Ha hangulatot akartok, akkor én erre írtam ezt a részt, és még azt is elfelejtettem, ki vagyok.
-
Az eredeti mindig jobb - ha Linkin Park, akkor meg főleg -, de ez a feldolgozás egyszerűen annyira illik ehhez a fülledtséghez, hogy kihagyhatatlan.
– Miért pont most? – kérdezem belefulladva
az ujjaiba, ahogy a bejáratiajtónak nyomva a derekamat simogatja, már észre sem
véve azt, hogy a pulóverem alatt járnak a kezei.
– Mert szeretném, ha emlékeznél erre,
mikor elvisznek. Én többet adok, mint a szüleid. – Szinte lihegve dönti nekem a
homlokát, miközben a szemembe nem mer nézni, a keze a derekamon izzik, és
szinte beleőrül minden mozdulatába, ahogy végigsimít rajtam. – Én jobban
szeretlek, mint ők.
– Jaebum.
– Nem akarom, hogy elmenj. – Fájdalmasan
morran fel, tőlem meg már csak egy gyenge nyögés telik, ahogy a szája után
megyek, és a lelkébe fojtom azt a kétségbeesést, ami akaratlanul is
beleszivárog minden mozdulatába.
Lüktet bennem minden szívdobogása, ami a
sajátomba gabalyodva a mellkasunkat veri, mert tudom, hogy pont annyira izgul
és reszket, mint én, és talán most először érzem magamnál is sebezhetőbbnek őt.
Ez mégsem érdekel, egyszerűen nem tudok foglalkozni vele, amíg így ér hozzám,
mert csak a szándéka számít, aminek már csupán a gondolata megforgatja velem a
szűkös előszobát.
– Várj, Jaebum. – Berekedve kapok a keze
után, ahogy a nadrágomhoz nyúl, a pulóverem alatt a gombjába gabalyodik, mert
tudom, ha itt vetkőztet le, akkor ennél beljebb nem fogunk jutni, és nem
hiszem, hogy a cipősszekrényük ki fogja bírni, ha azon szed szét. – Legalább a
szobádig jussunk el. – Szétesve nézek a szemeibe, amire ő türelmetlenül morran,
majd a kezemet megragadva szinte futóléptekben rángat át a nappalin.
Majdnem bedönti az ajtaját, viszont ahogy
betesszük a kicsi szobájába a lábunkat, aminek a háromnegyedét a franciaágya
tölt ki, valami megváltozik. A keze megdermed az enyémen, mintha valami hirtelen
az eszébe jutna, lassan felém fordul, majd elnyúlva a vállam felett
felkapcsolja a plafonba szerelt hangulatvilágítást.
Megpuhul a levegő ettől a meleg, gyenge
fénytől, és szinte a szívemet nyelem, ahogy ezen keresztül tartja a tekintetemet.
Mély levegőt vesz, ahogy elém áll, a kézfejével végigsimít az arcomon, mintha
nem számítana az, hogy már így is fulladozom az izgalomtól.
– Hogy szeretnéd?
– Mi? – A suttogására csak egy gyenge
nyögés jön ki belőlem, mert minél hangosabban kell levegőt vennie, én annál
valóságosabbnak érzem ezt az egészet. A szívem pedig nem bírja.
– Mit szeretnél, hogy csináljam? – Lassan
végigfut a tekintete az arcomon, majd csak a számat nézi, miközben minden
erejével azon van, hogy megtarthassa az önuralmát.
– Lassan.
– Lassan? – Felsóhajtva kérdez vissza,
miután én belehalok a zavaromba, mert még így is alig jött ki belőlem egy
halvány nyögés. Istenem, mit tesz velem? – Youngjae. – Elenged egy halvány,
szívdöglesztő morranást, ahogy még közelebb húzódik, a teste az enyémen szinte
szikrázik, és nem áll le. Megremeg a lábam, ahogy egy gyenge másodpercre a foga
a fülem mögötti vékony bőrt ingerli, majd úgy hajol a nyakamba egy sápadt
pusziért, hogy már azt sem tudom, mit kéne tennem. – Gyengéd legyek?
– Kérlek – motyogom meghalva, valahányszor
kicsit jobban tudatosul bennem, hogy mi történik.
Egy pillanatra megáll a levegő, ahogy az
arcomat méregetve mozdul a keze, annyira magabiztosan csinálja, hogy már
felfogni sincs időm, mikor a pulóverembe marva leveszi rólam, majd minden
előrejelzés nélkül húz magához.
Az ujjai a hátamba égnek, úgy simul a
meztelen bőrömnek, mintha nem számítana, hogy megöl vele, hogy teljesen
elvesztem a rózsaszínbe fulladt tudatomat, és nem tudok másra figyelni, csak
rá. Arra, ahogy némán a nyakamat csókolja, miközben lassan a földre ereszti a
pulóveremet, ami nélkül mégis melegebbnek érzem a levegőt.
– Annyira forró a kezed – nyögöm halkan a
szoba vibráló, tompa fényeivel szemezve, és hiába próbálom visszafogni magam,
hogy egy halvány nyikkanás se jöjjön ki a számon, egyszerűen nem megy. – Jaebum.
– Jólesik? – A nyakamra suttogva a
karomat, a hátamat simogatja, olyan puhán ér hozzám, mintha attól félne, hogy
egy rosszabb mozdulattal kettétör.
– Nagyon.
– Annyira édes vagy. – Egy pillanatra az
arcomnak dönti a sajátját, fájdalmasan mély levegőt vesz, én pedig érzem rajta,
mennyire nehezen fogja vissza magát.
Lassan nyúl le kettőnk közé, de ahelyett,
hogy hozzám érne, a saját pulóverébe kapaszkodik, és egyből megcsap a belőle
áradó forróság, ahogy leveszi magáról. A teste egy pillanatra az enyémhez ér, és
mikor már szinte ráerőszakolom magam, hogy megcsókoljon, a fenekembe markolva szorít
magához egészen addig, amíg legalább egy halk nyöszörgést nem szed ki belőlem
azzal, ahogy folyton a nyelvem után jön.
A csókba sóhajtva húzódik el, hezitálás
nélkül nyúl a farmeromért, ami talán soha az életben nem volt még ennyire szűk.
Látom, mennyire tetszik neki, hogy csupán ennyivel teljesen felhúzott, és a
száját harapdálva gombolja ki, majd szedi le rólam, a nadrágot, ami két
másodperccel később félig az ágy alatt végzi.
Kiegyenesedik, és bármennyire határozott minden
mozdulata, a szemében ottvan a szétesettsége, hogy képes lenne meghalni azért,
hogy végre hozzáérjek, én pedig meghalnék azért, hogy végre megérinthessem.
– Bébi, vedd le rólam. – Remegő kezekkel nyúlok
a farmerja után, mikor minden erejét elvesztve szinte már könyörög, de annyira
nincs a helyén a fejem, hogy alig bírom megfogni a gombot. Viszont mikor
szétpattan, valami átszakad benne is, és ahelyett, hogy hagyna a zavaromba
fulladni, a számra hajol.
Édes csókokat nyom rám, miközben türelmetlenül
leszedi magáról a farmerját, majd a derekamat simogatva az ágyára taszít, de
épp csak annyira erősen, hogy meg tudjam tartani magamat. Leül mellém, egyből a
nyakamba bújik, én pedig alig bírom visszatartani azt a jóleső sóhajt, amit
folyton kivarázsol belőlem.
Pillanatokig a felkarját simogatom,
viszont mikor kinyitom a szemem, és lenézek a combjára, amit először látok
rövidnadrág nélkül, a szívem darabokra hullik. Látom az elhalványult, régi,
kiugró hegeket, amiket magának okozott, és azt a párat, ami még vörös és
duzzadt, mert új.
Az arcom lebénul, hirtelen nem is érzem
magamon a száját, mert nem tudok másra gondolni, és egy másodperc alatt minden
összeáll a fejemben. Nem értem, miért nem jutott eszembe előbb.
Ezért nem mert a szemembe nézni, ezért
mondogatta folyton annyira hevesen, hogy ne haragudjak rá, ezért van iszonyat
lelkiismeretfurdalása, és nem csak azért, mert felszívódott napokra.
Megvágta magát. Megint, újra és újra.
Összeszorul a szívem már a gondolatra,
hogy pont úgy bántották a szüleim a tudtukon kívül, mint az a sok idióta az
iskolában, és ettől csak még erősebben érzem azt, hogy nagyobb szüksége van
rám, mint bárki másra ezen a kibaszott világon.
Lassan emelem el a kezem a felkarjáról,
amire csak morran a nyakamba olvadva, viszont ahogy a sebes combjára teszem a
kezem, megmerevedik. Elkapja a fejét a nyakamból, a kezemre, majd a szemembe
néz, én pedig látom rajta, hogy erről teljesen elfeledkezett miattam erre a kis
időre.
– Youngjae. – Ijedten kap a csuklóm után, viszont
ennél többet nem tud mondani, mert az a bűntudat és sokk nem engedi, ami kiül
az arcára. Én pedig lerázom magamról, egy hang nélkül ölelem át a nyakát és
csókolok a halántékára, mert nem akarom, hogy azt higgye, ez bármit is
megváltoztat. – A lábam...
– Semmi baj – szakítom félbe egyből az
arcába bújva, a legnagyobb határozottságomat is összeszedve, de látom rajta,
hogy mennyire gyűlöli magát ezért. – Még mindig ugyanolyan tökéletes vagy – suttogom
elhagyva a hangomat, majd érzem, mennyire remeg bele, mikor a füléhez hajolva
pont úgy küzdök a levegővel, mint a szavakkal. – Tudod, hogy nagyon szeretlek.
– Bébi.
– Kérlek, csak érj hozzám. – Könyörögve
nyögök a fülébe, amire összerándul, és érzem, hogy ismét egy fél pillanat alatt
kirángatom a valóságból. – Már nagyon akarom – túrok a hajába fél kézzel, felhergelve
annyira, hogy egy mély morgással taszít hátrébb magától, és úgy simogat mindenhol,
mintha ezen múlna az élete.
Lehunyom a szemem, halkan sóhajtozva
hagyom, hogy a forró tenyere az ágyékomra csússzon, viszont ennél a pontnál valami
fejbe ver, mert az agyamban átfordul az a ködös gondolat, ami még épphogy
életben maradt.
– Várj. – A keze után kapok, mikor már a
boxerem szélébe kapaszkodik, és nem tudom, hogy csinálja, de képes megállni.
Érzem, ahogy remeg a keze az erőlködéstől, ahogy visszafogja magát, mert én
vagyok neki az első, és nem saját maga. Csak én számítok neki.
Ez a pasi teljesen megőrjít.
– Mi a baj? – kérdezi szorosan összezárt
szemekkel, a száját beharapva, miközben nagyot nyelve próbálja visszatartani a
lihegését. – Meggondoltad magad?
– Nem, nem.
– Biztos?
– Igen. – Belezsibbadok, ahogy végül a szemembe
néz, mert ottvan benne minden, esküszöm a legutolsó gondolatát is látom. – Csak
én szeretném először.
– Levenni rólam?
– Igen.
– A boxeremet?
– Igen.
– Oké. – Belereszket az utolsó pár
hangjába, miközben az arca teljesen átváltozik, mert azt hiszem, közelít egy
gyenge szívrohamhoz, annyira megleptem. Hatalmasat nyelve dől hátrébb, lassan
feltérdel, és érzem, ahogy végig az arcomat nézi.
Én pedig itt ülök előtte, zsibbad az
arcom, ahogy a fekete anyagot nézem, és látom, mennyire felizgult, hogy
mennyire akar engem. Beharapom a számat, ahogy lassan belekapaszkodom, és
érzem, ahogy lebénul a fél testem, mikor lassan lehúzom róla, és itt, ebben a
pillanatban pattan fel vagy ezer szikra körülöttem, mert hosszú pillanatokig nem
tudom elszakítani róla a tekintetemet.
A szívem talán már haldoklik, az agyam
abszolút működésképtelen, és szinte felrobban a levegő, ahogy a meztelen
ágyékáról felnézek a szemeibe. Megsemmisülve térdel némán, teljesen elveszve
fejben, mert azt hiszem, most csináltam ki.
Szaggatottan vesz levegőt, ahogy végül
megmozdul, lehajolva hozzám a számra olvad, és már nyögés is alig jön ki a
torkomon, ahogy a combomba marva ránt maga elé. Lassan hanyatt dönt, épp csak
annyira válik el tőlem, hogy végleg leszedje magáról a boxerét, majd felém
támaszkodva megáll.
– Érj hozzám – kérlel elhalt hangon, a
lepedőbe markolva mellettem, szorosan összezárt szemekkel, miközben bennem
valami felbátorodik. Nem tudom, hol szakadnak át a gátlásaim, egyedül már csak
arra eszmélek, hogy mozdul a kezem.
Az arcát nézve, fél kézzel a mellkasát simogatva
nyúlok le kettőnk közé, és érzem, ahogy összerándul mindene, ahogy az alhasához
érek egy pillanatra. Pont úgy reszket a levegő bennem, mint a kezem, de ezt a
halvány zavart egyből váltja az a lehetetlen izgalom, mikor a tenyerem a forró
merevedéséhez ér, ő pedig hangosan felsóhajt.
Élvezem, ahogy szétcsúszik már csak attól,
hogy így érek hozzá, viszont ő nem hagyja, hogy még egy hangosabb nyögésnél
többet kiszedjek belőle. A semmiből hirtelen felül, az érintésem eltűnik róla,
és a lábaim közt térdelve, halkan pihegve engem néz.
Azt, hogy már majdnem meztelenül fekszem
előtte azt várva, hogy végre hozzám érjen, miközben csak most érzem azt igazán,
mennyire ki vagyok szolgáltatva neki, hogy ő az, aki irányít, én pedig
biztonságban érzem magam ettől.
– Félsz? – kérdezi megállva a mozdulatban,
mikor végre végigsimít legalább a combomon, a határaimat feszegetve, már így is
a lehetetlenségig húzza az agyamat.
– A-azt hiszem. Egy kicsit.
– Miért? – Alig ér hozzám, mégis érzem a
belsőcombomon az ujjait, amikről nem tudja levenni a szemeit. – Vigyázni fogok
rád.
– Tudom.
– Akkor mi a baj?
– Csak félek, hogy elrontom – nyögöm
halkan, mikor végül felém mozdulva belém markol, amire az arcomra kapja a
tekintetét, mintha nem hinné el, hogy komolyan itt fekszem előtte. – Nem tudom,
mit kell csinálnom.
– Ne félj, bébi. Bármit csinálsz, megölsz
vele. – Beharapja a száját, ahogy elszakad rólam a tekintete, és már a
mellkasomat, a hasamat nézi, ami már fájdalmasan hevesen emelkedik az
izgalomtól. – Gyönyörű vagy – mondja halkan, annyira őszintén, hogy belém fagy
a hangom, mert azt hiszem, ez eddig most esett a legjobban.
Nagy nehezen összeszedi magát, és ahogy
megmozdul, már tudom, mi fog történni. A boxeremhez nyúl, megáll egyetlen egy
pillanatra, én pedig szorosan összezárt szemekkel a csípőmet megemelve hagyom,
hogy leszedje rólam a szűk, kényelmetlen anyagot.
Hangosan felmorran, végigsimít rajtam újra
és újra, és mikor már azt hiszem, hogy pont úgy fog az őrületbe kergetni, mint
pár hete, Jacksonék kanapéján, eltűnik rólam a keze. Megreccsen az ágy, ahogy visszahajol
felém egy mély csókért, óvatosan rám nehezedik, és megáll az idő, mert ott és
úgy ér hozzám, hogy már magától a gondolattól is képes lennék elmenni.
Erőtlenül a csókba sóhajt, mikor előre
billenti a csípőjét, és én megszédülök. Eltompulva válik el a zsibbadó számtól,
miközben minden kényelmetlen ruha takarása nélkül nyomja az enyémnek a
merevedését újra és újra, én pedig nem értem azt, hogy lehet ilyen forró.
– Jaebum-ah.
– Bassza meg. – Velem együtt nyög, pont
olyan hangosan, mint én, úgy bizseregve, hogy már kihat az erejére. Meginog a
keze, amivel tartja magát, miközben a csípőjét megállás nélkül nekem dörzsöli,
én meg nyögök hangosan a hátát, a vállát markolva, beleszédülve abba a pár
percbe, amíg ingerel és egészen addig hergel, mikor már belezsibbad a testem,
és annyi erőm sincs, hogy a nevét kimondjam.
– Ne, ne. – Tiltakozva, magamon kívül
szakad ez ki a torkomon, mikor a semmiből megáll, eltűnik rólam, én meg a gyönyör
küszöbéről visszazuhanok a testembe elnehezülve, teljesen és maradéktalanul
kicsinálva. – Ne hagyd abba. Miért hagytad abba?
– Muszáj. Már nem bírom sokáig, ahogy
nyögsz. – Fújva térdel fel az ágyon, majd türelmetlenül nyúl be valamelyik
párnája alá, és szinte kiégeti a szememet a helyéről a síkosító lila
doboza, amit a kezében tart.
Próbálok észhez térni, de ahogy ő csak rám
koncentrálva fordul vissza felém, majd szinte kapkodva pattintja le a kupakját,
egyáltalán nem segít abban, hogy magamnál legyek. Lehunyom a szemem, ahogy a
bőre megint az enyémhez ér, és már totálisan feladva hagyom egy hang nélkül,
hogy azt csináljon velem, amit akar.
Az ujjai rajtam játszanak, mindenem
belezsibbad, ahogy a hideg zselé végigfolyik az ágyékomon, és alig telik el fél
pillanat, ő már a széthúzott lábaim közé költözik. Kipattan a szemem, mikor megérzem
az első ujját magamban, összerezzenek, mert kicsit hirtelen ér, de kárpótol az,
ahogy csókolgat és harapdál megállás nélkül.
– Bébi, lazulj el. Így nagyon fájni fog –
mondja, miközben simogat mindenhol, ahol csak elér, a szája, a nyelve, a fogai édes
foltokat hagynak maguk után a bőrömön, a mellkasomon, az egész testemen, és
alig várom, hogy holnap a tükörbe nézzek, és csak az ő nyomait lássam magamon.
Megrándul az arcom, mikor vált, percek
telnek, mire egy helyett kettő, majd három ujja is feszít belülről, de minél
tovább csinálja, annál hangosabban nyöszörgök, mert irreálisan nagy élvezetet
nyújt már csak ezzel.
Nem tudom, hogy csak én vagyok ennyire
érzékeny, vagy a tudat teszi, hogy ő csinálja velem, de már ennyivel eléri,
hogy lüktessen az ágyékom.
– Hogy tudsz így nyögni? –
Türelmetlenül hajol el a hasamtól, félig felém tornyosul, de az ujjai tovább
mozognak bennem, amivel eléri, hogy visszaszálljak az előbbi, gyönyörközeli állapotba.
Érzem, ahogy engem figyel, hogy a tekintete pont olyan hitetlenül méreget, mint
ahogy az én arcom torzul el minden apróbb mozdulatára. – Nagyon fáj?
– Nagyon jó – sóhajtom a lepedőt markolva
magam mellett, félig a semmibe kapaszkodva. – Ne hagyd abba. – Talán a hangom
teszi, vagy hosszú idő után már úgy van vele, hogy elég, mikor hirtelen eltűnik
belőlem, én pedig remegve várom, hogy teljesen neki adhassam mindenemet.
A síkosító nyikorgó hangja üti meg a
fülem, félig lehunyt szemekkel, az öntudatom teljes hiányában várom őt, és
mikor már azt hiszem, a maradék életerőm is elhagy, megérzem. Megérzem a
feszült fájdalmat, a már tompa, kellemetlen érzést a fenekemben, de hamar
megáll.
Megtámaszkodik a fejem mellett, félig rám
nehezedik, miközben teljesen elborul az arca attól, ahogy egyre beljebb ér
bennem. Megáll, valahányszor összerándul az arcom, miközben én lehunyt
szemekkel, a sötéttel szemezve a levegőért küzdök, mert olyan, mintha behorpadt
volna a mellkasom.
Percek telnek, vagy órák, napok, mire
végleg megáll, a csípője a combomba mélyed, én pedig éles hangon nyögök attól,
ahogy lüktet bennem. Egyszerűen nem tudom elhinni, egyáltalán felfogni azt, ami
hirtelen túl valóságos lett.
– Nézz rám. – Suttogva könyörög, közelebb
hajol, és mikor a szemem szétpattan, a tekintetem az övébe olvad, halkan nyögve
mozdul meg végre. Mérhetetlen óvatossággal tölt ki, amíg az én torkomon a
lihegésem robban ki, és próbálom feldolgozni azt, hogy ez most tényleg
megtörténik.
Egymás szemeibe forrva veszünk bele, ahogy
ő bennem lüktet, forró és szinte elviselhetetlen minden rezdülése, ahogy megint
és megint mozdul. A gyengédséget lassan az erő váltja, a torkomat pedig
felszakítja az a pusztítóan mély nyöszörgés, amitől futótűzként szalad végig
rajta a libabőr.
Az ágy nyikorog, ahogy újra és újra a
falnak ütődik, a zsibbasztó fényű szobát bejárja a fülledt levegő, az édes
nyögések, amik minden mozdulatnál kitörnek a számból. Csak azt érzem, ahogy a
forró lehelete már a nyakamra forr, ahogy megrándul bennem úgy simulva hozzám,
mintha eggyé akarna olvadni velem.
– Istenem. – A fejem hátra bicsaklik, és a
lágy, kegyetlen tempóban, amit diktál, már fel sem tűnik, ahogy néha a falnak
ütődik. – Ne hagyd abba.
– Édes vagy – nyögi a számba hangosan
lihegve, egyre jobban a mellkasomnak nyomulva, mintha nem lenne elég neki, hogy
már így is az egész testem az övé. – Rohadt életbe, annyira szűk vagy.
– Jaebum. – Már félig a haját gyűrve a
tekintetét keresem, ami a nyakamat, az arcomat égeti két csók között. Az
alattam összegyűrődött lepedő dörzsöli a bőrömet, miközben a hátát marom csak
azt hajtogatva, mennyire jó, ő pedig nyög, sóhajt minden egyes alkalommal,
valahányszor a combomba mélyed a csípője.
Túl hamar érzem a tarkómnál összegyűlni
azt a gyanús bizsergést, ami hatalmas hullámokban szánkózik végig az egész
gerincemen, és teljesen magával rántva minden értelemes gondolatot kiöl a
fejemből.
Nem tudom, mennyi idő telik el, csak a
szoba csendjében dübörgő hangunkba gabalyodva megyek elé, a csípőm vele együtt
mozog, és nem érzek mást, egyedül azt a zsibbadást az ágyékomban, ami túlnövi a
testemet.
– Kérlek, a nevemet.
– Jaebum-ah. – Nyöszörögve sóhajtok a
szájába, a bőrét markolom már remegő kezekkel mindenhol, ameddig elérek. Érzem,
hogy lassan vége, hogy a testem egyre többször és hosszabb időre rándul össze,
hogy az alhasam feszül, lassan robban. – Jaebum-ah!
– Imádom, amikor így hívsz – lihegi már a
fülembe, és mintha tudná, mit okoz vele, a teste egyre durvábban hullámzik az
enyémen, a szája a bőrömet, a nyakamat szívja, én pedig teljesen elveszek ismét.
– Nyögj, bébi. Annyira imádom, annyira gyönyörű vagy.
– Kérlek. – Éles hangon nyögök, a szoba
négy fala beleremeg, miközben a hátába, a karjába mélyed minden ujjam valami
lehetetlen kapaszkodót keresve, attól félve, hogy teljesen elvesztem a
kontrollt. El akarom mondani neki, mennyire jó, hogy minden egyes mozdulata az
őrületbe kerget, elüvölteni, mennyire szerelmes vagyok, hogy egyre többet, csak
őt akarom, de nem megy. – Mindjárt...
– Gyere. Gyere, bébi. – Épphogy átszakítja
a bőrünk csattanását a kéjes könyörgése, a hátam ívbe feszül, és ahogy az
ágyékom robban, a vállába marva lépem át azt a bizonyos magas küszöböt. –
Youngjae. – Megremeg, ahogy megfeszül a testem körülötte, és alig telik el fél
pillanat, mélyen bennem ér a csúcsra a nevemet nyögve.
A teste újra és újra összerándul, az
enyémen reszket, amíg én a hátát simogatva lihegek, annyira próbálok valamit
kiszedni magamból, elmondani, hogy mennyire szeretem, legalább azt, hogy életem
legszebb élményét adta.
Pár pillanatig nem hallok mást, csak azt,
ahogy a zihálásunk keveredik a szoba csendjével, majd az ő mély, halk
motyogását, amivel marasztalni akar. Fáradtan omlik rám, de ahelyett, hogy
legurulna rólam, a számra csókol, a homlokomnak dönti a sajátját szorosan
összezárt szemekkel, az életért küzdve.
Mintha el sem jutna a tudatáig, ahogy én
az arcába bújva lihegek azzal az orbitális megkönnyebbüléssel, ami végigsöpör a
testemen, azon kattogva, hogy hálálhatnám meg neki azt a gyönyört, amit nekem
adott.



7 megjegyzés
Nem tudtam meghallgatni a számot, amit beraktál a részhez. Sajnos internet hiánya áll fent most nálam, pedig imádom ezt a számot, vagyis ezt a feldolgozást nem ismerem. A kedvencem az In the end ❤ De majd bepótolom, az újra olvasás soran! Hihetetlen mennyire szépen fogalmazol, ez a rész pedig az egyik kedvencemem lett. ❤ Az egészen annyira érződik a szerelem, és hogy mennyire oda vannak egymásért! Köszönöm, imadtam 💚💚💚
VálaszTörlésKár a zene miatt, mert szerintem hatalmas pluszt adott hozzá, de nagyon boldog vagyok, hogy így is átjött💚 úgy voltam vele, ha csak a negyede átjön abból, amit én éreztem, már megérte húsz órát felette ülni csak a finomítások miatt. Nagyon köszönöm, annyira sokat jelent 💚
TörlésÉn is úgy sajnálom a zenét 😞 De mivel az a típus vagyok, aki imádja újra olvasni a kedvenceit 100 szor, így olyan lesz mindig mintha elsőnek olvasnám. De így lett volna az igazi. Jesszusom 20 órát? 😱 az rengeteg... Nagyon átjött tényleg, és nagyon imádom, és totál elvarázsolt 💚💚 Érződik rajta a rengeteg munka, és ez becsülendő! Nagyon szívesen, mindig!💚
TörlésSzia!^^
VálaszTörlésNos, már sokszor elmentem a ficid felett és miután kb egy éjszaka alatt elolvastam az egészet, nem tudom megérteni, miért.._. Egyszerűen minden egyes részben érzem a szerelmet, a fájdalmat, és mindent, amit ők is éreztek. Komolyan mondom, hogy életemben nem sok olyan ficit olvastam, ami ekkora hatással lett volna rám.
Nagyon szépen fogalmazol és mesterien meg tudod teremteni az adott hangulatot bizonyos részekhez. Komolyan, ezt tanítani lehetne. Szóval el vagyok ájulva, nagyon örülök, hogy ezúttal nem mentem el mellette(d), mert bár fogalmam sem lenne, mit hagytam volna ki, valamelyest biztosan kevesebb lennék. Köszönöm ezt az élményt, a mai világban nagyon, nagyon nehéz igényesen megfogalmazott ficiket találni, ezért sem olvastam olyan sokat mostanában, de ez az írásod felkeltette bennem az érzést, hogy van még remény, s hogy nem szabad elmenni csak úgy dolgok mellett.
Köszönöm, mégegyszer tényleg. Varázslatos élményben volt részem.��
Szia, wow
TörlésNem gondoltam volna, hogy ennyi idő után még valaki más is felfigyel erre a történetre, de nagyon örülök neki, hogy végül itt kötöttél ki. Annyira furcsa, mert ehhez a fanfictionhöz soha nem úgy ültem le írni, hogy akkor most mindenemet beleteszem, mégis bennevan az egész szívem-lelkem, és csodálatos érzés, hogy ezt más is érzi 💚 Nagyon köszönöm, hogy végül elolvastad, hogy időt szántál arra, hogy mindezt leírd, nagyon boldoggá tettél vele. Köszönöm 💚
Már tegnap is láttam, hogy jött új rész, de úgy elszórakoztam az időt és annyira álmos voltam, hogy teljesen kiment a fejemből. 😅
VálaszTörlésNagyon szégyenlem is magam miatta... 😥
De most itt vagyok és OH MY GOSH!!! Ahogy haladsz a részekkel úgy lesz egyre jobb az egész és lassan már oda jutok, hogy nem fogok tudni mit mondani, annyira csodálatos lesz az egész.
Még mindig nem bántam meg, hogy annak idején megtaláltam ezt a sztorit és izgatottan várom a kövi részt. 😊💕
Mindig kicsit aggódom, hogy mikor minél messzebb jutunk egy sztoriban, az annál unalmasabb lesz, és kicseszettül örülök, hogy nem így érzed😅 Nagyon sietek az új részekkel, és nagyon köszönöm, hogy írtál💚
Törlés