bomi és Namjoo hangja
átvág a nappalin, én pedig kibillenve konkrétan lesokkolok, mert alig pár
méterre jönnek el a korom sötétben a kanapé mögött.
A szívem a torkomba ugrik, remegő kézzel
lökném el magamtól Jaebumot, de ő csak a fülemhez hajol, felszisszen és szinte
körbe fordul velem a szoba, mikor az ujjai megfeszülnek körülöttem.
– Nincs semmi baj – suttogja alig
érthetően, mikor már a hűtő ajtaja nyílik a konyhában, halk zenét kapcsolnak
valamelyikük telefonjáról, és ahogy felkapcsolják a lámpát odakint, kiszökik
ide a fény. – Nézz rám.
– Ne csináld.
– De jó érzés, nem? – A száját beharapva
mosolyog, és mikor megteszem, amire kért, átéget a tekintete, ami már
fullasztóan közelről méri végig az arcomat. – Halál vörös az arcod, perverznek
érzem magam tőle.
– Mert az vagy. – Próbálok érthetően
beszélni, de minden gyenge suttogásomat félbeszakítja egy halk sóhaj, amit a
keze okoz a bokszeremben, és próbálok nem belezuhanni abba a lüktető,
bizsergető érzésbe megint, amitől lebénul az egész testem. – Jaebum-ah, kérlek.
– Mire kérsz? – A tűzforró keze mozog
rajtam, újra és újra ugyanazzal a mozdulattal öl meg, miközben a lányok
megállás nélkül beszélnek odakint, én pedig azért küzdök, hogy ne nyögjek fel
hangosan. – Csináljam még?
– A lányok kint vannak, nem szabad.
– Akkor miért nem állítasz le? – Az
enyémnek dönti a homlokát, egy pillanatra lehunyja a szemét, ahogy az ujjaim
megremegnek a hajában, és épp annyira nehezen vesz levegőt, mint én. – Nyögj
nekem.
– Meghallanak.
– Nem fognak. Csak a fülembe. – A nyakamba
hajolva morog, már szinte nem is értem, mit mond, annyira halk, mégis ahogy
megszívja a vékony bőrt az állkapcsom alatt, valami elszakad bennem.
Úgy érzem, kezd sok lenni, hogy a forró
tenyere rám feszülve mozog, miközben a nyakamat ingerli, és még csak meg sem
kérdezem magamtól, miért vagyok ilyen gyenge, egyszerűen csak hagyom. Mindkét
kezemmel a hajába túrok, a vállát markolom, és ahogy végre kiszakad a számon
egy mély nyögés, ő hangosan sóhajtva mosolyodik el.
– Hallottad?
– Mit? – Namjoo hangját Bomié váltja, és
hallom, ahogy a szavaik keverednek egymással odakint, mégis elveszítem a
maradék józan gondolatomat is és hirtelen csak rátesz egy lapáttal a feszült
izgalom arra, hogy Jaebum már így is lehetetlen módon kínoz.
– Még mindig azt akarod, hogy abbahagyjam?
– Nem, Jaebum-ah... – Levegő után kapva
markolok a hajába, már csak azt veszem észre, hogy konkrét lihegésbe torkollik
a halk küzdelmem, miközben a belsőm összerándul és egyre csak nő bennem az az
orbitális energia. – Mindjárt...
– Gyere, bébi. – Morog, mintha csak ő
lenne olyan közel a végéhez, miközben hergel, a keze egyre gyorsabban mozog rajtam,
én pedig úgy szenvedek alatta, ahogy ő figyeli az eltorzult arcomat már
pislogás nélkül. – Annyira felizgatsz.
–
Jaebum-ah. – Az utolsó pár szava végleg kirántja alólam a talajt, a zavaromba
fulladva nyögök fel halkan, szinte már fájdalmasan elfojtva az élét, és ahogy
felrobban az ágyékom az ujjai közt, a testem úgy rándul össze egymás után
többször, szinte már fájdalmat okozva.
Görcsösen kapaszkodom a bőrébe, már azt
sem tudom, mibe kapaszkodom, csak szorosan összezárt szemekkel adom át magamat
annak a megkönnyebbülésnek, ami végigjár, és már csak pár sóhaj hagyja el a
torkát, ahogy az utolsókat rántja rajtam.
Végül megáll, ahogy én kifulladva pihegek,
és beletelik jó pár pillanatba, mire visszatérek annyira a földre, hogy megint meghalljam
Bomiék tompa hangját, a halk zenét, de annyira elzsibbadt a fejem, hogy nem tudok
semmit kiszedni magamból.
– Youngjae. – Gyengén nyögve hajol a
fülemhez, miközben lassan kiveszi a kezét a bokszeremből, és félig elfeküdve rajtam
issza magába azt, ahogy a szívem borzalmasan hevesen dübörög az övé felett. –
Annyira finom lehetsz – mondja halkan, amivel annyira leblokkol, hogy már csak
értelmetlen dadogás jön ki a torkomon.
– J-Jaebum. – Az arcom fellángol, reszkető
ujjakkal vájok a felkarjába, ami épphogy kilóg az alvós pólója alól, és
hirtelen csak azon kezd el pörögni az agyam, ami az előbb történt.
Itt fekszem alatta, alig két perce még
remegtem a gyönyör miatt, amit a keze okozott, mégsem akarom elhinni,
egyáltalán felfogni, hogy komolyan megtörtént. Azt hiszem, képtelen lennék most
talpra állni, értelmesen beszélni, és még csak tippem sincs, mi lesz velem, ha
ennél sokkal több fog történni kettőnk közt.
– A világon nincs még egy olyan ember, aki
úgy tud nyögni, mint te. – Szétesett hangon suttog, már majdnem annyira
kifulladt, mintha minimum én taszítottam volna őt a mélybe és nem fordítva.
– Mit műveltél velem?
– Még semmit. – Nagyot nyelve könyököl
felém, a homlokát az enyémre ejti, és minden egyes alkalommal, valahányszor a számba
csókol, szinte már szenvedés, hogy nem megy tovább. – Mondtam, hogy fogalmad
sincs, mit adhatnék még.
– Csináld.
– Majd máskor. – Fájdalmasan elgyengülve
ennyit tud csak kiszedni magából, miközben fejben már biztos sokkal messzebb
jár, valahol ott, ahol én is tartani akarok. Mégis eszébe jut, hogy talán nem itt
és most kéne, ezért leáll, bármennyire nehéz neki.
– Máskor?
– Igen.
– Akkor ígérd meg. – Halkan nyöszörögve túrok
a hajába, viszont mikor felbillentem a fejem és én rángatom egy izzó csókba,
szinte érzem, ahogy elveszti a fejét és a lepedőt markolva erőltet magára
valami önuralmat. – Kérlek.
– Esküszöm. Ígérem, bébi.
9 megjegyzés
Úristen... Köszönöm �� volt egy elképzelésem,hogy milyenre számítok,de ez.... Ez teljes mértékben felülmúlja. Naggyon jó lett, csak így tovább.❤ A 2Jae egyszer biztos meg fog ölni..de legalább szép halál lesz ��❤
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire elvezed, amit csinálok, annyira hálás vagyok érte 🌈 köszönöm és nagyon sietek 💚
TörlésSziaa
VálaszTörlésBocsi, Nem akarok türelmetlennek tűnni, de a következő rész körülbelül mikorra várható?
Szia, tudom, már lassan két hete nem volt friss, de rengeteg dolgom volt 😅 de már javában készül a folytatás, a következő héten szeretném hozni, ha esetleg holnap még nem tudom😊
TörlésRendben, köszönöm ��
TörlésSzia
TörlésIgen megint én vagyok, és eskü sajnállak hogy ennyit zaklatlak, de tudnom kell hogy élsz-e még �� tehát kérlek csak valami kommentet dobj hogy jól vagy és és ennyi ����
Szia, igen, megvagyok, és dolgozom a folytatáson (gőzerővel), csak annyi szar összejött, hogy nincs elég időm leülni, ezért nem haladok sokat, mert hát ugye ez nem egy-két oras munka😔 de nagyon igyekszem, mert elvislehetetlen elvonási tüneteim vannak miattuk, mert elmondhatatlanul imádom őket😫 Remélem lesz egy kis szusszanásnyi időm hamarosan, és tudok jönni, a nagyja már kész. Nagyon köszönöm, hogy írtál 💚
TörlésÉn köszönöm, hogy válaszoltál.
TörlésKitartást neked. ❤
És mostmár, hogy tudd, hogy mikor írok én neked névtelenül, teszek valami jelet:
~K❤
��
VálaszTörlés