Ikerláng - 64. | +18

augusztus 28, 2018

Ha hangulatot akartok, akkor én erre írtam ezt a részt, és még azt is elfelejtettem, ki vagyok.

Az eredeti mindig jobb - ha Linkin Park, akkor meg főleg -, de ez a feldolgozás egyszerűen annyira illik ehhez a fülledtséghez, hogy kihagyhatatlan.

– Miért pont most? – kérdezem belefulladva az ujjaiba, ahogy a bejáratiajtónak nyomva a derekamat simogatja, már észre sem véve azt, hogy a pulóverem alatt járnak a kezei.

– Mert szeretném, ha emlékeznél erre, mikor elvisznek. Én többet adok, mint a szüleid. – Szinte lihegve dönti nekem a homlokát, miközben a szemembe nem mer nézni, a keze a derekamon izzik, és szinte beleőrül minden mozdulatába, ahogy végigsimít rajtam. – Én jobban szeretlek, mint ők.

– Jaebum.

– Nem akarom, hogy elmenj. – Fájdalmasan morran fel, tőlem meg már csak egy gyenge nyögés telik, ahogy a szája után megyek, és a lelkébe fojtom azt a kétségbeesést, ami akaratlanul is beleszivárog minden mozdulatába.

Lüktet bennem minden szívdobogása, ami a sajátomba gabalyodva a mellkasunkat veri, mert tudom, hogy pont annyira izgul és reszket, mint én, és talán most először érzem magamnál is sebezhetőbbnek őt. Ez mégsem érdekel, egyszerűen nem tudok foglalkozni vele, amíg így ér hozzám, mert csak a szándéka számít, aminek már csupán a gondolata megforgatja velem a szűkös előszobát.

– Várj, Jaebum. – Berekedve kapok a keze után, ahogy a nadrágomhoz nyúl, a pulóverem alatt a gombjába gabalyodik, mert tudom, ha itt vetkőztet le, akkor ennél beljebb nem fogunk jutni, és nem hiszem, hogy a cipősszekrényük ki fogja bírni, ha azon szed szét. – Legalább a szobádig jussunk el. – Szétesve nézek a szemeibe, amire ő türelmetlenül morran, majd a kezemet megragadva szinte futóléptekben rángat át a nappalin.

Majdnem bedönti az ajtaját, viszont ahogy betesszük a kicsi szobájába a lábunkat, aminek a háromnegyedét a franciaágya tölt ki, valami megváltozik. A keze megdermed az enyémen, mintha valami hirtelen az eszébe jutna, lassan felém fordul, majd elnyúlva a vállam felett felkapcsolja a plafonba szerelt hangulatvilágítást.

Megpuhul a levegő ettől a meleg, gyenge fénytől, és szinte a szívemet nyelem, ahogy ezen keresztül tartja a tekintetemet. Mély levegőt vesz, ahogy elém áll, a kézfejével végigsimít az arcomon, mintha nem számítana az, hogy már így is fulladozom az izgalomtól.

– Hogy szeretnéd?

– Mi? – A suttogására csak egy gyenge nyögés jön ki belőlem, mert minél hangosabban kell levegőt vennie, én annál valóságosabbnak érzem ezt az egészet. A szívem pedig nem bírja.

– Mit szeretnél, hogy csináljam? – Lassan végigfut a tekintete az arcomon, majd csak a számat nézi, miközben minden erejével azon van, hogy megtarthassa az önuralmát.

– Lassan.

– Lassan? – Felsóhajtva kérdez vissza, miután én belehalok a zavaromba, mert még így is alig jött ki belőlem egy halvány nyögés. Istenem, mit tesz velem? – Youngjae. – Elenged egy halvány, szívdöglesztő morranást, ahogy még közelebb húzódik, a teste az enyémen szinte szikrázik, és nem áll le. Megremeg a lábam, ahogy egy gyenge másodpercre a foga a fülem mögötti vékony bőrt ingerli, majd úgy hajol a nyakamba egy sápadt pusziért, hogy már azt sem tudom, mit kéne tennem. – Gyengéd legyek?

– Kérlek – motyogom meghalva, valahányszor kicsit jobban tudatosul bennem, hogy mi történik.

Egy pillanatra megáll a levegő, ahogy az arcomat méregetve mozdul a keze, annyira magabiztosan csinálja, hogy már felfogni sincs időm, mikor a pulóverembe marva leveszi rólam, majd minden előrejelzés nélkül húz magához.

Az ujjai a hátamba égnek, úgy simul a meztelen bőrömnek, mintha nem számítana, hogy megöl vele, hogy teljesen elvesztem a rózsaszínbe fulladt tudatomat, és nem tudok másra figyelni, csak rá. Arra, ahogy némán a nyakamat csókolja, miközben lassan a földre ereszti a pulóveremet, ami nélkül mégis melegebbnek érzem a levegőt.

– Annyira forró a kezed – nyögöm halkan a szoba vibráló, tompa fényeivel szemezve, és hiába próbálom visszafogni magam, hogy egy halvány nyikkanás se jöjjön ki a számon, egyszerűen nem megy. – Jaebum.

– Jólesik? – A nyakamra suttogva a karomat, a hátamat simogatja, olyan puhán ér hozzám, mintha attól félne, hogy egy rosszabb mozdulattal kettétör.

– Nagyon.

– Annyira édes vagy. – Egy pillanatra az arcomnak dönti a sajátját, fájdalmasan mély levegőt vesz, én pedig érzem rajta, mennyire nehezen fogja vissza magát.

Lassan nyúl le kettőnk közé, de ahelyett, hogy hozzám érne, a saját pulóverébe kapaszkodik, és egyből megcsap a belőle áradó forróság, ahogy leveszi magáról. A teste egy pillanatra az enyémhez ér, és mikor már szinte ráerőszakolom magam, hogy megcsókoljon, a fenekembe markolva szorít magához egészen addig, amíg legalább egy halk nyöszörgést nem szed ki belőlem azzal, ahogy folyton a nyelvem után jön.

A csókba sóhajtva húzódik el, hezitálás nélkül nyúl a farmeromért, ami talán soha az életben nem volt még ennyire szűk. Látom, mennyire tetszik neki, hogy csupán ennyivel teljesen felhúzott, és a száját harapdálva gombolja ki, majd szedi le rólam, a nadrágot, ami két másodperccel később félig az ágy alatt végzi.

Kiegyenesedik, és bármennyire határozott minden mozdulata, a szemében ottvan a szétesettsége, hogy képes lenne meghalni azért, hogy végre hozzáérjek, én pedig meghalnék azért, hogy végre megérinthessem.

– Bébi, vedd le rólam. – Remegő kezekkel nyúlok a farmerja után, mikor minden erejét elvesztve szinte már könyörög, de annyira nincs a helyén a fejem, hogy alig bírom megfogni a gombot. Viszont mikor szétpattan, valami átszakad benne is, és ahelyett, hogy hagyna a zavaromba fulladni, a számra hajol.

Édes csókokat nyom rám, miközben türelmetlenül leszedi magáról a farmerját, majd a derekamat simogatva az ágyára taszít, de épp csak annyira erősen, hogy meg tudjam tartani magamat. Leül mellém, egyből a nyakamba bújik, én pedig alig bírom visszatartani azt a jóleső sóhajt, amit folyton kivarázsol belőlem.

Pillanatokig a felkarját simogatom, viszont mikor kinyitom a szemem, és lenézek a combjára, amit először látok rövidnadrág nélkül, a szívem darabokra hullik. Látom az elhalványult, régi, kiugró hegeket, amiket magának okozott, és azt a párat, ami még vörös és duzzadt, mert új.

Az arcom lebénul, hirtelen nem is érzem magamon a száját, mert nem tudok másra gondolni, és egy másodperc alatt minden összeáll a fejemben. Nem értem, miért nem jutott eszembe előbb.

Ezért nem mert a szemembe nézni, ezért mondogatta folyton annyira hevesen, hogy ne haragudjak rá, ezért van iszonyat lelkiismeretfurdalása, és nem csak azért, mert felszívódott napokra.

Megvágta magát. Megint, újra és újra.

Összeszorul a szívem már a gondolatra, hogy pont úgy bántották a szüleim a tudtukon kívül, mint az a sok idióta az iskolában, és ettől csak még erősebben érzem azt, hogy nagyobb szüksége van rám, mint bárki másra ezen a kibaszott világon.

Lassan emelem el a kezem a felkarjáról, amire csak morran a nyakamba olvadva, viszont ahogy a sebes combjára teszem a kezem, megmerevedik. Elkapja a fejét a nyakamból, a kezemre, majd a szemembe néz, én pedig látom rajta, hogy erről teljesen elfeledkezett miattam erre a kis időre.

– Youngjae. – Ijedten kap a csuklóm után, viszont ennél többet nem tud mondani, mert az a bűntudat és sokk nem engedi, ami kiül az arcára. Én pedig lerázom magamról, egy hang nélkül ölelem át a nyakát és csókolok a halántékára, mert nem akarom, hogy azt higgye, ez bármit is megváltoztat. – A lábam...

– Semmi baj – szakítom félbe egyből az arcába bújva, a legnagyobb határozottságomat is összeszedve, de látom rajta, hogy mennyire gyűlöli magát ezért. – Még mindig ugyanolyan tökéletes vagy – suttogom elhagyva a hangomat, majd érzem, mennyire remeg bele, mikor a füléhez hajolva pont úgy küzdök a levegővel, mint a szavakkal. – Tudod, hogy nagyon szeretlek.

– Bébi.

– Kérlek, csak érj hozzám. – Könyörögve nyögök a fülébe, amire összerándul, és érzem, hogy ismét egy fél pillanat alatt kirángatom a valóságból. – Már nagyon akarom – túrok a hajába fél kézzel, felhergelve annyira, hogy egy mély morgással taszít hátrébb magától, és úgy simogat mindenhol, mintha ezen múlna az élete.

Lehunyom a szemem, halkan sóhajtozva hagyom, hogy a forró tenyere az ágyékomra csússzon, viszont ennél a pontnál valami fejbe ver, mert az agyamban átfordul az a ködös gondolat, ami még épphogy életben maradt.

– Várj. – A keze után kapok, mikor már a boxerem szélébe kapaszkodik, és nem tudom, hogy csinálja, de képes megállni. Érzem, ahogy remeg a keze az erőlködéstől, ahogy visszafogja magát, mert én vagyok neki az első, és nem saját maga. Csak én számítok neki.

Ez a pasi teljesen megőrjít.

– Mi a baj? – kérdezi szorosan összezárt szemekkel, a száját beharapva, miközben nagyot nyelve próbálja visszatartani a lihegését. – Meggondoltad magad?

– Nem, nem.

– Biztos?

– Igen. – Belezsibbadok, ahogy végül a szemembe néz, mert ottvan benne minden, esküszöm a legutolsó gondolatát is látom. – Csak én szeretném először.

– Levenni rólam?

– Igen.

– A boxeremet?

– Igen.

– Oké. – Belereszket az utolsó pár hangjába, miközben az arca teljesen átváltozik, mert azt hiszem, közelít egy gyenge szívrohamhoz, annyira megleptem. Hatalmasat nyelve dől hátrébb, lassan feltérdel, és érzem, ahogy végig az arcomat nézi.

Én pedig itt ülök előtte, zsibbad az arcom, ahogy a fekete anyagot nézem, és látom, mennyire felizgult, hogy mennyire akar engem. Beharapom a számat, ahogy lassan belekapaszkodom, és érzem, ahogy lebénul a fél testem, mikor lassan lehúzom róla, és itt, ebben a pillanatban pattan fel vagy ezer szikra körülöttem, mert hosszú pillanatokig nem tudom elszakítani róla a tekintetemet.

A szívem talán már haldoklik, az agyam abszolút működésképtelen, és szinte felrobban a levegő, ahogy a meztelen ágyékáról felnézek a szemeibe. Megsemmisülve térdel némán, teljesen elveszve fejben, mert azt hiszem, most csináltam ki.

Szaggatottan vesz levegőt, ahogy végül megmozdul, lehajolva hozzám a számra olvad, és már nyögés is alig jön ki a torkomon, ahogy a combomba marva ránt maga elé. Lassan hanyatt dönt, épp csak annyira válik el tőlem, hogy végleg leszedje magáról a boxerét, majd felém támaszkodva megáll.

– Érj hozzám – kérlel elhalt hangon, a lepedőbe markolva mellettem, szorosan összezárt szemekkel, miközben bennem valami felbátorodik. Nem tudom, hol szakadnak át a gátlásaim, egyedül már csak arra eszmélek, hogy mozdul a kezem.

Az arcát nézve, fél kézzel a mellkasát simogatva nyúlok le kettőnk közé, és érzem, ahogy összerándul mindene, ahogy az alhasához érek egy pillanatra. Pont úgy reszket a levegő bennem, mint a kezem, de ezt a halvány zavart egyből váltja az a lehetetlen izgalom, mikor a tenyerem a forró merevedéséhez ér, ő pedig hangosan felsóhajt.

Élvezem, ahogy szétcsúszik már csak attól, hogy így érek hozzá, viszont ő nem hagyja, hogy még egy hangosabb nyögésnél többet kiszedjek belőle. A semmiből hirtelen felül, az érintésem eltűnik róla, és a lábaim közt térdelve, halkan pihegve engem néz.

Azt, hogy már majdnem meztelenül fekszem előtte azt várva, hogy végre hozzám érjen, miközben csak most érzem azt igazán, mennyire ki vagyok szolgáltatva neki, hogy ő az, aki irányít, én pedig biztonságban érzem magam ettől.

– Félsz? – kérdezi megállva a mozdulatban, mikor végre végigsimít legalább a combomon, a határaimat feszegetve, már így is a lehetetlenségig húzza az agyamat.

– A-azt hiszem. Egy kicsit.

– Miért? – Alig ér hozzám, mégis érzem a belsőcombomon az ujjait, amikről nem tudja levenni a szemeit. – Vigyázni fogok rád.

– Tudom.

– Akkor mi a baj?

– Csak félek, hogy elrontom – nyögöm halkan, mikor végül felém mozdulva belém markol, amire az arcomra kapja a tekintetét, mintha nem hinné el, hogy komolyan itt fekszem előtte. – Nem tudom, mit kell csinálnom.

– Ne félj, bébi. Bármit csinálsz, megölsz vele. – Beharapja a száját, ahogy elszakad rólam a tekintete, és már a mellkasomat, a hasamat nézi, ami már fájdalmasan hevesen emelkedik az izgalomtól. – Gyönyörű vagy – mondja halkan, annyira őszintén, hogy belém fagy a hangom, mert azt hiszem, ez eddig most esett a legjobban.

Nagy nehezen összeszedi magát, és ahogy megmozdul, már tudom, mi fog történni. A boxeremhez nyúl, megáll egyetlen egy pillanatra, én pedig szorosan összezárt szemekkel a csípőmet megemelve hagyom, hogy leszedje rólam a szűk, kényelmetlen anyagot.

Hangosan felmorran, végigsimít rajtam újra és újra, és mikor már azt hiszem, hogy pont úgy fog az őrületbe kergetni, mint pár hete, Jacksonék kanapéján, eltűnik rólam a keze. Megreccsen az ágy, ahogy visszahajol felém egy mély csókért, óvatosan rám nehezedik, és megáll az idő, mert ott és úgy ér hozzám, hogy már magától a gondolattól is képes lennék elmenni.

Erőtlenül a csókba sóhajt, mikor előre billenti a csípőjét, és én megszédülök. Eltompulva válik el a zsibbadó számtól, miközben minden kényelmetlen ruha takarása nélkül nyomja az enyémnek a merevedését újra és újra, én pedig nem értem azt, hogy lehet ilyen forró.

– Jaebum-ah.

– Bassza meg. – Velem együtt nyög, pont olyan hangosan, mint én, úgy bizseregve, hogy már kihat az erejére. Meginog a keze, amivel tartja magát, miközben a csípőjét megállás nélkül nekem dörzsöli, én meg nyögök hangosan a hátát, a vállát markolva, beleszédülve abba a pár percbe, amíg ingerel és egészen addig hergel, mikor már belezsibbad a testem, és annyi erőm sincs, hogy a nevét kimondjam.

– Ne, ne. – Tiltakozva, magamon kívül szakad ez ki a torkomon, mikor a semmiből megáll, eltűnik rólam, én meg a gyönyör küszöbéről visszazuhanok a testembe elnehezülve, teljesen és maradéktalanul kicsinálva. – Ne hagyd abba. Miért hagytad abba?

– Muszáj. Már nem bírom sokáig, ahogy nyögsz. – Fújva térdel fel az ágyon, majd türelmetlenül nyúl be valamelyik párnája alá, és szinte kiégeti a szememet a helyéről a síkosító lila doboza, amit a kezében tart.

Próbálok észhez térni, de ahogy ő csak rám koncentrálva fordul vissza felém, majd szinte kapkodva pattintja le a kupakját, egyáltalán nem segít abban, hogy magamnál legyek. Lehunyom a szemem, ahogy a bőre megint az enyémhez ér, és már totálisan feladva hagyom egy hang nélkül, hogy azt csináljon velem, amit akar.

Az ujjai rajtam játszanak, mindenem belezsibbad, ahogy a hideg zselé végigfolyik az ágyékomon, és alig telik el fél pillanat, ő már a széthúzott lábaim közé költözik. Kipattan a szemem, mikor megérzem az első ujját magamban, összerezzenek, mert kicsit hirtelen ér, de kárpótol az, ahogy csókolgat és harapdál megállás nélkül.

– Bébi, lazulj el. Így nagyon fájni fog – mondja, miközben simogat mindenhol, ahol csak elér, a szája, a nyelve, a fogai édes foltokat hagynak maguk után a bőrömön, a mellkasomon, az egész testemen, és alig várom, hogy holnap a tükörbe nézzek, és csak az ő nyomait lássam magamon.

Megrándul az arcom, mikor vált, percek telnek, mire egy helyett kettő, majd három ujja is feszít belülről, de minél tovább csinálja, annál hangosabban nyöszörgök, mert irreálisan nagy élvezetet nyújt már csak ezzel.

Nem tudom, hogy csak én vagyok ennyire érzékeny, vagy a tudat teszi, hogy ő csinálja velem, de már ennyivel eléri, hogy lüktessen az ágyékom.

– Hogy tudsz így nyögni? – Türelmetlenül hajol el a hasamtól, félig felém tornyosul, de az ujjai tovább mozognak bennem, amivel eléri, hogy visszaszálljak az előbbi, gyönyörközeli állapotba. Érzem, ahogy engem figyel, hogy a tekintete pont olyan hitetlenül méreget, mint ahogy az én arcom torzul el minden apróbb mozdulatára. – Nagyon fáj?

– Nagyon jó – sóhajtom a lepedőt markolva magam mellett, félig a semmibe kapaszkodva. – Ne hagyd abba. – Talán a hangom teszi, vagy hosszú idő után már úgy van vele, hogy elég, mikor hirtelen eltűnik belőlem, én pedig remegve várom, hogy teljesen neki adhassam mindenemet.

A síkosító nyikorgó hangja üti meg a fülem, félig lehunyt szemekkel, az öntudatom teljes hiányában várom őt, és mikor már azt hiszem, a maradék életerőm is elhagy, megérzem. Megérzem a feszült fájdalmat, a már tompa, kellemetlen érzést a fenekemben, de hamar megáll.

Megtámaszkodik a fejem mellett, félig rám nehezedik, miközben teljesen elborul az arca attól, ahogy egyre beljebb ér bennem. Megáll, valahányszor összerándul az arcom, miközben én lehunyt szemekkel, a sötéttel szemezve a levegőért küzdök, mert olyan, mintha behorpadt volna a mellkasom.

Percek telnek, vagy órák, napok, mire végleg megáll, a csípője a combomba mélyed, én pedig éles hangon nyögök attól, ahogy lüktet bennem. Egyszerűen nem tudom elhinni, egyáltalán felfogni azt, ami hirtelen túl valóságos lett.

– Nézz rám. – Suttogva könyörög, közelebb hajol, és mikor a szemem szétpattan, a tekintetem az övébe olvad, halkan nyögve mozdul meg végre. Mérhetetlen óvatossággal tölt ki, amíg az én torkomon a lihegésem robban ki, és próbálom feldolgozni azt, hogy ez most tényleg megtörténik.

Egymás szemeibe forrva veszünk bele, ahogy ő bennem lüktet, forró és szinte elviselhetetlen minden rezdülése, ahogy megint és megint mozdul. A gyengédséget lassan az erő váltja, a torkomat pedig felszakítja az a pusztítóan mély nyöszörgés, amitől futótűzként szalad végig rajta a libabőr.

Az ágy nyikorog, ahogy újra és újra a falnak ütődik, a zsibbasztó fényű szobát bejárja a fülledt levegő, az édes nyögések, amik minden mozdulatnál kitörnek a számból. Csak azt érzem, ahogy a forró lehelete már a nyakamra forr, ahogy megrándul bennem úgy simulva hozzám, mintha eggyé akarna olvadni velem.

– Istenem. – A fejem hátra bicsaklik, és a lágy, kegyetlen tempóban, amit diktál, már fel sem tűnik, ahogy néha a falnak ütődik. – Ne hagyd abba.

– Édes vagy – nyögi a számba hangosan lihegve, egyre jobban a mellkasomnak nyomulva, mintha nem lenne elég neki, hogy már így is az egész testem az övé. – Rohadt életbe, annyira szűk vagy.

– Jaebum. – Már félig a haját gyűrve a tekintetét keresem, ami a nyakamat, az arcomat égeti két csók között. Az alattam összegyűrődött lepedő dörzsöli a bőrömet, miközben a hátát marom csak azt hajtogatva, mennyire jó, ő pedig nyög, sóhajt minden egyes alkalommal, valahányszor a combomba mélyed a csípője.

Túl hamar érzem a tarkómnál összegyűlni azt a gyanús bizsergést, ami hatalmas hullámokban szánkózik végig az egész gerincemen, és teljesen magával rántva minden értelemes gondolatot kiöl a fejemből.

Nem tudom, mennyi idő telik el, csak a szoba csendjében dübörgő hangunkba gabalyodva megyek elé, a csípőm vele együtt mozog, és nem érzek mást, egyedül azt a zsibbadást az ágyékomban, ami túlnövi a testemet.

– Kérlek, a nevemet.

– Jaebum-ah. – Nyöszörögve sóhajtok a szájába, a bőrét markolom már remegő kezekkel mindenhol, ameddig elérek. Érzem, hogy lassan vége, hogy a testem egyre többször és hosszabb időre rándul össze, hogy az alhasam feszül, lassan robban. – Jaebum-ah!

– Imádom, amikor így hívsz – lihegi már a fülembe, és mintha tudná, mit okoz vele, a teste egyre durvábban hullámzik az enyémen, a szája a bőrömet, a nyakamat szívja, én pedig teljesen elveszek ismét. – Nyögj, bébi. Annyira imádom, annyira gyönyörű vagy.

– Kérlek. – Éles hangon nyögök, a szoba négy fala beleremeg, miközben a hátába, a karjába mélyed minden ujjam valami lehetetlen kapaszkodót keresve, attól félve, hogy teljesen elvesztem a kontrollt. El akarom mondani neki, mennyire jó, hogy minden egyes mozdulata az őrületbe kerget, elüvölteni, mennyire szerelmes vagyok, hogy egyre többet, csak őt akarom, de nem megy. – Mindjárt...

– Gyere. Gyere, bébi. – Épphogy átszakítja a bőrünk csattanását a kéjes könyörgése, a hátam ívbe feszül, és ahogy az ágyékom robban, a vállába marva lépem át azt a bizonyos magas küszöböt. – Youngjae. – Megremeg, ahogy megfeszül a testem körülötte, és alig telik el fél pillanat, mélyen bennem ér a csúcsra a nevemet nyögve.

A teste újra és újra összerándul, az enyémen reszket, amíg én a hátát simogatva lihegek, annyira próbálok valamit kiszedni magamból, elmondani, hogy mennyire szeretem, legalább azt, hogy életem legszebb élményét adta.

Pár pillanatig nem hallok mást, csak azt, ahogy a zihálásunk keveredik a szoba csendjével, majd az ő mély, halk motyogását, amivel marasztalni akar. Fáradtan omlik rám, de ahelyett, hogy legurulna rólam, a számra csókol, a homlokomnak dönti a sajátját szorosan összezárt szemekkel, az életért küzdve.

Mintha el sem jutna a tudatáig, ahogy én az arcába bújva lihegek azzal az orbitális megkönnyebbüléssel, ami végigsöpör a testemen, azon kattogva, hogy hálálhatnám meg neki azt a gyönyört, amit nekem adott.

7 megjegyzés

Orsika2018. augusztus 28. 21:30
Nem tudtam meghallgatni a számot, amit beraktál a részhez. Sajnos internet hiánya áll fent most nálam, pedig imádom ezt a számot, vagyis ezt a feldolgozást nem ismerem. A kedvencem az In the end ❤ De majd bepótolom, az újra olvasás soran! Hihetetlen mennyire szépen fogalmazol, ez a rész pedig az egyik kedvencemem lett. ❤ Az egészen annyira érződik a szerelem, és hogy mennyire oda vannak egymásért! Köszönöm, imadtam 💚💚💚
VálaszTörlés
Válaszok
Vica2018. augusztus 29. 10:44
Szia!^^
Nos, már sokszor elmentem a ficid felett és miután kb egy éjszaka alatt elolvastam az egészet, nem tudom megérteni, miért.._. Egyszerűen minden egyes részben érzem a szerelmet, a fájdalmat, és mindent, amit ők is éreztek. Komolyan mondom, hogy életemben nem sok olyan ficit olvastam, ami ekkora hatással lett volna rám.
Nagyon szépen fogalmazol és mesterien meg tudod teremteni az adott hangulatot bizonyos részekhez. Komolyan, ezt tanítani lehetne. Szóval el vagyok ájulva, nagyon örülök, hogy ezúttal nem mentem el mellette(d), mert bár fogalmam sem lenne, mit hagytam volna ki, valamelyest biztosan kevesebb lennék. Köszönöm ezt az élményt, a mai világban nagyon, nagyon nehéz igényesen megfogalmazott ficiket találni, ezért sem olvastam olyan sokat mostanában, de ez az írásod felkeltette bennem az érzést, hogy van még remény, s hogy nem szabad elmenni csak úgy dolgok mellett.
Köszönöm, mégegyszer tényleg. Varázslatos élményben volt részem.��
VálaszTörlés
Válaszok
Honeybabbe2018. augusztus 29. 23:31
Már tegnap is láttam, hogy jött új rész, de úgy elszórakoztam az időt és annyira álmos voltam, hogy teljesen kiment a fejemből. 😅
Nagyon szégyenlem is magam miatta... 😥
De most itt vagyok és OH MY GOSH!!! Ahogy haladsz a részekkel úgy lesz egyre jobb az egész és lassan már oda jutok, hogy nem fogok tudni mit mondani, annyira csodálatos lesz az egész.
Még mindig nem bántam meg, hogy annak idején megtaláltam ezt a sztorit és izgatottan várom a kövi részt. 😊💕
VálaszTörlés
Válaszok

Megjegyzés hozzáadása

Ikerláng - 64. | +18

7 megjegyzés

YoungJaeBum

Love? Love.

2017. 07. 20.

Tőletek

Rendszeres olvasók

Kiemelt bejegyzés

Úgy érzem, én is meghaltam

Ikerláng - 64. | +18

Share This Story

You Might Also Like

7 megjegyzés

YoungJaeBum

Love? Love.

2017. 07. 20.

Tőletek

Rendszeres olvasók

Kiemelt bejegyzés

Úgy érzem, én is meghaltam