Ikerláng - 57.
július 05, 2018
Lassan közénk költözik a csend, a busz motorjának
a hangja betölti az üres teret, én pedig épphogy beleolvadok ebbe a kellemes
hallgatásba, Jaebum kirángat belőle. Összerezzen, hátrébb hajolva a zsebébe
nyúl, és egyből egy unott fintorba ugrik az arca.
– Mi az?
– Nem hagyja abba a rezgést ez a szar.
– Miért, ki keres folyton? – kérdezem talán
egy kicsit kíváncsian, amire csak megvonja a vállát, de az arca nem változik. –
Anyukád?
– Nem, csak Kyumin. – A szemöldökét
felvonva mered a telefonjába, majd teljesen lehalkítva erőszakolja vissza a
zsebébe, elég rendesen kiérződik minden halványabb mozdulatából is, mennyire nincs
hozzá kedve.
„Csak
Kyumin”. Valamiért nem tudom átérezni a nyugodt beleszarok
hozzáállását, mert csak az kattog előttem, amit az a srác még a hét elején leművelt.
– Mit akar?
– Nem tudom, nem is érdekel. Mióta
találkoztunk múltkor, levakarhatatlan. Mint valami fertőzés.
– Egy seggfej az a gyerek – morgom magam
elé, Jaebum figyelmét talán túlságosan is magamra vonva azzal az
eltéveszthetetlen ellenszenvvel, ami az arcomra költözik.
– Az.
– Utálom.
– Utálod? – Az előbbi sokk mintha egy
pillanat alatt illanna el végleg, mikor az én arcom egy fintorba rándul, ő
pedig halványan elmosolyodik. – Féltékeny vagy?
– Nem.
– De nincs miért. – Átlát rajtam, hiába
vágok vissza teljes önbizalommal, amin hirtelen annyira jól szórakozik, mint
amennyire engem bosszant. – Ő csak egy régi ismerősöm, akivel néhányszor
lefeküdtem, de ennyi.
– Tök jó. – Szaporán pislogva meredek a
szemeibe, annyira el akarom tűntetni magamból ezt a szánalmas reakciót, de
egyszerűen nem jutok előrébb. Ez nem én vagyok, valaki szedje ki belőlem. – És
mit keresett a sulinál egyáltalán?
– Rád vártunk, ő meg épp arra járt.
Leszólított.
– Csúcs.
– Bébi. – A sápadt mosolya szórakozott
vigyorrá növi ki magát, mert azt hiszem, csak fokozom az egoját azzal a
féltékenységgel, ami még most is tisztán ki tud ülni a szemeimbe. – Csak
beszélgettünk.
– Meg hagytad, hogy fogdosson, csak a
nyála nem folyt a rohadéknak.
– Youngjae. – Halkan felnevet, az előbbi
pánik határozottan oldottsággá változik át a fejében, ami bennem valahogy pont
fordítva történik. – Egyszer hozzám ért, na és?
– Na és? Te hagynád, hogy ennyivel
elintézzem, ha fordítva lenne a dolog?
– Igen, beletörődnék, hogy taperol az
exed, mert tény, mennyire megértő vagyok.
– Azta. – Elképedve nézek el a szemeiből,
miközben próbálok nem elmosolyodni a szarkazmusba bújt önkritikáján, miközben
ráteszek egy lapáttal az egészre, ahogy előveszem a telefonom. – Bocs. Egy hős
vagy.
– Most mit csinálsz?
– Írok az egyik exemnek, hátha ráér, ha
épp Szöulban járok. Ha téged úgysem zavarna – mondom azzal a nyugodt
kimértséggel, amire kikapja a kezemből a telefont, mert azt hiszem, egy kicsit
sikerül ellene fordítanom a helyzetet. – Hé.
– Nem vagy vicces. – A szemöldökét
vonogatja, mikor a szemeibe nézek, mégis ott vibrál benne az a jókedv, amit a reakcióm kreált benne. – Ne legyél ideges Kyumin miatt, ő egy pöcs. De elküldöm
az anyjába, ha szeretnéd.
– Ne hülyéskedj.
– De komolyan mondtam.
– Dehogy. – Hirtelen elkomolyodok egy egészen
kicsit, a homlokomat ráncolva figyelem, ahogy ő tettre készen mered vissza rám
minden mindegy alapon. – Felőlem azzal a szexuálisan túlfűtött, egosita seggel
beszélsz, amelyikkel te akarsz – mondom végül kicsit lazábban, amire megint
elmosolyodik, de nem szólalna meg az istenért se. – De komolyan, nem zavar.
Csak felidegesített, ahogy semmibe vett engem, pedig csak egymás nadrágjába nem
ugrottunk fejest előtte.
– Hülye vagy. – Hangosan elvigyorodik, a
vállamra dönti a homlokát egy pillanatra, majd egy édes mosollyal néz fel rám a
száját harapdálva. – Mondtam, hogy egy pöcs, ez van. – Megrántja a vállát, a
hangja meghal félúton, mert azt hiszem, már semmi kitartása tartani ezt a
témát. Látom a szemeiben, hogy fejben már totál máshol jár, hogy lezártnak
tekinti ezt az egészet, és szinte végigszalad rajtam a hideg, ahogy suttogva
szólal meg újra. – Nem akarsz megcsókolni?
– Egyáltalán mi lett veletek? – kérdezem megint
csak a homlokomat ráncolva, teljesen figyelmen kívül hagyva, ahogy érzékire
vált, amire csak felsóhajt, lehunyja a szemeit, majd szinte felvillan a
tekintete, mikor ismét rám néz.
– Muszáj róla beszélnünk? Annyira nem
érdekel. Pont leszarom úgy, ahogy van.
– De engem érdekel.
– Istenem. – Felsóhajt, látszólag feladja
és inkább belemegy a dologba, mert azt hiszem, tudja, hogy úgy sem akadok le a
témáról. – Hogy érted, hogy mi lett velünk?
– Hát tudod... ki szakított kivel?
– Nem volt szakítás, mivel nem jártunk. –
Jelentőségteljesen mered az arcomba, annyira megcáfolhatatlanul, hogy hirtelen
nyelni sem merek. – És én ráztam le, mert idegesített, kiállhatatlan
személyisége van.
– Oké.
– Nem volt nagy szám, tényleg.
Megismerkedtünk valamelyik meccs után, mert a rivális suliba járt egy évvel
felettünk. Alig tartott három hétig a „kapcsolatunk”. – Hiába nem faggatom
tovább, ő még rákontráz, valószínűleg ki akarja maxolni a kíváncsiságomat. – És
ez is már bő négy éve volt, több mint két éve még csak nem is hallottam róla.
Lapozhatnánk?
– Azt hiszem.
– Oké, akkor csókolj már meg végre.
– De a néni néz minket – motyogom a
fejemmel a busz elejébe bökve egyenesen a minket szuggeráló öreg nő felé, aki
azóta minket figyel, hogy felszálltunk. Ahogy ellent állok, Jaebum egy
pillanatra odanéz, majd értetlenül vissza rám, mert szerintem eddig észre sem
vette, hogy van rajtunk kívül más is a buszon. – Szerintem nem is pislog.
– És mitől félsz? Hogy melegnek néz? Mert
ezt már ott elrontottad, hogy az ölemben ülsz és hagyod, hogy a fenekedet
fogdossam.
– Nem is fogdosod a fenekem.
– De fogdoshatnám. – Mosolyog, miközben a
kabátom alatt a derekamat simogatja, szorosan átölel, és úgy dönti feljebb az
állát, mintha ezzel az egy mozdulattal elérhetne.
– Akkor miért nem teszed?
– Szeretnéd?
– Nagyon. – Úgy suttogok, ahogy ő gyengén
elmosolyodik, és már csak azt érzem, ahogy a szája az enyémnek simul.
Felszusszanok, a tarkóját simogatva olvadok bele a lassú csókba, amibe belezuhanok,
amibe ő rángat bele a legapróbb mozdulatával is.
Az íze szétolvad a nyelvemen, megint
annyira finom, és már csak attól szorosabban vonom magamhoz, valahányszor úrrá
lesz rajtam a félelem, hogy ennek egyszer vége lesz. Nem akarom, hogy
abbahagyja, az a gyengédség, amivel magán tart, csak fokozza a dübörgő szívemet,
mert még most is képes ugyanazt a heves izgalmat kiváltani belőlem, mint a
legelején.
– Ühm. – Halkan nyögök, mikor máris el
akar húzódni, és igaz, csak fél pillanatra, de elérem, hogy még ne szakadjon el
tőlem. – Ne hagyd abba.
– Bébi, nemsokára le kell szállnunk.
– Menjünk még egy kört.
– Nem lehet.
– De... Kérlek, kicsim.
– Ez nem ér. – Darabjaira hullva nyög
fel, mikor hátsószándékkel, de megint halkan becézem, és szerintem nem képzelődöm,
mikor megremeg alattam a lába. Nem tudom, mégis mi van bennem, amiért képes így
reagálni, de jelenleg nem akarom megkérdőjelezni. Csak úszom abban a magába fojtott
rajongásban, ami szinte szétfeszíti belül. – Hívj így megint.
– Csókolj meg.
– Youngjae. – Már azt hiszem, betöröm,
hiszen az ajkamhoz ér, de hirtelen hátrébb hajol egy egészen kicsit, mikor valami
önuralmat kapar össze magának. – De Jiméknek megígértem, hogy nyolcra hazaérünk.
– Szinte a számra suttog, a hátamon marja a felsőm vastag, puha anyagát, mert épp
annyira ragadt hozzám, mint amennyire én akarom közel tartani magamhoz. – Majd
otthon a számba fulladhatsz.
A belsőm kavarog, azt hiszem, megint
belekerültem abba az eufórikus állapotba, amit ő húzott körénk. Nem tudom
legyűrni magamban az izgalmat, szinte már futóléptekben húzom Jaebumot magam
után, viszont ahogy hirtelen megtorpanok a kapu előtt, a tekintetem egy
pillanatra máshová téved.
Az idegen autót figyelem a ház előtt, amit
eddig még nem láttam, majd csak egy észrevehetetlen vállrándítással gázolok át
a most nyitott kapun, amíg Jaebum el sem engedi a kezemet, ahogy jön utánam a
kert keskeny macskaköves járdáján.
Bent ég a villany, és itt eszembe jut,
hogy Jimék biztos a barátaikkal vannak, de jelenleg ez sem érdekel. Csak be akarok
jutni, és folytatni ott az estémet, ahol a buszon abbamaradt.
– Sophiáéknak megint új autója van? –
kérdezem, de ő nem válaszol, csak mögém áll, ahogy egy pillanatra megállok a
bejáratiajtó előtt, és szabályosan kiráz a hideg, mikor a nyakamba csókol.
– Mit számít? Csak menjünk fel végre.
– A szobámba? Már az első randin? –
Felszisszenve húzom a számat, amíg ő hangosan vigyorog, de nem sikerül többet
kiszednem belőle. – Én nem olyan vagyok.
– Egy kicsit lehetnél. – A bőrömre motyog,
a derekam köré fonódik a karja, amivel eléri, hogy megmozdulni se akarjak
megint annak ellenére is, mennyire fagyos a levegő kint. – Annyira édes voltál
ma.
– Olyan voltam, mint bármikor máskor.
– Igen, én is ezt mondom. – A száját
beharapva bújik a hátamhoz, amíg én lassan elmosolyodok, egyre nehezebben véve
rá magamat arra, hogy bemenjek. – Lefürödhetnénk együtt.
– Komolyan? Múltkor sem lett jó vége.
– De most az a cél.
– És mi van azzal, hogy hangos lennék? –
kérdezem már lenyomva a kilincset, de tovább szobrozva egyhelyen.
– Majd beléd fojtom a hangot a nyelvemmel.
Megoldanám. – A fülem mögötti, vékony bőrbe harap, és kihagy egy ütemet a
szívem, ahogy szinte megfojt a karjaival, viszont mikor ellép tőlem, végigszánt
rajtam a hideg.
Magamba fojtom a hisztis nyögésemet, és épphogy
belépek a meleg előszobába, már cipő sincs rajtam, de hagyom, hogy a kabátot ő
szedje le rólam. Látszólag nem siet, csak a száját beharapva mosolyog, ahogy én
türelmetlenül állok egyik lábamról a másikra.
– Siethetnél egy kicsit jobban.
– Kedvet kaptál a meztelenkedéshez?
– Csak hozzád. – A vállamat rántom, és miután felakasztja a kabátomat, egy pillanatra a mellkasára teszem a kezem, ami talán nekem épp annyira
gyengepontom, mint neki a nyakam. – Megnézhetnénk egy filmet.
– Meztelenül?
– Ruhában. – A szemeimet forgatom, ahogy
végül beindulok, és egy halvány mosolyt elengedek, mikor finoman a fenekemre csap.
– Veled ellentétben én kellemetlenül érzem magam, ha nem vagyok felöltözve.
– Jó, én ruhában is tökre bírlak. – Csak a
fejemet csóválom, amíg ő beszél, viszont ahogy befordulunk a nappaliba,
konkrétan a földbe gyökerezik a lábam.
Érzem, ahogy végigszánt rajtam az a fagyos
döbbenet, és az eddigi hezitálásom egyből értelmet nyer magának. Minden
olyan gyors, a karomat oldalra vágva szinte behorpasztom Jaebum mellkasát,
mikor megállítom, és csak elfehéredve nézem azt a két embert a kanapén, akik a
nagybátyámékról végül rám néznek.
– Anya?
9 megjegyzés
ÚR.IS.TEN.(Szerintem ezzel mindent elmondtam ��) Nagyon jók lettek a részek, bár ezt már tőled megszoktam és rendesen szégyellem magam, hogy csak most tudtam elolvasni ���� egyébként valahogy sejtettem, hogy megint "elrontod" a felforrósodott hangulatot, és amikor már annál az ismeretlen kocsinál jártam, be is igazolódott�� kíváncsian várom, hogy ebből mi lesz.
VálaszTörlésCsak így tovább ��❤
~K❤
Elmondani nem tudom, mennyire örülök neked, nagyon köszönöm, hogy írtál 💚 igyekszem a folytatással, máris elkezdtem, de nem tudom, mikor tudok jönni megint, mert valószínűleg rengeteget kell folgoznom mostanában. De nagyon sietek, még egyszer köszönöm, iszonyat hálás vagyok 💚
TörlésSzerintem ez a minimum, ha cserébe tőled ilyen fantaztikus sztorit olvashatok ��❤
Törlés~K❤
Ahhh....pont a legizzgisebb résznél maradt abba a sztori :(
VálaszTörlésNagyon tetszenek az írásaid és ezek a mostani részek hihetetlenül jók lettek ^-^
Alig várom a folytatást :3
Tudni kell abbahagyni🤔 örülök, hogy tetszett, mert valahogy én nem voltam megelégedve vele 😕 izyekszem majd 😊
TörlésMár nagyon megijedtem, hogy régen volt rész, mert kezdtem gyártani a fejemben a szokásos teóriáimat, miszerint: Lehet, hogy megunta az írást? Te jó ég! Nem olvashatom tovább ezt a csodát?!
VálaszTörlésIgen, ez vagyok én. :))
A történetről: Sok 2Jae ficit olvastam már, szerintem nem nagyon van olyan fici, amit én ne olvastam volna. A sok fici közül, a tied az egyik személyes kedvencem. Nem klisés a sztori és meg vannak a maga egyéniségei, valamint nagyon tetszik a fogalmazásod.
Csak így továb. Izgatottan várom a kövi részt. ^^
Ui.: Azok az idióta szülök, nehogy elcsesszenek itt most mindent! ㅠ.ㅠ
Ne félj, csak annyi dolgom volt, hogy de idom, se energiám nem volt írni 😅 mar elvonási tüneteim voltak miattuk. Nagyon jólesik, hogy így érzed, mert nagyon fontos nekem ez a történet💚 igyekszem majd a folytatással, hogy ne kelljen sokat várni, de megint a szabadidőm fog dönteni. Köszönöm és igyekszem💞
TörlésAlig vártam már az új fejezetet. Imádom, ahogy írsz, elképesztő, hogy menyire bele tudja magát élni az ember mikor olvassa. És pont a legjobb résznél marad abba :(
VálaszTörlésAlig várom a folytatást, csak így tovább ��
Iszonyat hálás vagyok, hogy írtál nekem, valamiért most ezerszer több erőt ad. Köszönöm, hogy szereted, amit csinálok, nagyon-nagyon sietek a folytatással💚
Törlés